„Több dolgok vannak földön és égen, / Horatio, mintsem bölcselmetek / Álmodni képes.” William Shakespeare angol költő, a világ egyik legnagyobb drámaírója feltehetően 450 éve született.
Négyszázötven év telt el születése, és közel négyszáz év telt el a halála óta, ám Shakespeare-t ma is a világ legnagyobb drámaírójának tartjuk – miközben életét sűrű homály fedi. Az „avoni bárd” élete és kora, műveinek értéke, embersége, nyelvezete, humora és eszmeisége ahelyett, hogy veszítene népszerűségéből és jelentőségéből, mind fontosabbá válik számunkra. Óriási vállalkozás lenne egy nap alatt minden művét megemlíteni és elemezni, nem is tesszük, a Cultura.hu ma inkább az emberre és a mozgatórugókra próbál figyelni és mindenkit Shakespeare olvasására buzdít.
Shakespeare all in
Életéről nem sokat tudunk, kevés hiteles forrás áll a kutatók rendelkezésre. Azt sem tudjuk, pontosan mikor született. Egy bizonyos, William Shakespeare angol költő mindmáig meg nem szűnő érdeklődés és tisztelet övezi. Feltehetőleg az angliai Stratford-upon-Avonban 450 éve, néhány tényre, lehetséges meghatározásra és a hagyományra alapozva – születésnapjára abból következtetnek, hogy keresztelése napja április 26-án volt, és abban az időben az újszülötteket születésük után néhány nappal keresztvíz alá tartották – 1564. április 23-án, Szent György napján jött a világra. Ez a nap Anglia nemzeti ünnepe, és az évnek véletlenül(?) éppen ugyanaz a napja, amikor Shakespeare ötvenkét évvel később meghalt.
Apja, John Shakespeare feltehetőleg 1530-ban született ügyes kézműves és kereskedő, az Avon folyó melletti városka tekintélyes polgára volt, különféle hivatalos pozíciókat töltött be. Nem régiben nyilvánosságra került felfedezés szerint a kereskedői fizetését uzsoráskodással egészítette ki, négy alkalommal állították büntetőbíróság elé. Anyja, Mary Arden nemesi családból származott. Nem tudjuk, a költő mit tanult, hogyan élt gyerekkorában, valamennyit biztos tudott latinul, akkor minden iskola e nyelvre épült. Stratfordban az 1570-es években gyakran megfordultak vándortársulatok, valószínűleg a mindenre kíváncsi és érzékeny ifjú Willam sok színdarabot megtekintett, és talán a kezdő löketett is megkapta élete fordulatához.
A Shakespeare-nél néhány évvel fiatalabb Ben Jonson szívesen idézett mondásával szemben („kevés latint tanult, és még kevesebb görögöt”) Shakespeare jól tudhatott latinul, hiszen akkoriban a fiúkat kizárólag latin olvasásra, írásra és recitálásra oktatták. A ma emberének idegen tanrendben elsajátította a retorikai eszközöket metaforát és anaforát, episztrófát és hiperbolát, szinekdochét, epanalepszist és más hasonló titokzatos, a memóriát próbára tevő és a fiatalokat gyötrő tudományágakat.
A korban szokatlanul fiatalon, tizennyolc évesen megnősült, a nála nyolc évvel idősebb Anne Hathaway-t vette el. A dolog sürgős lehetett, hisz néhány héten belül lányuk született (akkoriban egyáltalán nem számított szokatlannak, hogy az ara várandósan áll az oltár elé). Később még két gyermekük lett, de akkori megélhetési forrásuk, egymáshoz való viszonyuk a mai napig nem ismert. Igaz, mindez Shakespeare és az összes többi kapcsolatára is igaz. Arra azonban bizonyítékok vannak, hogy a házasság a drámaíró haláláig tartott, és hogy szerzett vagyonának nagy részét, amint tehette, visszaküldte Stratfordba, ami lehet, hogy nem bizonyítja jó férj mivoltát, de igazán nem tekinthetjük ellene szóló körülménynek sem. Az bizonyos, hogy 1586-ban vadorzásért elítélték, de a büntetés elől elmenekült Stratfordból – s csak majd harminc év múlva tért vissza -, 1589-ben bukkant fel Londonban, ahol a színielőadások alatt a nézők hintóit és lovait őrizte. Később dramaturg, statiszta lett, majd az 1590-es évektől színész, rendező, de elsősorban drámaíró. Talán hajós vagy kereskedő volt, esetleg Itáliában is járt, olaszul biztosan olvasott – sok mindent félreértve. Legtöbb vígjátéka valószínűleg ennek hatására játszódik olasz környezetben.
A királynő „kegyeltje”
Később világhírűvé vált szonettjei kéziratban terjedtek az irodalmat kedvelő szerelmesek közt, de csak 1609-ben jelentek meg nyomtatásban. Drámáinak sorrendjét, keletkezésük időpontját csak hozzávetőlegesen lehet meghatározni, mivel azok eredeti kéziratban nem maradtak meg az utókornak. Kezdetben olaszos komédiákat (Tévedések vígjátéka, A makrancos hölgy, A lóvá tett lovagok, A két veronai nemes) és történelmi darabokat (VI. Henrik, III. Richárd) szerzett. Következő írói korszaka a Rómeó és Júliával kezdődött, ide tartozik a Sok hűhó semmiért, a Szentivánéji álom, A windsori víg nők, az Ahogy tetszik, a Minden jó, ha a vége jó, A velencei kalmár; a királydrámák közül a II. Richárd, a János király, a IV. Henrik 1-2. része és az V. Henrik.
William Shakespeare születésekor I. Erzsébet királynő harmincéves múlt, és még alig valamivel több mint öt éve volt királynő; az író életében még harminckilenc évet uralkodott, bár soha nem könnyű körülmények között. A pestis, a háborúk, a vallási kérdések mind befolyásolták az irodalom és a kultúra fejlődését, ám az emberek mint minden korban, ekkor is igényelték a szórakozást. 1601-ben már a Globe színház igazgatója és résztulajdonosa volt, ez idő tájt, alkotói csúcspontján született az Antonius és Cleopatra, a Julius Caesar, a Coriolanus, ekkor vetette papírra nagy tragédiáit: a Hamletet, a Lear királyt, az Othellót és a Macbethet, de ekkor írta a fanyar humorú Vízkeresztet is. Mindezek minden idők első drámaírójává tették. 1603-ban, I. Erzsébet halála után a Tudorok polgárbarát korát a Stuart-feudalizmus követte Angliában. Shakespeare darabjai is komorabbak lettek, ekkor született a végletesen keserű Athéni Timon, a Szeget szeggel története a korrupcióról és hatalomról, a Troilus és Cressida a homéroszi kor elzüllött hőseiről. A Téli rege, a Cymbeline és A vihar voltak utolsó művei.
A nagy bárd gabonauzsora-ügyleteit az emberek nagyrészt elfeledték, pedig az író vagy másfél évtizeden át spekulánskodott: rendre felhalmozott készleteket, hogy azután hatalmas haszonnal adja el szomszédainak és helyi kereskedőknek. Írói és rendezői zsenialitása miatt kortársai egyszerre tisztelték és féltek tőle, féltékenyen tekintettek sikereire. Ben Jonson magánfeljegyzéseivel így írt róla: „Emlékszem, hogy a színészek gyakran említették Shakespeare erényeként, hogy amikor (és bármit) írt, soha nem törölt ki egyetlen sort sem. Azt válaszoltam nekik, hogy inkább törölt volna ezret. (…) Mivel szerettem az embert, és valóban (már-már rajongva) tisztelem az emlékét, amennyire mások is.”
Árnyalt jellemábrázolást tükröző, filozofikus mélységű gondolatokat megfogalmazó drámáinak témáit nem ő találta ki, de színházi tapasztalatainak, a színpadi játék ismeretének és költői tehetségének köszönhetően az összegyűjtött alakok és történetek tolla alatt páratlan stílusú, gyönyörű nyelvezetű, egységes és eredeti művekké álltak össze. Szerzőségéről sok vita folyik ma is, hiszen a drámaíró nyíltan vállalta, hogy más szerzők műveit átdolgozva vigye színre, illetve az eredeti kéziratok hiánya miatt, számos kézirata akkor semmisült meg, amikor a Globe színház leégett 1613-ban.
Shakespeare 1611-13 körül tért vissza Stratfordba, ahol végleg letelepedett, ott hunyt el 1616-ban, a Julianus-naptár szerint április 23-án. (A ma használatos Gergely-naptár szerint, amire az ő életében tértek át Angliában, halála napja május 3-ára esik.) Végső nyughelye a városban található a Szentháromság-templomban. Nemzeti emlékhellyé nyilvánított szülőháza ma is látható, a helyi királyi színház (Royal Shakespeare Theatre) az ő nevét viseli.
Irodalmi öröksége és hatása a világ minden táján felfedezhető, hazájában a nemzet dalnokaként tisztelik, drámáit folyamatosan játsszák a világ színpadain. Shakespeare-rel kapcsolatban nem lehet túlzó jelzőt használni, Petőfi például egyszerűen ezt írta róla: „Shakespeare egymaga fele a teremtésnek”.
Szerzőségéről ma is vita folyik, sokan valamely arisztokratát vélik az igazi alkotónak. Szerb Antal szerint ennek „alapja az a konok sznobizmus, amely nem hajlandó feltételezni, hogy a világirodalom legnagyobb drámáit grófnál alacsonyabb rangú ember is szerezhette. Pedig Homérosz sem volt gróf, s még Goethe sem vitte annyira.” Shakespeare legismertebb alakjai archetípusok: a habozó Hamlet, az élvhajhász Falstaff, a féltékeny Othello, a hatalomvágyó Macbeth, a naiv Lear, a képmutató III. Richárd, a vitéz V. Henrik, a bölcs Prospero. Világa a végtelenre nyílik, szabályokat nem ismer, hatása egyetemes a mai európai kultúrára. Darabjait „nézni és olvasni kell, mert nélkülük sokkal szegényebb lenne a világunk” – írja Hegedűs Géza.
Fotók: Wikipédia, Listal.com, Shakespeareglobe.com
Felhasznált irodalom:
Alexander Bernát: Shakespeare
Peter Ackroyd: Tetszés volt célom – William Shakespeare élete
