„Amikor a szenvedély elragadja az embert, az ész sírva megy utána, s figyelmezteti a veszélyre…” 210 éve, 1810. december 11-én született Alfred de Musset, a francia romantika egyik legjelentősebb alakja. George Sand szeretője Shakespeare és Schiller hatására írta az első modern francia drámákat.
ALFRED DE MUSSET: SZONETT
Úgy szeretem a tél első lehét! a tarka
tarlót, mely nem törik, ha setteng a vadász:
szénától illatos réten leszáll a szarka,
s tüzet éleszt ölén a régi úriház.
Városi évszak ez… még emlékszem tavalyra,
mikor megjöttem és láttam megint a száz
tornyú dómot, a Louvre-t, Párizst, füsttől takarva
(és hallom még, amint a postakürt traráz).
E szürke napokat szerettem és a Szajnát,
ezer lámpás alatt fekvő királyi szajhát!
A télhez jöttem én. – És hozzád, életem!
Hogy megfürösztve bús lelkem tekintetedben,
köszöntsem falaid. Mert szinte hihetetlen,
hogy szíve, asszonyom, kihűlt ily hirtelen.
(fordító: Sárközi György)
Alfred de Musset (teljes nevén: Louis-Charles-Alfred de Musset-Pathay) a régi Párizs közepén született, az Hôtel de Cluny közelében, a Rues des Noyers-n található házban. Szülei jómódú, művelt párizsi családból származtak, apja számos történelmi és utazási munkát írt. Musset tanulmányait a IV. Henry Collège-ban végezte, ahol kitüntetéssel érettségizett 1827-ben. Sokáig nem tudta eldönteni, minek tanuljon tovább, felhagyott az orvostudomány tanulásával, mert irtózott a boncszobától. Ehelyett hat hónapig festészetet tanult a Louvre-ban.
Verselni 14 évesen kezdett, és még nem volt 20, amikor a Victor Hugo körül csoportosuló irodalmi kör tagjai közé fogadta. Első verseskötete 1830-ban jelent meg Spanyol és olasz mesék címmel, ezzel azonnal felkeltette az irodalmi közvélemény figyelmét.
Az 1830-as évek elejétől Musset érdeklődése a színház felé fordult, „Shakespeare leszek vagy Schiller” felkiáltással drámaírásba fogott. Első darabja azonban csúfosan megbukott, ezért elhatározta, hogy csak olvasásra ír darabokat. Így született meg a Színjáték a karosszékből nézve című gyűjteménye, amelynek egyes darabjai a vad, lázongó romantika hagyományait képviselik, mások a shakespeare-i vígjátékok hangulatát idézik fel.
1833-tól a Revue des Deux Mondes című folyóirat közölte munkáit, itt ismerkedett meg a szerelmeiről és szabadszelleműségéről híres írónővel, George Sand-nal, aki ugyan hét évvel volt idősebb nála, de ez sem lehetett gátja viharos és szenvedélyes szerelmüknek. 1834-ben Velencébe utaztak, ahol az amúgy is alkohol- és idegi problémákkal küzdő Musset megbetegedett, és hosszabb ideig egy Giuseppe Pagello nevű orvos gyógykezelése alatt állt. A kezelés eredménye az lett, hogy Sand szerelembe esett az ifjú doktorral. A nehezen lábadozó Musset ettől megrendült, szakított kedvesével, visszatért Párizsba, és megírt néhány remekművet: a keserű hangú Lorenzaccio című történelmi tragédiát, amelyet egyes kritikusai a „francia Hamlet”-nek is neveznek, a Fantasio és a Nem lehet a szerelemmel játszani című, a legmélyebb reménytelenség hangján megszólaló drámát, 1836-ban pedig főművét, A század gyermekének vallomása című önéletrajzi regényt.
„Nem tudtam felfogni, hogy szerelemben hazudni is lehet; gyermek voltam akkor, de megvallom, hogy ezt ma sem értem még. Valahányszor beleszerettem egy asszonyba, megmondtam neki, s ha nem szerettem már, megmondtam azt is, ugyanazzal az őszinteséggel, s mindig azt gondoltam, hogy ilyen dolgokban az akaratunk nem tehet semmit, s nincs más bűn, csak a hazugság.” (Alfred de Musset: A század gyermekének vallomása)
ALFRED DE MUSSET: SZOMORÚSÁG
Erőm s életem semmivé lett,
s kedv s jóbarát mind elhagyott;
még büszkeségem is halott,
mely biztatott, zsenimnek éljek.
Az Igazság csak áltatott.
Azt hittem, hogy baráti lélek,
de megismertem és enyém lett,
s már undorodva hagytam ott.
És mégis örök az Igazság,
s ki nélküle él, sorsa vakság,
semmit sem ért az ég alatt.
Az Isten szól, választ kell adjak.
Egyetlen vigaszom maradt csak,
hogy sírni tudtam néhanap.
(fordító: Szegzárdy-Csengery József)
Ekkor keletkezett Az éjszaka című lírai ciklusa is, amelyben szenvedéllyel és ékesszólással öntötte versbe a szerelmi csalódás kiváltotta heves, kavargó érzelmeit, és rövid ideig tartó (egyéjszakás) ügyek követték. Musset végül 1837-ben jegyezte el Aimée d’Alton-t, azonban a kapcsolat egy év alatt elhalványult, a költő pedig egyre búskomorabbá vált, lelki szenvedéseit az alkohol és az életében egymást váltó nők csak időszakosan enyhítették. (Musset egész életében prostituáltakat is látogatott, és alkalmanként ópiumot is használt.)
Már csak szükségből írt, 1838-ban Musset-t az d’Orleans-i herceg kinevezte a Belügyminisztérium könyvtárosának. A fizetés csekély volt, 3000 frank, a költő nem járt be szívesen dolgozni, ezért barátai többször is tréfálkoztak vele azzal, hogy egyáltalán nem is volt könyvtára a Belügyminisztériumnak.
1845-ben megkapta a Becsületrendet, nem sokkal ezután pedig egy neves színésznő Musset drámái olvasása közben felfedezte, mennyi szellem, erő és tűz van darabjaiban, és kiharcolta, hogy a Comédie Francaise bemutassa a Marianne szeszélyei című drámát. A bemutató nagy siker volt, Musset pedig ismét felkapott szerző lett, 1852-ben a Francia Akadémia is tagjává választotta. Ugyanebben az évben szerelmi kapcsolatba lépett Louise Colette-tel, Gustave Flaubert volt szeretőjével. E másodvirágzás azonban nem tartott sokáig, Musset szinte teljesen visszavonult a Comédie Francaise közelében lévő lakásába. Számos testi nyavalya gyötörte, a szíve is gyengélkedett, érszűkülettől szenvedett.
Párizsi otthonában hunyt el 1857. május 2-án. Utolsó útjára mintegy harminc ember kísérte el a Pere Lachaise temetőbe, ahol sírja – akaratának megfelelően – egy szomorúfűz alatt kapott helyet. Musset népszerűségét napjainkban csak a Racine és Moliere után a másodiknak tartják.
