95 éve, 1922. augusztus 2-án hunyt el Alexander Graham Bell, a telefon atyja.
Alexander Graham Bell 1847. március 3-án Skóciában, Edinburgh városában látta meg a napvilágot. Családja több nemzedékre visszamenően a beszéd kérdéseivel foglalkozott, atyja híres logopédus volt, aki süketnémákat tanított beszélni. Bell is az ő munkáját folytatta, de mikor két testvérét elvitte a tüdőbaj, a zord klíma elől Kanadába, majd az Egyesült Államokba menekült.
A hang mechanikájával és fizikájával foglalkozó kutatásainak új erőt adott, amikor egy süket tanítványával esett szerelembe. Bell olyan szerkezet létrehozásán fáradozott, amely elektromosság útján továbbítja a hangot. Egy napon kísérletezés közben véletlenül savat öntött nadrágjára, és ösztönösen a drót másik végén, egy emelettel följebb tartózkodó asszisztensét szólította: „Watson, jöjjön kérem. Szükségem van magára.” Watson lóhalálában meg is érkezett – a szerkezet működött. E szavakkal megtörtént az első telefonhívás…
Bell 1876. február 14-én benyújtotta, majd március 7-én megkapta a 174.465 számon iktatott szabadalmat (sokak szerint a valaha bejegyzett legértékesebbet), egy „eljárást illetve szerkezetet a beszéd és egyéb hangok telegrafikus átvitelére… a beszédet és egyéb hangot kísérő levegőmozgáshoz hasonló elektromos hullámmozgás útján”. De csak órákon múlott, hogy ma őt tekintjük a távbeszélő atyjának, az ő neve szerepel a történelemben, mert ugyanazon a napon Salemben egy Elisha Gray nevű fizikus is szabadalmat kért ugyanilyen elvek alapján készített „messzeszólójára”. A szabadalmi jogot hosszas és igen heves csatározás után a néhány órával korábbi beadás igazolásával végül Bell kapta meg.
A találmányt maguknak követelő feltalálók közül ő mutatta a legnagyobb tehetséget az üzleti életben is. Miután a telefont nem tudta a Western Union cégnek – 10 ezer dollárért – eladni, 1877-ben önálló válalatot alapított Bell Telephone Company néven (ez a mai AT and T mamutcég elődje), amely perek százait indította és nyerte meg a találmány bitorlása miatt. Az őstelefon persze még nem volt az igazi, a hangot négy kilométerre továbbította, úgy, ahogy, gyakorlati alkalmazását csak az Edison által feltalált szénmikrofon tette lehetővé. A találmány még így is olyan pofonegyszerű volt, hogy teljesen kiábrándította a nagy fizikus Maxwellt, aki sokkal bonyolultabbnak képzelt egy olyan szerkezetet, amely képes a hang továbbítására.
Mégis, ez az egyszerű telefon volt az 1876-os, az Egyesült Államok függetlenségének 100. évfordulóján rendezett philadelphiai világkiállítás nagy szenzációja. A brazil II. Pedro császárra például olyan nagy hatást gyakorolt, hogy „Ez beszél ” felkiáltással el is dobta a kezében tartott kagylót. A következő próbálkozó a híres fizikus Kelvin volt, aki szintén csodálkozott, de a készülék a kezében maradt.
Egy éven belül a telefon világszerte elterjedt, még maga Viktória királynő is felszereltetett egyet a palotájába.
Az immár híres és gazdag Bell 1877-ben megnősült, 1882-ben pedig megkapta az amerikai állampolgárságot. Munkássága nem ért véget: feltalálta a fotofónt, amely fénynyalábon vitte át a hangot, grafofón néven tökéletesítette a gramofont, a hang felvételére alkalmas szerkezetet. Foglalkozott süketnémák tanításával, nagyméretű, emberek szállítására is alkalmas sárkányok és szárnyashajó kifejlesztésével, hangdetektorral és még állattenyésztéssel is.
1881-ben fémkereső eszközt készített, hogy megtalálja a merénylet után haldokló Garfield elnök testében a golyót. A szerkezet működött volna is, de ez alkalommal hasznavehetetlennek bizonyult: senki nem gondolt ugyanis arra, hogy az elnök teste alól kivegyék a fémrugós matracot, amely így interferált a keresővel. Számtalan egyéb kutatási ötlete volt még, de idő hiányában soknak nem tudott a végére járni.
1885-ben Új-Skóciában, a Breton-foki szigeten vett birtokot, és az ifjúkorára, Skóciára emlékeztető tájon rendezte be (laboratóriummal is ellátott) nyaralóját. Életében számtalan elismerést és kitüntetést kapott. 1915-ben, amikor az első amerikai transzkontinentális telefonvonalat felavatták, az első szavakat ismét a keleti parton ülő Bell mondta nyugati parton ülő asszisztensének, ugyanúgy, mint negyven évvel korábban: „Watson, jöjjön kérem. Szükségem van magára.”
