Cikk elküldése

Küldd el e-mailben a(z) Afrika hangja: Youssou Ndour című cikket ismerősödnek!

Neved:

E-mail címed:

A címzett neve:

A címzett e-mail címe:

Üzenet:

A levelet sikeresen elküldtük!
Köszönjük, hogy tovább küldted cikkünket!

Kultúra

Afrika hangja: Youssou Ndour

Szerző: / 2014. július 19. szombat / Kultúra, Zenevilág   

Youssou Ndour (Fotó: @Youri Lenquette)Youssou Ndour alapkőnek számít a szenegáli zenében és elbeszélő előadó-művészetben, s ez művészi személyiségének védjegyévé vált. Tevékenységét tradicionális “griot” énekes-előadóként kezdte.

Tevékenységét tradicionális „griot” énekes-előadóként kezdte. Az 1959-ben született Youssou karrierje  két év utcai színházi szereplés után, 1972-ben indult be igazán, mindössze 13 évesen. Ekkor halt meg Papa Samba Diop, a dakari Star Band „Mba” néven ismert vezetője. Youssou az ő emlékének szentelve előadott egy dalt, amelyet ott, a helyszínen írt, a szenegáli Saint-Louis Stadion színpadán. A dal végén a közönség felállva, vastapsban tört ki.

Youssou Ndour (Fotó: @Youri Lenquette)1981-ben, elhagyva a dakari Etoiles együttest, Youssou megalakította az iránymutató Super Etoile zenekart. 1984-ben mutatkozott be Párizsban az Africa Fête-n, a mali származású Mamadou Konté szervezte afrikai kulturális fesztiválon.

Peter Gabriellel találkozva 1984-ben, Youssou Ndour csatlakozott a „Band Aid for Ethiopiához”; 1988-ban pedig énekelt a Wembley-ben, amikor Nelson Mandela szabadult, majd fellépett Stinggel, Tracy Chapmannel és Bruce Springsteennel az Amnesty International támogatásáért.

1990-ben jelent meg egyik legcsodálatosabb albuma, a Set, rajta a Medina című dallal, egy tiszta, nosztalgikus és elégikus szerzeménnyel, benne a Közel-Keletet idéző trombitával.

1996-ban vált világhírűvé a 7 Seconds-nek köszönhetően, amelyet Neneh Cherry-vel duettben énekelt (1994-ben jelent meg a Wommat című albumon Bob Dylan Chimes of Freedomjával együtt). Ekkor rögzítette a nagyszerű Yandé Codou Sènével eredeti, szenegáli griot hagyományok szerinti stílusban a Voices of the Heart of Africát.

2003-ban felvette a murid vallást a spirituális iszlám szufik hagyományai szerint, s ennek tiszteletére kiadta az Egypt című albumot Kairóban. Két évvel később, 2005-ben iszlám toleranciát hirdető himnuszáért Grammy-díjat kapott: Shukran Bamba – egy forró köszönetnyilvánítás Amadou Bamba sejknek, a Murid Testvériség alapítójának: „Te tanítottál a megbocsájtásra és a könyörületre, s az erőszak és az arrogancia elutasítására.”

Eddigi utolsó albuma, a Dakar-Kingston 2010-ben látott napvilágot, ezen a legendás jamaikai énekesnek, Bob Marley-nak tiszteleg, s a reggae-hez kapcsolódó zenei szálakat fűzi fel rajta. 2011-ben a Yale Egyetem tiszteletbeli doktorrá avatta, Szenegálban pedig turisztikai miniszternek nevezték ki. 2013 augusztusában elnyerte a jelentős Polar Music-díjat.

3 év kihagyás után most újra visszatér a zenéhez, amely politikai szerepvállalása miatt az elmúlt években háttérbe szorult. Youssou Ndour mindezek mellett továbbra is ugyanaz a kedves figura maradt hazája és az egyre növekvő szenegáli diaszpóra számára.

Youssou Ndour et le Super Etoile de Dakar
Időpont: 2014. július 19.

Olvastad már?

Kapcsolódó cikkek