“Magad emésztő, szikár alak! / Én megbántottalak.” József Attila zsenialitását felismerték, elismerésben azonban már későn részesült. Halála után egy évvel „kapta meg” a Baumgarten-díjat, 1948-ban pedig Kossuth-díjjal tüntették ki életművét.
JÓZSEF ATTILA: (MAGAD EMÉSZTŐ…)
(részlet)
Magad emésztő, szikár alak!
Én megbántottalak.
Botot faragtál, ábrákkal tele,
beszélt a nyele,
aztán meguntad. Igy volt?
S eldobtad, ahogy az égbolt
az unt csillagot ejti le.
Én fölvettem és rádhuztam vele.
Igy volt?
Sajnálom, kár volt.
Világomon, mint üvegen át
hallgattam uj álmod madara dalát.
Azt hittem, annyi az ének,
amennyi a magány üvegének
vastag tábláin átszüremlik.
Baumgarten Ferenc Ferdinánd 1880-ban, Budapesten született nagypolgári, zsidó családban. A németül író esztéta az 1920-as évek elején úgy rendelkezett, hogy halála után vagyonából alapítványt kell létrehozni, melynek célja a meggyőződésükhöz hű, nyomorgó magyar írók megsegítése, “akik minden vallási, faji és társadalmi előítéletektől mentesek, és így személyes előnyök kedvéért megalkuvást nem ismervén anyagiakba szükséget szenvednek”.
Húsz éven át 125 írót, költőt, közöttük a magyar irodalom legnagyobbjait jutalmazta az alapítvány, amelynek jogi képviselője Basch Lóránt volt, kurátora pedig – az örökhagyó akarata szerint – kora egyik legnagyobb irodalmi alakja, Babits Mihály volt, 1941-ben bekövetkezett haláláig. Elhunyta után Schöpflin Aladár követte e tisztségben. A díjazottak és támogatottak (jutalmat kapók) között volt többek között Juhász Gyula, Radnóti Miklós, Illyés Gyula, Karinthy Frigyes, Krúdy Gyula, József Attila, Szabó Lőrinc, Nagy Lajos, Németh László, Weöres Sándor, Déry Tibor, Pilinszky János, bizonyítva, hogy az irodalompártoló mecénás vagyonát a magyar nemzet szellemi értékei megőrzésének szolgálatába állította.
Hogyan (nem) kapott József Attila Baumgarten-díjat?
A díjak a korabeli viszonyok között jelentékeny összegnek számítottak: az évdíjak három-nyolc ezer pengő között mozogtak, majd 1947-től nyolc-tíz ezer forintot tettek ki. A magyar történelem tragikus sorsfordulóinak egyik torz tükre, hogy 1938-ban, az első magyarországi zsidótörvény meghozatala után Babits kénytelen a jelölő tanácskozáson bejelenteni: “Sajnos értesítést kaptam, hogy zsidó jelölése szóba sem jöhet…” Vajon megfordult-e az egykori kultusztárca illetékeseinek a fejében az örökhagyó származása, de még inkább végakarata, mely szerint faji, vallási megkülönböztetés nélkül kell a díjakat odaítélni?
A politika durva fintora: húsz évvel az alapítás után – polgári csökevénynek bélyegezve – feloszlatták a Baumgarten Alapítványt. Az utolsó díjkiosztásra 1949-ben került sor. Jellemző a korszakra: Szabó Magda nevét lehúzták a jelöltek listájáról a minisztériumban.
Az alapítványt az első alkalomtól kezdve sorozatos kifogások érték. Ezek a támadások aztán egy ponton túl mindig Babits Mihály személye ellen fordultak. Az egyik legnagyobb port felvert vád így hangzott: miért nem kapott József Attila Baumgarten-díjat? Elterjedt evvel kapcsolatban a következő vélekedés: József Attila A toll c. lapban kritikát közölt Babits Mihály új, Az istenek halnak, az ember él című verseskötetéről, amiért a megbírált szerző megharagudott rá, és kizárta a díjazottak közöl, ráadásul nem közölte a Nyugatban az ifjú költő verseit, s evvel hozzájárult elszigetelődéséhez, és közvetve bűnös öngyilkosságában is.
Valójában a kezdeti ellenérzéseket legyűrve néhány év múlva Babits és József Attila viszonya rendeződött, a 1932-ben, a Babits szerkesztésében megjelent Új Anthológia c. versgyűjteményben József Attila két verse is helyet kapott, sőt szakmai versküldő és verspontosító leveleket is váltottak. Az idősebb költő új verseskötetét dedikálva küldte el a fiatalabbnak, az pedig megírta egyik leghíresebbé vált, bocsánatkérő költeményét, amely így kezdődik: „Magad emésztő szikár alak / én megbántottalak.”
1935-ben Kosztolányi Dezső javaslatára nagy többséggel megszavazták József Attila jutalmazását. A következő évre vonatkozó díjakról és jutalmakról szóló megbeszélésen Kosztolányi már évdíjra javasolta a költőt, Kassák Lajos mellett. Ezt az egész testület elfogadta, sőt a levelezésekből kiderül, hogy már előre ez volt a tervük. Azonban a Reggel 1935. november 25-i számában József Attila megjelentette az Én nem tudtam c. versét, melynek ajánlása így szólt: „Babits Mihálynak hódolattal.” Ezt a jóakarói – köztük Kosztolányi Dezső – íratták oda vele, a kurátor megpuhítására, aki viszont éppen emiatt – Babits el akarta kerülni a lekenyerezés látszatát – visszavonta javaslatát. „Úgy érzem – mondta kurátortársának -, éppen most nem adhatom ki a díjat József Attilának. Bizonyítékot szolgáltatnék önmagam ellen azok számára, akik állítják, hogy csak annak adok díjat, aki hódol nekem.” Így József Attila ebben az évben ismét csak jutalmat kapott.
A támogató barát, Kosztolányi 1936 novemberében halt meg, hosszas szenvedés után. 1937-ben a szavazásban a kurátor Babits Mihály alulmaradt, a testület mások díjazása mellett döntött. Azonban Babits 1938-ra mindenképpen díjat akart adni József Attilának, és ennek az akaratának hangot is adott. József Attila tehát úgy ment le Balatonszárszóra 1937. november 4-én, hogy biztos lehetett afelől, 1938. január 18-án, Baumgarten halálának évfordulóján átveheti a 3000 pengős nagydíjat. Közbejött azonban a költő betegségének rosszabbodása, majd többféleképpen magyarázható szomorú halála. A kuratórium nem módosította döntését; helyette nem választott mást, a díj egy részét a család temetkezési segélyként megkapta. József Attila neve így szerepel az 1938. év díjazottai sorában.
A történethez hozzátartozik, hogy Schöpflin Aladár halála után, a Baumgarten Alapítványt és magát a Baumgarten-díjat megszüntették, az irodalmi díj helyett 1950-ben a Minisztertanács megalapította a József Attila-díjat – mintegy megemlékezésként is.
Felhasznált irodalom:
Sipos Lajos: Babits Mihály, Elektra Kiadóház
Fábián Dániel: József Attiláról
