„Keveset akkor hazudunk csak, ha lehetőségünkhöz képest keveset hazudunk, nem ha a lehető legkevesebb lehetőségünk van rá.” Franz Kafka Prágában alkotó, német nyelvű író 130 éve született.
„Azt hiszem, csak olyan könyveket szabad olvasnunk, amelyek mardosnak és furdalnak. Ha az olvasott könyv nem sóz egy jót a fejünkre, hogy ébredjünk, minek azt akkor egyáltalán kézbe venni?” (Franz Kafka: Naplók, levelek )
Franz Kafka a Monarchia „gyermeke” volt, jómódú zsidó kereskedőcsaládban született Prágában 1883. július 3-án, anyanyelve a német volt, de folyékonyan beszélt csehül is és valamennyire értett franciául, kedvenc szerzője Flaubert volt és nagy tisztelője volt Napóleonnak. Jómódú és népes zsidó kereskedőcsalád sarja volt, anyja Julie Löwy, apja Hermann Kafka. Öt testvére közül két bátyja még gyermekkorban meghalt, három húgát később, a második világháborúban deportálták, és koncentrációs táborban haltak meg. elöljáróságon
Kafka gyermek- és ifjúkorára, s irodalmi munkásságára is rányomta bélyegét a mitikussá növelt, az anyagi sikereken és társadalmi pozíción kívül semmit nem tisztelő, zsarnok apa alakja, aki érzékeny lelkű fiába beleoltotta a tehetetlenség érzését. Pedig Kafka mindent megtett az elismerésért: kiváló eredménnyel végezte iskoláit, s a szülői elvárásnak megfelelően jogi egyetemet is végzett. Tanulmányai befejezését követően egy ideig hivatalnokként dolgozott. Jól ismerte a bürokrácia útvesztőit, lehetetlenségeit, s ez is hatott későbbi munkásságára. Kettős életet élt: nappal dolgozott, éjjel pedig papírra vetette gyötrő fantazmagóriáit, szorongásait.
„Parancsot adtam, hozzák az istállóból a lovamat. A szolga nem értett meg. Magam mentem az istállóba, nyergeltem lovam, felpattantam rá. A távolból trombitaszót hallottam, kérdeztem a szolgát, mit jelentsen ez. Mit sem tudott, mit sem hallott. A kapunál megállított, azt kérdezte:
– Hová lovagolsz, uram?
– Nem tudom – válaszoltam –, csak innen el, csak innen el. Mindegyre innen el, így érhetem el csak a célomat.
– Hát ismered célod? – kérdezte ő.
– Igen – feleltem én –, hiszen mondtam, „innen el”, ez a célom.
– Nincs veled elemózsia sem – mondta.
– Nincs rá szükségem – mondtam –, olyan hosszú az út, úgyis éhen kell halnom, ha közben mit sem kapok. Elemózsiám meg nem menthetne. Szerencsére ez valóban irdatlan utazás.” (Franz Kafka: Innen el)
A Prágai Egyetem jogi karán, ahová 1901 és 1906 között járt, ismerkedett meg Max Broddal, aki legjobb barátja, Kafka halála után pedig műveinek gondozója, kiadója és egyik leghatásosabb életrajzírója lett. Az egyetem elvégzése után az Assicurazioni Generali biztosítótársaságnál kapott állást, de a hosszú munkaidő nem tette lehetővé, hogy szenvedélyének, az írásnak hódolhasson, s így 1908-ban a félig állami cseh munkás-balesetbiztosítási intézetnél helyezkedett el.
A közhiedelemmel ellentétben a mindennapi életben Kafka jó humorú, megnyerő és intelligens ember volt, aki nem vetette meg a földi élet örömeit, irodalmi társaságokba járt, szerette a barátait, a nőket, fiatalabb korában gyakorta látogatta a bordélyokat is, ám komolyabb kapcsolataiban szinte neurotikusan zavart volt. Emiatt egy idő után teljesen elszigetelődött a környezetétől, magányosan, zártan élt, s írta műveit. Szerelmi életében is több kudarcot volt kénytelen megélni: kétszer is eljegyezte Felice Bauert, majd 1917-ben végleg szakítottak, de későbbi szerelmei sem tették igazán boldoggá.
Számos krónikus, valószínűleg lelki eredetű betegség, álmatlanság, migrén, emésztési zavar gyötörte, 1917-ben pedig tébécét diagnosztizáltak nála, mi egyfajta felszabadulást is jelentett számára: ettől fogva szanatóriumokban, betegszabadságon töltötte ideje nagy részét, és csak az írással foglalkozott, 1922-ben pedig végleg nyugdíjba vonult. 1923-ban Dora Dymanttal, egy fiatal zsidó nővel Berlinben próbált új életet kezdeni, ám 1924 telén egészsége végképp megromlott. A „szorongás írójaként” is aposztrofált Kafka 1924. június 3-án Kierlingben, egy Bécs melletti klinikán meghalt.
Igazi felfedezése halála után következett be
Noha életében megjelentek a Szemlélődés és Egy falusi orvos című novelláskötetei, az Ítélet, a Fegyencgyarmaton című elbeszélések, s talán leghíresebb novellája, Az átváltozás, igazi felfedezése halála után következett be. Legjobb barátja, majd életrajzírója, Max Brod, akit a saját tehetségében soha nem bízó Kafka arra kért, égesse el írásait, sorra kiadta a három regényt: az Amerikát, A pert és A kastélyt, majd a rövid prózák gyűjteményét A kínai fal építésénél címmel. A művek egyértelmű sikert arattak, a háborúk, diktatúrák, válságok szabdalta kor olvasója saját szorongásaira, megmagyarázhatatlan eredetű félelmeire ismert Kafka írásaiban. Mindehhez járult egyszerű, világos, realista hangvételű stílusa is, amelynek eszköztelensége csak fokozza történetei irrealitásának rémítő voltát.
Ma egyik legsikeresebb írása a kiadásra soha nem szánt Levél apámhoz című kötet. Kafka világképének különösen becses dokumentuma ez a közvetlen vallomás, méltóképpen sorakozhat fel az irodalmi igényű alkotások, a „közvetett” vallomások mellé. Kafka 1919-ben írta meg ezt a különös vádiratot apja ellen. „Írásaim Rólad szóltak” – írta apjának, mintha azoknak akarna ezzel is igazat adni, akik az „apa-komplexusban” keresik meghasonlott világképének egyedüli okait. Szabó Ede így ír a magyar kötet előszavában: A félelmetes apa csupáncsak része, de egyben óriássá nőtt szimbóluma is annak a világrendnek, mellyel az író meghasonlott, s szabadulni mégsem tudott tőle soha. A levél sokféle tanulságot rejteget, néhol még Kafka oly sajátosan abszurd képalkotásának is nyomára vezet. Csak egyetlen példa: a legjellemzőbb Kafka-novellák egyikében, Az átváltozásban az elbeszélés hőse arra ébred, hogy féreggé változott, s így éli tovább életét, megtaposva a családban. Ez a novellában egyetemes érvényűvé avatott kép az apjához írt levélben is megismétlődik, ezúttal reális, élményszerű értelmezésben: „eltávolodtam Tőled egy darabon, önállóan, még ha ez kissé arra a féregre emlékeztetett is, amely a hátulról rátaposó láb alól teste elejével kivergődik…”
A nyolc oktávfüzet című kötetéről fordítója, Tandori Dezső így írt: „Hogy szörnyűek, értelmetlenek, a legostobábbak azok a szenvedések, melyek még csak nem is halálosak. Ezt mondta Kafka. Döbbenten láttam, csaknem hetven évvel őutána, íme: magam – ezt jegyeztem fel, szinte szó szerint.
Nem az, hogy így mertem elvállalni az Oktávfüzetek fordítását, de… Jó, csaknem hetven év után, mégis. Így él az irodalom.”
Kafka művészetét legtalálóbban Hegedüs Géza jellemezte: „Ha az ember Kafkát olvas, menthetetlenül az az érzése, hogy fogalma sincs, miféle erők dobálják ide-oda, miféle hatalmak parancsolnak, és minek mi is a következménye. Ha az ember Kafkát olvas, egyszerre csak vizsgálni kezdi magát, vajon nem követett-e el valamit, amiért nem lehet tudni, kicsodák, nem lehet tudni, miféle eljárással teszik tönkre az életét. Ha az ember Kafkát olvas, egyszeriben úgy érzi, hogy idegenek közt él és idegen mindenkitől.”
Regényeit filmre is vitték, leghíresebb az Orson Welles rendezésében 1962-ben készült A per. E műve inspirálta a budapesti Katona József Színház Ledarálnakeltűntem című produkcióját is. Az átváltozás című Kafka-novella alapján azonos címmel opera született. A prágai székhelyű Franz Kafka Társaság 2001-ben nevével nemzetközi irodalmi díjat alapított, amelyet mások mellett megkapott Philip Roth amerikai regényíró, a Nobel-díjas Elfriede Jelinek osztrák és Harold Pinter angol író, 2003-ban pedig Nádas Péter. Az idei kitüntetett Ámosz Oz izraeli író, aki az elismerést októberben veszi át a cseh fővárosban.
