Chopin és Liszt nemcsak jó barátok voltak, hanem riválisok is. Mindig örömmel mérték fel egymás zenei tudását és művészi előadásmódját…
Öt nappal később a baráti kör ismét összegyűlt. Ugyanabban a szalonban, ugyanabban az időben.
Liszt eloltatta az összes fényt, behúzatta az összes függönyt, és megkérte Chopint, hogy játsszon. Amikor Chopin felállt, hogy a zongorához menjen, Liszt a fülébe súgott valamit, és helyette ő ült a billentyűk mellé.
Ugyanazt játszotta, mint legutóbb Chopin, és a hallgatóság ismét el volt bűvölve. A végén Liszt gyufát gyújtott, és lángra lobbantotta a zongorán álló két gyertyát. Természetesen teljes volt a megdöbbenés.
– Na, milyen volt? – kérdezte Liszt a riválisától.
– Ugyanazt mondom, amit mindenki. Én is azt hittem, hogy Chopin.
– Látod, Liszt bármikor Chopinné változik – mondta a nagy virtuóz. – De vajon Chopin tud-e Liszt lenni?
– És vajon akar-e? – kérdezett vissza Chopin.
