„Megpróbálunk megszerezni mindent, és közben elveszítjük azt is, amink van.” 85 éve, 1932. március 18-án született John Updike író, költő, esszéista; a kortárs amerikai próza egyik meghatározó egyénisége.
John Updike 1932. március 18-án Pennsylvaniában, Shillingtonban született . A kisvárosi számtantanár pikkelysömörben szenvedő, dadogó gyermeke szegényes körülmények között nőtt fel egy elszigetelt farmon, ahol folyton szökésről álmodozott. A helyi középiskola elvégzése után nagy ugrás következett: a Harvard Egyetemen tanult tovább, ahol summa cum laude minősítéssel diplomázott 1954-ben. A következő egy évet első felesége, Mary Pennington társaságában töltötte ösztöndíjasként az oxfordi Ruskin School of Drawing and Fine Arts-ban. Első írásait 1954-ben közölte a rangos New Yorker című folyóirat, melynek egy időre – 1955-től 1957-ig – szerkesztőségi munkatársa lett.
A „főállássú” író
„A teljesség véget ér, amikor megfizetjük a természetnek a hadisarcot, amikor gyerekeket csinálunk neki. Akkor a természetnek nincs ránk szüksége többé, és belőlünk – előbb belsőleg, aztán külsőleg is – hulladék lesz. Elszáradt kóró.” (John Updike: Nyúlcipő)
1957-ben otthagyta a lapot és „főállású” író lett. A massachusettsi Ipswichbe költözött, ott élt tizenhét éven át. Updike rendkívül sokoldalú szerző. Életművében verseskötetek, esszék, emlékiratok és kritikák is megtalálhatók, de prózai alkotásai révén vált igazán sikeressé és közismertté. Pályakezdésére a New Yorker folyóirat képviselte íráseszmény volt nagy hatással, melynek jegyében Updike is az amerikai középrétegek átlagélete és a kisvárosi lét banalitása felé fordul írásaiban. Ez, a szociológusok által később Middle-Americának keresztelt világ, az eseménytelen kisvárosi középszerűséget mutatja be; köznapiságát és stílustalanságát ruházza fel Updike is némi jelentőséggel és értékkel. Ez a vonulat már 1958-1959 táján is észrevehető első három művében; a gyors egymásutánban megjelenő The Carpentered Hen and Other Tame Cratures (Az ácsolt tyúk és más szelíd teremtmények, 1958) című első verseskötetében, egy novellagyűjteményben és a The Poorhouse Fair (Szegényházi vásár, 1959) című első regényében.
„Ebben a bűnbe esett világban normálisnak lenni és jól lenni, nem egy és ugyanaz.”
A rövidebb prózaformákban is kipróbálta magát, kritikusai szerint tehetségének leginkább a novella műfaji keretei felelnek meg. Pályakezdésének legfontosabb és talán a legjobb kisprózai alkotásait tartalmazza a The Same Door (Ugyanaz a kapu, 1959) és a Pigeon Feathers (Galambtollak, 1962), vagy a későbbi kiforrottabb stílust tükröző Museums and Women (A múzeumok és a nők, 1972).
Mégis a regényírás hozta meg az igazi sikert Updike számára. Rabbit, Run (Nyúlcipő, 1960) című regénye magára vonta a szélesebb olvasóközönség figyelmét. Ebben a műben „mutatkozik be” regényeinek főhőse, Harry Angstrom – középiskolai gúnynevén csak Nyúl -, az amerikai átlagpolgár megtestesítője. Középiskolai kosárlabdás sikerei után Nyúl a kiúttalan kisvárosi mindennapokba süllyed, amit néha tudomásul vesz, néha pedig kitörési kísérletekkel próbál kiszabadulni a sivár életforma börtönéből. Nyúl alakja különösen foglalkoztatta Updike-ot, ezt bizonyítja, hogy nagyjából évtizedes szünetekkel többször tért vissza Harry Angstrom karakteréhez.
Az 1971-ben megjelent Rabbit Redux (Nyúlketrec) című regényben Harry már harminchat éves és rádöbben arra, hogy életét tönkretette felesége hűtlensége. A következő, Rabbit Is Rich címet viselő folytatásban (Nyúlháj, 1981) Nyúl már középkorú és gazdag. A tetralógiát az 1990-ben napvilágot látott, Pulitzer-díjas Rabbit at Rest (Nyúlszív) zárja. Az 1980-as évek AIDS-szel fertőzött, hanyatló Amerikájában hanyatlik maga Nyúl is, aki halála előtt csak „fekete űrt” lát maga körül. A Nyúl-tetralógia az „átlag-Amerika” négy évtizedének krónikája.
A négy köteten felül Updike egy 182 oldalas novellát is szentelt hősének, mely a Licks of Love (2000) című gyűjteményes novelláskötetben szerepel. 2001-ben pedig újabb kötet jelent meg: a Nyúlfark és más történetek címet viselő folytatás a negyedik kötetben sírba küldött Nyúlról, azaz Harry Angstromról szól, akinek emlékét ezúttal törvénytelen leánya támasztja fel.
„Kétfajta helyzet van a világon, az, amelyiken tudunk változtatni, és az, amelyiken nem, mint ahogy a csillagokon, és a halálon sem. És arra jöttem rá, hogy őrült pazarlás, sőt bűn olyasmiken aggódni, amiken nem változtathatunk.” (John Hoyer Updike: Párok)
A racionális és a misztikus világkép évezredes küzdelme is jelen van Updike bizonyos írásaiban. A The Centaur (A kentaur, 1963) című regény – amelyért Updike a legtekintélyesebb amerikai irodalmi kitüntetést, a National Book Award in Fictiont kapta – egy kisvárosi tanár megpróbáltatásának krónikája mitológiai kerettörténetbe ágyazva. A misztikum, a hagyományok és babonák világába vezeti olvasóját a The Withces of Eastwick (Az eastwicki boszorkányok), melyet 1987-ben George Miller rendező filmesített meg olyan világhírű színészek közreműködésével mint Jack Nicholson, Susan Sarandon és Michelle Pfeiffer.
A posztmodern hatására Updike megpróbálta közelíteni egyéni stílusát a modern irodalmi stílus egynéhány vívmányához, de elhatárolta magát a J. Bart és T. Pynchon „féle” radikális újítóktól. Sajátosan posztmodern jegyeket hordoz tervezett trilógiája, melynek első két kötete a Roger’s Version (Így látta Roger, 1986) és az S (1989). Utóbbiban Nathaniel Hawthorne A skarlát betű című 1850-ben megjelent regényét veszi revízió alá. 1996-ban megjelent In The Beauty of the Lilies (Isten velünk vonul) című többgenerációs családregényének egyik szereplője egy lelkész, akit a korabeli természettudományos-ateista irodalom megingat hitében. Finom paradoxon, hogy munkájának folytatására egyházának moderátora a relativitás- és a kvantumelmélettel próbálja rábeszélni. Tavaly látott napvilágot huszonkettedik, nagy vitákat kiváltó regénye A terrorista címmel. Az írót sokan bírálták, mert „megértéssel, majdnem szeretettel” ábrázolja Ahmadot, az iszlám középiskolába járó diákot, aki családi okok miatt a vallási fundamentalizmusba menekül és akit a a terroristák beszerveznek a Lincoln-alagút felrobbantására.
Updike következetes, ám soha nem zárkózik mereven saját módszereibe. Egyéni stílusa, rugalmassága és a másfajta irodalmi irányzatokra való nyitottsága teszi a XX. századi modern amerikai irodalom egyik legjelentősebb elbeszélőjévé. Magyarul regénye olyan fordítók tolmácsolásában olvashatók, mint Göncz Árpád, Réz Ádám, Ungvári Tamás.
