A Bizottság története túlmutat önmagán és túlmutat a korszakon is, amiben működött. A tagjai által képviselt művészeti aktivitás ma ugyanolyan hiteles és erőteljes esztétikai hatást vált ki, mint negyedszázaddal ezelőtt. A Cultura végignézte a „Bizottság a Műcsarnokba megy” kiállítást.
Egy eddigi legteljesebb összművészeti kiállítással költözött be bő két hónapra a Műcsarnokba a hivatalos magyar kultúra részévé vált Bizottság együttes. A Bizottság-tagok szellemiségéből és az underground jellegéből adódóan a Bizottság hatéves működésének dokumentációja csak igen hiányosan állt rendelkezésre a kiállítás megvalósításának elkezdésekor. Ezért a Műcsarnok felhívást tett közzé az együttes működéséhez kapcsolódó relikviák, hangfelvételek, videók, fotók és plakátok beszerzésére. A felhívására mintegy háromezer privát fotót küldtek be a Bizottságról – ezek többsége látható a kiállításon. A Műcsarnok kiállítása – a tagok közül főként Wahorn András, fe Lugossy László és ef Zámbó István alkotásaira fókuszálva mutatja be egy korszak múltját, jelenét és jövőjét. A Cultura is egyetért a kiállítás mottójával: nem a mennybe, A Bizottság a Műcsarnokba ment.
Nézd meg a galériát a kiállításról
A kiállításon szereplő képzőművészeti alkotások, filmanyagok, installációs elemek, valamint a felhívásra beérkezett több ezer tárgy és dokumentum installálásához több mint ezer négyzetméternyi gipszkarton-vendégfal épült fel a kiállítótérben.
A tárlatra öt, teljesen új képzőművészeti alkotás is létrejött. A Műcsarnokba betérőket fe Lugossy László rendhagyó installációja fogadja a teraszon, egy eredeti katonai őrbódéban. Ef Zámbó István több mint 300 plüssjátékot használt fel egyik újonnan készített installációjához. A tárlathoz több önálló film készült Mispál Attila, illetőleg Dér András filmrendezők vezetésével. Ezekből két, ötven-ötven perc hosszúságú verziót a Duna Televízió külön is bemutat majd októberben.
Nézd meg a galériát a kiállításról
És végül egy figyelmeztetés. Aki látogatást tervez a Bizottság-szentélybe, ha hamuba sült pogácsát ne is vigyen magával, türelemmel és kényelmes cipővel mindenképp szerelkezzen fel. Ugyanis egész napos programról van szó, sőt, visszajárós programról. Ahhoz, hogy elégedetten, lélekben feltöltekezve és a mindössze nyolc szobányi dokumentáció által kiváltott kérdésekre válaszokat találjunk idő kell. Mert van mit hallgatni és nézni, az ötletgazdák majd’ minden érzékszervre gondoltak a kivitelezés során. Talán egyedül a Bizottság frissen kiadott cd-je hiányzik a tárból. Merthogy jogi és egyéb dolgok miatt, noha szóba került a tagok és a múzeum között, zenei hangfelvétel nem került kiadásra.

