A világot többnyire szigorú, már-már komor tekintettel figyelő Babits Mihály gyermekként feltűnően sok csínyt követett el. Édesanyja pedig nem győzött „Misi-tányérokat” vásárolni…
– Nagyon akaratos gyerek volt – emlegette gyakran a költő édesanyja Török Sophie-nak, az ifjú feleségnek. – Mindig meg kellett tenni, amit ő akart.
Egyik nagy huncutsága volt, hogy a csészét vagy a tányért, amiből evett, amikor kész volt vele, csak szépen kieresztette a kezéből. És hagyta leesni a földre. Hiába kapott ki ezért, a kis Mihály határozottan és büszkén kijelentette:
– De mama, hiszen ez már nem kell! Már üres! Olyan, mint a dióhéj, ha már megettem a belét, el lehet dobni! Én megettem!
Hát Babits Mihály annyi edényt tört, hogy végül zománcozott tányérokat és csészéket kellett neki venni. Még évtizedek múlva is előkerült a konyhából egy-egy fehér zománcú „Misi-tányér”.
