Műveivel meghódította a nagyközönséget, miközben zseniális zongoraművészete nyomot hagyott még a haladó szellemű kortárs zenén is. Ma ünnepli a világ Frédéric Chopin, a zongorajátékot megújító lengyel romantikus zeneszerző születésének kétszázötödik évfordulóját.
„Valahányszor Chopint játszom, utána azt érzem, hogy el nem követett bűneimért zokogok és mások tragédiáit gyászolom.” (Oscar Wilde Chopinről)
Frédéric Chopin születési nevén Fryderyk Franciszek (Frédéric Francois) Chopin egy kis faluban, Zelazowa Wolában született francia apától és lengyel anyától 1810. március 1-jén (ahogy az anyakönyvében áll), vagy február 22-én (ahogy családja állította). Az ellentmondást a fesztiválszervezők úgy hidalták át, hogy az évforduló alkalmából Varsóban a két dátum között állandóan szól a zenéje.
Mozarthoz hasonlóan csodagyermekként indult: hatévesen már zongorázott és zenét szerzett, nyolcévesen koncertezett. Első zenetanára hamar elbocsátotta, mondván, többet tud, mint ő. Chopin a nyári vakációkat vidéken töltötte, itt fedezte fel a lengyel népzenét, ami zeneszerzői munkásságának egyik gyökeréül szolgált. Tizenévesen a varsói szalonok kedvence lett, első nagy önálló hangversenyét 1829-ben Bécsben adta – Mozart-variációját hallva Schumann zseninek kiáltotta ki.
Az 1830-31-es lengyel nemesi felkelés után Párizsban telepedett le, koncertezett és tanított, 1835-ben megkapta a francia állampolgárságot. Barátai között tudhatta a kor nagyságait, Bellinit, Berliozt, Liszt Ferencet, Balzacot, Heinét.
Chopin annyira finnyás volt, hogy a barátjának, akinek kölcsönadta e-moll zongoraversenyének kéziratát, fehér kesztyűt kellett húznia a lapozáshoz. Amikor visszakapta a kéziratot, megjegyezte:– Tisztelt barátom, ön dohányzott, miközben a kéziratot olvasta.
Élete nagy szerelme a kihívó magaviseletű George Sand írónő lett, holott megismerkedésük idején még azt írta róla, hogy „valami taszítja” tőle. Kapcsolatuk tíz év után ért véget, amikor George Sand lányának, Solange-nak az esküvőjén újabb családi feszültség támad, amely végleg pontot tesz Chopin és az írónő kapcsolatára. Az írónő azzal gyanúsította a komponistát, hogy nemcsak vele, hanem lányával is viszonyt folytat.
Chopin kiskorától sokat betegeskedett, gyakran kapott légúti fertőzést, tüdőgyulladást. Egészsége olykor annyira megrendült, hogy koncert után egyedül nem tudott lemenni a színpadról, tanítványait pedig ágyban fekve oktatta. 1838 telén gyógyulást keresve Sand társaságában Mallorcára utazott, de napsütés helyett csak hideg és eső fogadta, a telet egy fűtetlen kolostorban kellett átvészelnie. Egészsége mindezek ellenére rendbejött, és egy ideig viszonylag jó körülmények között élt.
A párizsi forradalom elől Angliába menekült, innen kimerülve tért vissza, és egy év múlva, 1849. október 17-én elvitte a tüdőbaj. Az alig 39 éves Chopin temetésén kérésére Mozart Requiemje szólt. Koporsóját mintegy háromezren kísérik a Père-Lachaise temetőbe.
Hamvai a párizsi Pere Lachaise temetőben nyugszanak, konyakban tartósított szívét a varsói Szent Kereszt templomban őrzik. A hatóságok nem járultak hozzá, hogy DNS-mintát vegyenek belőle, pedig ez eldönthetné, hogy tuberkulózisban vagy a genetikai eredetű cisztás fibrózisban szenvedett-e. Utóbbira utalna a gyakori tüdőgyulladás, hogy 22 évesen sem kellett borotválkoznia, és soha nem született gyereke.
Chopin a romantikus kifejezőeszközök egész sorát hozta a zongorajátékba, lágy, lírai hangzása végletes dinamikai ellentétekkel, érzelemgazdag és virtuóz előadásmóddal párosult. Ő írt először balladákat, önálló scherzókat, ismertette meg a világgal a lengyel mazurkát, újította meg romantikus alapon a Bach-féle prelűdöket.
A zongora poétájaként, rabjaként és zsenijeként is emlegették, e hangszerre írta két zongoraversenyét, 24 prelűdöt és az Etűdöket; népszerűek rövidebb zenedarabjai, keringői, noktürnjei is. A lengyel népzene fordulatait polonézeibe és mazurkáiba iktatta, így a romantikus népies zene megindítója lett.
