Jókai Mór Szegeden egy percig sem unatkozhatott…
Az ekkor beígért baráti látogatásra öt évig váratta Jókai a szegedieket. 1890-ben járt itt utoljára, akkor azonban meglakta a várost: három napig lakott benne. A szegedi társadalom minden tőle telhető módon hódolt neki. Rendeztek parádés színházi előadást, megmutatták neki az óvodában Szeged virágoskertjét, elvitték még a Csillag-börtönbe is. (Írónak sose árt azt tudni, hogy ilyen is van ám!)
A Sziráky késes-boltjába azonban magától ment el a fejedelem, s erről a látogatásról így számolt be Sziráky néni a híres késesmesternek (akit Mikszáth tett híressé a magyar iparosról szóló anekdotájával), mikor a mester hazatért a Prófétából, a déli sörözésről:
– Úgy ám, ki volt itt nálunk? Tudom, nem találja ki! Mögtisztölt bennünket a Jókai nagyságos úr!
– Nohát, az úgyis illött – mondta önérzetesen a mester.
– De becsaptam ám a nagyságos urat – hunyorított a mesterné.
– Hogyhogy?
– Öt pöngőért adtam neki a tíz pöngős halbicskát.
(Ezt az ismert bicska-típust Tisza Lajos rajza után komponálta meg a híres késes.)
Képkiállítás is volt akkor Szegeden, oda is elvitték Jókait. De oda már Mikszáth is vele ment, aki véletlenül éppen akkor ruccant le egy kis szegedi halászlére.
Jókai nagy műértő volt a piktúrában is, odahúzta Mikszáthot egy szénakazlas képecske elé.
– Nézd, milyen helyes kis csöndélet. Ugyan ki festette?
Kacziány Géza, akkor szegedi rajztanár előhúzta a riportozó újságírók közül a legsápadtabbat és legszégyenlősebbet:
– Gárdonyi Géza, szegedi újságíró.
– Gratulálok, kolléga – nyújtott neki kezet Jókai -, sokra viheti még az ecsetjével.
Így esett meg a három királyok találkozása Szegeden, 1890-ben. Az abszolút uralkodó ő volt köztük: szívek bíborszőnyegén járt ebben a városban és Szeged népének rajongása kísérte díszőrségül.
Forrás: Móra Ferenc: Napok, holdak, elmúlt csillagok. Jókai
