„A szeretet a legjobb politika. A legjobb nemcsak azoknak, akiket szeretnek, hanem azoknak is, akik szeretnek.” 120 éve született Aldous Huxley angol író, költő, esszéista, a Szép új világ című antiutópia szerzője.
Aldous Huxley 1894. július 26-án az angliai Surrey grófság Godalming nevű településén született, egy szellemes megjegyzés szerint természettudományos szakkönyvek és magasztos tárgyú költemények között. E megállapítás minden élc ellenére is helytálló, hiszen Huxley apai nagyapja, Thomas Huxley volt, akit Darwinnal együtt a modern biológia megalapítójának tartanak, apja, Leonard Huxley életrajzíró és irodalmár, anyja pedig Matthew Arnoldnak, a XIX. század egyik neves költőjének unokahúga.
Az ifjú Aldous így a Huxley-k tudását és természettudományos érdeklődését és az Arnoldok lelki emelkedettségét örökölte, s mindehhez párosult remek memóriája és nyelvérzéke is. Már az etoni középiskolás évek alatt kitűnt kortársai közül tökéletes formaérzékről tanúskodó verseivel, s nem mellékesen a gépkocsiversenyzés iránt érzett szenvedélyével. 16 éves volt, mikor egy szaruhártya-gyulladás következtében látása súlyosan megromlott, s évről-évre egyre gyengült.
1916-ban lediplomázott az oxfordi Balliol College-ben, ekkor jelent meg első verseskötete is. 1919 és 1921 között az Athenaeum című folyóirat munkatársa volt, elsősorban irodalmi és zenekritikákat írt, de jelentek meg lakberendezéssel kapcsolatos cikkei is. 1921-ben jelent meg első regénye, a Nyár a kastélyban, mely nemcsak kritikai, de jelentős anyagi sikert is hozott, s lehetővé tette, hogy feleségével, Maria Nysszel hosszabb ideig Olaszországban, majd Franciaországban éljen, majd Angliába hazatérve Huxley csak az írásnak szentelje magát. 1928-ban jelent meg a Pont és ellenpont című regénye, mely szellemes és kissé kaján képét adja a korabeli polgári értelmiségnek.
„Nem elég, hogy a mondatok jók legyenek; annak is jónak kell lennie, amit teszünk a mondatokkal.”
A harmincas évek elején Huxley egyre kritikusabbá vált a nyugati civilizációval szemben, s a XX. századi politikai irányzatok és a műszaki-technikai fejlődés iránti bizalmatlanságát az 1932-ben írt Szép új világ című regényében fogalmazta meg. A mű, melynek sokak szerint előképe Jevgenyij Zamjatyin Mi című munkája, mulatságos és ugyanakkor keserű antiutópia. Egy képzelt jövőbeni társadalomban játszódik, amelyet elembertelenített a technika mindenhatósága, a genetikai manipuláció és az agymosás. A Szép új világ pesszimista végkicsengése már megmutatta azt az erkölcsi és szellemi válságot, mely kortársaihoz hasonlóan Huxleyt is sújtotta, s egyre inkább a miszticizmus és a buddhizmus felé fordította az írót.
Ezt tükrözi másik híres regénye, az 1936-os A vak Sámson is. Az Európát fenyegető fasizmus elől 1937-ben Huxley az Egyesült Államokban, Hollywood villanegyedében élt. Itt érdeklődése is irányt váltott, a buddhista misztika mellett egyre inkább belemerült a meszkalin- és LSD-kísérletekbe, a vegyi úton történő kábítás lélektani következményeit tanulmányozta. A változás írásművészetére is kihatott, regényt ettől kezdve nem nagyon írt, főként esszéket publikált a legváltozatosabb témákban.
Történetfilozófiai tanulmányaiban leszámolt a század totalitárius eszméivel és államalakzataival, elutasította a marxi szocializmus és az angolszász eredetű polgári demokrácia összes változatát, a belőlük következő ideológiát, s a gyakorlati közgazdaságtant is. Úgy vélte, az erkölcsi öntökéletesítés, a végső valósággal való misztikus egyesülés az egyén szabadulásához vezető egyetlen út.
Hollywoodban élve nem tudott ellenállni a számára teljesen új műfajnak: forgatókönyvet írt Jane Austen Büszkeség és balítélet, majd Charlotte Bronte A lowoodi árva című regényéből. Saját művei közül a Mona Lisa mosolyt és Az ifjú Arkhimédészt vitték filmre.
1956-ban meghalt a felesége, s Huxley újra megnősült, párja, Laura Archera hegedűművész és pszichoterapeuta lett. Kapcsolatuk menedék és megnyugvás volt Huxley számára, ugyanis ebben az időben egészsége jelentősen megromlott, sokat betegeskedett, s ráadásul újabb szerencsétlenség is érte, mikor otthona, benne hatalmas, messze földön híres könyvtára – s abban jegyzetei – porig égett. Beköltözött Los Angelesbe, s megírta utolsó regényét, a minden betegség, fájdalom és veszteség ellenére is a passzív jóságot és életörömöt hirdető Szigetet. Nem sokkal utolsó műve megjelenése után, 1963. november 22-én rákban meghalt.
Negyvenhárom kötetet írt és publikált, verset, novellát, drámát, útirajzot, s mindenekelőtt regényt és esszét. Ezeknek java részét magyar nyelvre is lefordították, elsőként a Nyugat második nemzedéke figyelt fel szerzőjükre, s a két világháború közötti időszak egyik legdivatosabb írója lett.
Népszerűsége máig töretlen, a münsteri székhelyű Nemzetközi Aldous Huxley Társaság évente rendez konferenciát a Huxley megálmodta „szép új világról”, a modern társadalom kihívásairól.
