„Nincs még egy ilyen zseni, nincs még egy ilyen mély érzésű lélek, mint Chopin. Hangszerén a végtelenség nyelvét szólaltatja meg.” Frédéric Chopin lengyel zeneszerző és zongoraművész 165 éve halt meg.
„Chopin zsenije tele volt a természet titkos hangzataival; csakhogy ő ezeket nem a külső hangok szolgai utánzásával fejezte ki, hanem ugyanolyan értékes és finom zenei gondolatokban. Amit akkor este komponált, abban benne voltak ugyan a kolostor tetejét verdeső esőcseppek, de költői képzelete szívét verdeső égi könnycseppekké változtatta őket.” (George Sand, 1839)
A lengyel származású Chopin zongoraműveivel a romantika egyik legnagyobb alakja lett, pedig éppen ő volt az, aki egész életművében elvetette a komolyzenének eme korszakát – olvashatjuk a Világhíres Zeneszerzők sorozat Chopin című kötetében. Zongoratechnikája a klasszikus zene úttörőjévé tette. A könyvben megismerkedhetünk a romantika és a komolyzene egyik legtitokzatosabb alakjának életrajzával és életművével, drámákkal teli szerelmi életével, és betekintést nyerhetünk különös, zárt világába. A zongoravirtuóz Chopin nem csak csodagyerek volt, hanem kora egyik legrejtélyesebb alakja is, akinek zaklatott lelki állapota nem csak zenéjében, hanem életrajzában is visszaköszön.
Frédéric Chopin lengyel zeneszerző és zongoraművész 165 éve, 1849. október 17-én halt meg. Fryderyk Franciszek Chopin néven egy Varsó melletti kis faluban, Zelazowa Wolában született francia apától és lengyel anyától 1810. március 1-jén (ahogy az anyakönyvében áll) vagy február 22-én (ahogy családja állította). Csodagyermekként indult, a sikert már gyerekkorában megízlelhette: hatévesen már zongorázott és zenét szerzett, hétéves korában bemutatták első művét, nyolcévesen koncertezett. 1817-ben – hétévesen – megjelent első kompozíciója, egy (g-moll) polonéz. Tanárai hamar lemondtak róla, mondván, nem tudnak már mit tanítani a fiúcskának.
Tizenegy éves korától az újonnan létesített Varsói Konzervatóriumban tanult zeneszerzést. Nyomtatásban először az 1825-ben komponált Első zongora-rondó (Premier Rondeau pour le piano) jelent meg. Zenetanára hamar elbocsátotta, mondván, többet tud, mint ő. Tizenévesen a varsói szalonok kedvence lett, 1829-ben Bécsben koncertezett nagy sikerrel. A közönség és a zenekar tagjai is felállva ünnepelték az addig lebecsült fiatalembert. A siker olyan nagy volt, hogy Chopin előtt megnyíltak a zeneszerető arisztokrácia bécsi palotái. Kiemelkedő tehetsége a porosz császárt is annyira lenyűgözte, hogy gyémánt gyűrűvel jutalmazta meg egy zongorabemutatója után. Iskoláséveiben komoly tudást gyűjtött össze a művészet minden válfajából. Egyre több saját művét játszhatta egyre nagyobb közönség előtt. Chopin azonban habitusának megfelelően a szűkebb, művészi társaságokat választotta a nagyközönség helyett, és ezek előtt mutatta be az esztétikai forradalom szellemében írt műveit.
Az orosz uralom elleni 1830-31-es lengyel nemesi felkelés előtt Párizsban telepedett le, 1835-ben megkapta a francia állampolgárságot. Élete nagy szerelme a kihívó magaviseletű George Sand lett. Kapcsolatuk tíz év után ért véget, amikor az írónő azzal gyanúsította a komponistát, hogy nemcsak vele, hanem lányával is viszonyt folytat.
„A muzsika lelke ment el erről a világról”
„Nincs még egy ilyen zseni, nincs még egy ilyen mély érzésű lélek, mint Chopin. Hangszerén a végtelenség nyelvét szólaltatja meg. Leír tíz könnyű sort, amit a gyermek is le tud játszani; s ebben a tíz sorban egekbe szárnyaló líra és páratlan izgalmasságú dráma van. A legegyszerűbb eszközökkel dolgozik…” (George Sand, 1840)
Chopin kiskorától sokat betegeskedett, egészsége olykor annyira megrendült, hogy koncert után képtelen volt egyedül lemenni a színpadról, tanítványait pedig ágyban fekve oktatta. 1838 telén gyógyulást keresve Mallorcára utazott, de napsütés helyett csak hideg és eső fogadta. A telet egy fűtetlen kolostorban vészelte át. Egészsége ennek ellenére rendbe jött, és egy ideig közérzete is elfogadható volt. A párizsi forradalom elől Angliába menekült, kimerülve tért vissza, és egy év múlva, 1849. október 17-én elvitte a tüdőbaj. Az alig 39 éves zeneszerző temetésén, kérésére, Mozart Requiemje szólt. Temetésén mindenki ott volt, aki számított valamit a művészéletben: a barát Delacroix, Meyerbeer, Berlioz, Gautier, csak Georrge Sand nem ment el.
A romantikus kifejezőeszközök egész sorát honosította meg a zongorajátékban. Lágy, lírai hangzása végletes dinamikai ellentétekkel, érzelmekben gazdag, virtuóz előadásmóddal párosult. Zeneszerzőként ő írt először balladákat, önálló scherzókat, ő ismertette meg a világgal a lengyel mazurkát, újította meg romantikus alapon a Bach-féle prelűdöket. Mazurkáit és forradalmi etűdjeit hallva Robert Schumann német zeneszerző úgy jellemezte muzsikáját: „Virágok közé rejtett ágyúk.”
Életének összes keserűségét, zaklatottságát és boldogságát beleírta műveibe, kiélve lelkének minden érzelmét. Márpedig Chopin az érzelmek teljes skáláját végigélte. Chopint a zongora poétájaként, rabjaként és zsenijeként is emlegetik, két zongoraversenyt, 24 prelűdöt írt, továbbá az Etűdöket, népszerűek rövidebb zenedarabjai, keringői, noktürnjei is. A lengyel népzene fordulatait polonézeibe és mazurkáiba iktatta, amivel útjára indította a romantikus népies zenét.
Muzsikájának politikai tartalmat is tulajdonítottak, a cári Oroszország felforgatónak minősítette, a náci Németország betiltotta muzsikáját. Születésének 200. évfordulóján Varsóban a Chopin-emlékek legnagyobb gyűjteménye nyílt meg. Az évfordulóra megújított interaktív multimédiás múzeumban a kiállítási tárgyak között szerepel egy barna hajfürtje, halotti maszkja és évtizedekig elveszettnek hitt levelei.
Abban a korban alkotott, amikor a zene mindenki csemegéjévé kezdett válni, új műfajok születtek, kialakult a zenefogyasztó közönség, öntudatra ébredtek a népek, és körvonalazódó nemzeti kultúrájukkal színesebbé tették a művészi és zenei világot. A romantikában és a népszerűségben fürödtek a korszak alkotói, kivéve a romantikus magányosokat, akik között ott volt Chopin is. Ő egész életében próbálta elkerülni a tömegek zaját, és a zenébe menekült.
Bár hangversenyeit és egyéb darabjait olyan nagy művészek ismerték el, mint Liszt vagy Mendelssohn, és Európa nagyvárosaiban utazva egyre több és értékesebb inspirációval lett gazdagabb, Chopin sohasem tudott maradéktalanul boldog lenni. A sors különös fintora, hogy részben talán pont a magánéleti válságokkal és önértékelési problémákkal járó zaklatott érzelmi élet tette Chopint a klasszikus zene egyik legkülönlegesebb alkotójává.
Az életéről szóló első könyvet barátja, Liszt Ferenc írta (magyarul 1873-ban jelent meg). Halálának 162. évfordulóján, 2011-ben a budai Horváth-kertben avatták fel mellszobrát.
