„Életem értelme nem az, hogy nyomdász vagyok, hanem az, hogy szolgálok.” Kner Izidor nyomdász, könyvkiadó, a művészi könyvnyomtatás és könyvtervezés úttörője 80 éve, 1935. augusztus 19-én halt meg.
„Másként aztán igazán csak valamilyen naiv, rajongó lélek bátorsága lehet elég erős ahhoz, hogy bízzék benne és sikerrel kísérelje meg mint értéket, szépséget képviselő munkát fogadtatni el, holmi vidéki nyomdában készült dolgokat… Ez a naiv lelkesedés és bátorság fűtötte Kner Izidort.
Kell ezt így most megírni róla. Méltatni kell, meg kell mutatni az ő esetében azt a furcsa szenvedélyt a szép iránt, a művészi iránt, amit nem másíthat, nem alacsonyíthat le, nem zavarhat sodrába az üzleti siker.” – Írja Tersánszky Józsi Jenő Nagy árnyakról bizalmasan című kötetében.
1860. február 5-én született Gyomán, ősei vándor könyvárusok voltak. Nagyapja 1832 óta gyakorolta könyvkötő hivatását, apja 1857-ben kapott iparengedélyt. A családot a szarvasi nyomda látta el munkával. Kner Izidor 1873-tól tanult könyvkötészetet Szolnokon, Aradon, majd Budapesten, ezután dolgozott Székesfehérváron, Egerben, Tatán és Komáromban. 1882-ben 72 forint kezdőtőkével és egyetlen kézisajtó felszereléssel műhelyt alapított szülővárosában, Gyomán. Három év múlva elvállalta a Gyakorlati Bibliamagyarázatok című havi folyóirat nyomtatását, nem sokkal később már betűmintakönyvet adott ki.
Első „találmánya” a szabványosítás és a minőségbiztosítás volt. 1892-ben még csak 170, néhány év múlva viszont már több mint ezer különféle nyomtatványt gyártott, és gyakorlatilag az összes megyével, illetve a hazai települések mintegy felével szerződéses kapcsolatban állt. 1898-tól ő adta ki a Közigazgatási Mintatárat. 1902-ben harminc, 1910-ben száznál több szakmunkást alkalmazott.
Nyomdáját az egyik legjobb vidéki intézménnyé fejlesztette, amely művészi kivitel terén számos fővárosi nyomdát is felülmúlt. Ő volt az első nyomdatulajdonos, aki tudatosan alkalmazott grafikusokat, kalligráfusokat, kiadványtervezőket, és ezzel valóságos tipográfiai forradalmat indított el az országban. Gyomai műhelye volt az első vidéki cég és az első nyomda Magyarországon, ahol kollektív szerződést kötöttek az alkalmazottakkal, bevezette a fizetett nyári szabadságot is.
Nevét eleinte a kor ízlésének megfelelő, divatos báli meghívók tették ismertté, ezeket Röpke Lapok címmel mintakönyvben is megjelentette. Nyomdájából a magyar könyvművészet klasszikus szépségű alkotásai kerültek ki, motívumaik a magyar népi barokk épületek díszítőelemein alapultak, nevezetes sorozata a Monumenta litterarum és a Kner klasszikusok.
Kner Izidor az 1914-es lipcsei kiállításon aranyérmet nyert, 1932-ben céhmesteri címet és oklevelet kapott. Humoros, szatirikus anekdotákat, aforizmákat is írt, az Üstökös és a Borsszem Jankó című élclapok állandó munkatársa volt. Szakmai írásai Eszmék és viaskodások címmel 1904-ben, majd Eszmék címmel 1905-ben jelentek meg kötetben. Aforizma- és anekdotagyűjteménye Kner Izidor agyafúrt alakjai címmel 1926-ban jelent meg. Keserves kenyér című könyve 1928-ban, az Apró lurkóságok 1933-ban látott napvilágot. Önéletrajzi írásait 1931-ben adta ki, Félévszázad mezsgyéjén címmel.
Kner Izidor a művészi könyvnyomtatás és könyvtervezés úttörője, kiváló mestere volt, aki egy műszaki kultúra nélküli környezetben korszerű, szervezett ipart teremtett, s ehhez szakmunkásgárdát is nevelt. Munkája mindig a minőség jegyében fogant, a mesterséget tisztelő, etikus magatartás és a tehetség szerencsés ötvözete jellemezte. A nyomdaipari tömegtermelésbe visszavitte a művészetet, ipari tárgytervezést művelt. Emellett igazi üzletember volt, aki megkereste a kielégítetlen igényeket, és gyors szállítással igyekezett versenytársai fölé kerekedni. Jellemző rá, hogy 1902-ben Nyomdai tréfa címmel felhívást jelentetett meg: értékes jutalmat ígért annak, aki a 17 soros szövegben mind a 227 becsempészett sajtóhibát megtalálja. Gyomán emlékoszlopot állítottak az alapítónak és fiának, Izidor mondásával: „Életem értelme nem az, hogy nyomdász vagyok, hanem az, hogy szolgálok.”
Gyermekei és unokái is követték a szakmát, de többségük tragikus körülmények között halt meg. A Kner-nyomda ma is működik, a régi épületben nyomdai múzeum létesült. Az 1940-es években már alig jelenhetett meg könyv, a tragédia elkerülhetetlen volt, 1944. április 5-én Kner Imrét elhurcolták. Kner Imre fiának, Mihálynak zsebnaptár lapjai megrázóan dokumentálják a család értelmetlen pusztulását.
