A siheder Ady Endre debreceni jogász- és újságíró-évei a 19. század végére esnek. De regényes nyomorúságának híre századunk elejére is átterjedt.
Ady Endre rég elkerült Debrecenből, Váradon is túl volt, Párizsból küldözgette már haza verseit, ám a debreceni barátok még gyakorta emlegették híressé vált társuk hajdani legendás pénztelenségét. Ady tudatosan tört előre az irodalom újításában. A későbbi újságírók mind próbálták utánozni, de emlegették munkásságát és örökös pénz utáni járását nemcsak a barátok, hanem az állandó ínség okozói és sűrű tanú: a lapkiadók is. Mert, amikor Ady kért, annak foganatja volt, ha krajcárokban mérve is.
Már XX. századbeli történet, amit a Debreceni Hírlap egykori kiadójáról, Kutassy Imréről számon tartottak a debreceni újságírók. Több munkatárssal megesett, hogy ha négy-öt forint előleget akart valamelyik kérni, Kutassy – évekkel Ady távozása után is – így förmedt a vakmerőre:
– Öt forint kéne? Öt forint!? Még mit nem… Tudja meg, öcsém, hogy én magának Ady Endrének sem adtam soha többet harminc vagy ötven krajcárnál…
