Lenyűgöző életművét mindössze tíz év alatt alkotta meg, néhány művének eredetét a művészettörténet még ma is vizsgálja. Giorgione da Castelfranco olasz festő 505 éve halt meg.
Az áthevült fantáziatípust képviselő, drámai mozgalmasságra törekvő Corregio-val szemben a castelfrancói Giorgione a lélek költője és búskomor, színes álmok álmodója, kinek művészete a velencei törekvések lángelméjű beteljesedését jelenti. Festményeit nézve hamar rájöhetünk, hogy a lelket nemcsak az emberben, hanem a tájban is kereste, melyet átitatott a maga melankóliára hajló érzéseivel és vágyaival.
1510. október 25-én halt meg az érett reneszánsz első velencei képviselője. Giorgione da Castelfranco egy kis faluban, a Velencétől mintegy negyven kilométerre lévő Castelfrancóban született 1477-ben vagy 1478-ban. Nevét néha Zorzónak írják, ennek változata a Zorzon, Zorzi a velencei nyelvjárás szerint. A Giorgione jelentése nagy Giorgio, amelyet akkor ragasztottak rá, amikor már elismert festő volt, de a név daliás termetére, szép arcára is utal. A hagyomány szerint szerelmes természetű ember volt, nagy kedvelője a női nemnek és a zenének.
1490 körül érkezett Velencébe, hogy Giovanni Bellinitől tanuljon, aki felfedezte tehetségét, és egyre több munkát bízott rá. 1500 körül már önállósította magát, közben megismerkedett a nagy mester, Leonardo da Vinci festészetével, amely életre szóló hatást gyakorolt rá.
Első ismert művei a Salamon ítélete, Mózes tűzpróbája, A három királyok imádása voltak. Tehetségének híre hamar elterjedt, két fontos velencei megbízást is kapott. 1507 és 1508 között a Fondaco dei Tedeschi és a velencei dózse fogadótermének freskóját készítette.
Életművét mindössze tíz év alatt alkotta meg, néhány művének eredetét a művészettörténet még ma is vizsgálja, Giorgione ugyanis – egyetlen kivételtől eltekintve – nem szignálta képeit. Hirtelen bekövetkezett halála megakadályozta abban, hogy néhány munkáját teljesen befejezze, ezért ezt a feladatot Tiziano vagy Sebastiano del Piombo végezte el helyette. A festő személyét övező homály és festményeinek hiányzó magyarázata Giorgionét a nyugati festészet egyik legrejtélyesebb alkotójává avatták.
A bizonytalanságot tovább növeli, hogy életéről nagyon keveset tudunk, jobbára azt is a manierista festő, művészeti író Giorgio Vasari A legkiválóbb festők, szobrászok és építészek élete című munkájából. Hitelt érdemlő adatokat csak a 19. században felélénkülő kutatások eredményeztek pályájáról.
Giorgione előtt a reneszánsz festészet elsősorban egyházi és vallási témákat ábrázolt, ő már gyakran nyúlt világi témákhoz is. A Castelfrancói Madonna című alkotásán, amely szokványos ábrázolása a trónon ülő Máriának a szentekkel jobb és bal oldalán, már látszik egy új korszak születése. Kicsi, egymástól elválasztott színes pontokból épül fel, amelyet ő honosított meg a festészetben, eredetileg a kéziratok díszítésénél alkalmazták. Többek között ez adja festményeinek mágikus, megfejthetetlen ragyogását. Leghíresebb művei közé tartozik A három filozófus és A vihar.
Legszebb műveként az utolsónak alkotott Alvó Vénuszt tartják, amely a velencei iskola példaképe lett. A képet valószínűleg Tiziano fejezte be, aki sokak szerint a tanítványa volt.
Fiatalon, harmincnégy éves korában hunyt el, alighanem az 1510-ben kitört pestisjárvány ragadta el, Castelfrancóban temették el. A budapesti Szépművészeti Múzeumban látható, Ifjú képmása című műve a reneszánsz arcképfestészet kiemelkedő alkotása.
