Árkus József minden fonákságból gúnyt űzött…

Árkus József nemcsak gúnyolódni szokott, hanem ahogy mondani szokás, még a betonba is belekötött!
A Vidám Színpad egyik műsorának előkészítése során mesélt a Ludas községben tett látogatásáról.
– 1982-ben lapunk a genius locinak megfelelően Ludas-majálist rendezett a Heves megyei Ludas községben. A művelődési otthon adott otthont a Ludas Matyi fórumának, melynek keretében én válaszoltam a helyiek rázós kérdéseire.
– Miket kérdeztek, és te miket válaszoltál? – érdeklődtünk. –
Ha nem csal az emlékezetem, akkor a következők voltak:
1. kérdező
Azt olvastam a napokban, hogy az Északi-tengeren összeütközött két szovjet hajó. Hogy fordulhat elő az ilyesmi?
Én
Úgy, hogy egyik sem akart letérni a lenini útról.
2. kérdező
Mi a különbség Rákosi és Kádár között?
Én
Rákosira egy Farkasnak kellett vigyázni, Kádárnak elég egy Czinege is.
3. kérdező
Mi a szesztilalom oka a választás napján?
Én
Alkoholos mámorban talán két pártot látnának az emberek, aztán nem tudnák, hogy melyikre szavazzanak.
4. kérdező
Hogyan lehetne a forint értékét növelni?
Én
Az egyforintosba bele kellene fúrni négy lyukat és eladni gombnak 1,50-ért.
5. kérdező
Hogyan osztozott a két német állam Marx hagyatékán?
Én
Az NSZK kapta a Tőkét, az NDK a Kommunista kiáltványt.
Forrás: Kalmár Tibor: A nagy nevettetők