Arany János számára a hallgatás jelentőséggel bírt…
A szalontai „darázsfészek”-ben vált Arany János szokásává*, hogy nehéz, kiúttalan helyzetekben azt az elvet követte, amelyet 1850 szilveszterére írt versében** így fogalmazott meg: „…és szóljon az, hogy hallgatok.”
Amikor Arany János Nagyszalontán jegyző volt, valaki megkérdezte tőle:
– A nemzetes jegyző úr szájából sohasem hallottunk még „teremtettezést”. Hogy lehet az?
– Nem szoktam káromkodni – válaszolta Arany.
– És ha haragszik a jegyző úr ?
– Akkor hallgatok.
– És ha nagyon haragszik ?
– Akkor még jobban hallgatok.
Ez a sokszor idézett anekdota azonban fellépésének csak egyik, általánosabb lehetőségét példázza. Van nem egy adatunk arra is, hogy erélyes, férfias fellépéssel vetett véget kínos helyzeteknek. Feljegyezték, hogy a szabadságharc idején egy magabiztos tisztecskét, aki packázni akart vele, csupán kiegyenesedésével s szúrós tekintetével úgy rendreutasított, hogy az másnap bocsánatot kért tőle. Ilyesminek tanár, szerkesztő korában is számos jelét adta.
*Ezt a híressé vált anekdotát többféleképpen lejegyezték.
**Arany János: Szilveszter-éjen c. vers, 1850
Forrás: Keresztury Dezső: Így élt Arany János
