A frissen felszabadított Párizsban, az egyre ismertebbé váló haditudósító fotós, Robert Capa, alkoholba és kávéba fojtja a bánatát.
Miután tíz éven át örökítette meg a világban a borzalmat és az erőszakot, s közben elveszítette a szerelmét is, Robert Capa kikapcsolódásra vágyik.
„Megkérem, hogy öntsön egy nyelet konyakot is a kávémba, hogy kicsit feldobja.
– Kérsz te is? – kérdezem Irwint.
– Nekem kicsit korai lenne.
Ekkor egy szörnyű gondolat villan fel a fejemben. Ez most jut először eszembe.
– Tudod, mi a helyzet? – fordulok Irwinhoz. – Csak most döbbentem rá, hogy nincs munkám.
– A béke nem hoz valami jó példányszámot. Ezt te is jól tudod.
– Harmincegy éves vagyok, és semmi kilátásom a jövőre nézve. Mihez fogok most kezdeni?
– Átnyergelhetnél a portréfotózásra, az esküvői képekre, nyithatnál egy bódét a Pont Neufon.
– Talán csináltatnom kellene néhány névjegykártyát: Robert Capa: háborús fotográfus – munkanélküli.”
Forrás: Chris Greenhalgh: Ingrid Bergman megkísértése
