Száznyolcvanöt éve született Izsó Miklós szobrászművész, a romantikus szobrászat egyik legnagyobb magyar mestere, aki a magyar szobrászatban elsőként, gyakran nyúlt népi témához.
1831. szeptember 9-én született a Borsod megyei Disznóshorvátiban (ma Izsófalva). 1840-1847 közt a sárospataki kollégium növendéke volt, ezután kőfaragó lett Rimaszombatban. A szabadságharc kitörésekor honvédnek állt, Győrött meg is sebesült, s a világosi fegyverletétel után bujdosnia kellett.
1851-ben visszatért Rimaszombatba, itt ismerkedett meg a szobrászattal, s Ferenczy István tanítványa lett, akitől bizonyítványt is kapott. 1856-ban Pestre került, majd fiatal értelmiségiek támogatása révén Bécsben, később a müncheni akadémián folytatta művészi tanulmányait. Itt készült Széchenyi-mellszobra, s innen küldte haza a Búsuló juhászt, első nagyobb méretű zsánerszobrát, amely az 1862-es pesti kiállításon nagy feltűnést keltett. E mű még a reformkor eszmeisége alapján idealizált népi alakot mutat, s kissé síremlékre is emlékeztet.
1862-től Pesten élt, igen rossz körülmények közt, egy ideig a Győri Honvédsegélyező Egylet, majd Eötvös József támogatta. Izsó több kortársa – köztük Arany János, Egressy Gábor és Béni, Fáy András, Lisznyay Kálmán és Eötvös József -, továbbá a költő Zrínyi, Zrínyi Ilona és II. Rákóczi Ferenc mellszobrát készítette el. Kisplasztikáit életszerűség és frissesség jellemzi, a nép életét megörökítő terrakotta szobrai témaválasztásuk mellett gondolati tartalmuk révén is kiválnak a kor akadémista ízlésű szobrai közül.
1864-71 között készítette Táncoló parasztok című sorozatát, e művei mára a sok giccses reprodukálás révén elcsépeltté váltak, de a maguk korában áttörésként hatottak. 1863-64-ben a Magyar Tudományos Akadémiát díszítő szobrok tervein dolgozott, de csak kőfaragó munkára és Révai Miklós alakjára kapott megbízást. A Széchenyi-emlékmű pályázatán Engel József mögött második lett, s másik ellenfele, Vay Miklós művein segédként dolgozott a megélhetésért. 1869-ben eljutott Nápolyba és Rómába, 1870-től a Budai Főreáltanoda, majd a Mintarajztanoda tanára volt.
Debreceni Csokonai-emlékművét 1867-71 között, Dugonits András szegedi emlékmű tervét 1874-75-ben készítette. Ez utóbbit, akár legnagyobb megbízatását, a pesti Petőfi-szobrot tüdőbaja miatt 1875. május 29-én hirtelen bekövetkezett halála után Huszár Adolf fejezte be. A Dugonits-szobrot 1876-ban, Petőfit 1882-ben állították fel, a Nemzeti Galéria 71 szobrát őrzi.
Főműve, egyben egyetlen megvalósult emlékműve a Csokonai. A hetyke, mégis elegáns figura a máig élő költői eszményt fogalmazza meg, a magyaros ruha, a fürtös fej, a kezében lévő lant, a szőlőtő is ezt szolgálják. A monumentális, de garabonciásnak is ható alak legjobb emlékműveink egyike.
Izsó tragikusan félbetört pályája ellenére a romantikus szobrászat legnagyobb magyar mestere, a nemzeti stílus megteremtője, az első európai rangú magyar szobrász. Indulásakor alig volt magyar művészet, szobrászat meg különösen nem, amit folytathatott volna. A Rómából hazatérő Ferenczy ugyan megpróbálkozott megteremtésével – bele is bukott a kor érdektelenségébe. Alakjait nem az akadémiákon gyűjtötte, hanem a magyar valóságból. Izsó felfogása párhuzamos az irodalomban Petőfi és Arany, a zenében Erkel és Liszt művészetével, művészetét Fülep Lajos 1923-as tanulmánya értékelte újra.
