Lengyel Dénes emlékezése szerint Ady Endre gyakran volt hangos, amikor megártott neki az ital…
„Ady pályafutását, életművét jól ismertem, mert Nagy Ferenc bátyám* egyike volt a költő legelső tisztelőinek, s minden versét tudta.
Tőle sokat tanultam: Ady iránti rajongásából sok rám is ragadt. Ő gyakran mondta el a következő történetet.
Mint fiatal tanár és legényember sokat járt kávéházba. Egy este is ott üldögélt magányosan, amikor meglátta, hogy a szomszéd asztalnál Ady Endre ül egy társasággal. A költő nagyon hangos, úgy látszik, megártott neki az ital.
Egyszerre Ady fogja a poharát, mintha inni akarna belőle de aztán egy hirtelen mozdulattal feldobja, s a pohár odaesik nagybátyám asztalára, a bor kifolyik belőle.
Ady a maga tántorgó járásával odamegy:
– Bo, bocsánatot kérek!
Nagy Ferenc pedig felugrik:
– Ha valaki a borát az én asztalomra dobja, azt én megpofozom. De ha Ady Endre teszi, neki meg tudnám csókolni a kezét!
Ez nagyon tetszik Adynak. Leül az asztalhoz, szóba ereszkedik nagybátyámmal, s kiderül, hogy ő a legutoljára megjelent Ady-kötet minden versét tudja. Együtt kezdik mondani a verseket, Nagy Ferenc büszke rá, hogy jobban tudja őket, mint maga a költő.
A szomszéd asztaltól átjönnek a barátok: kocsit hozattunk a költőnek haza kell mennie.
Elbúcsúznak, a költőt elviszik a barátok. Kis idő múlva egyikük visszajön:
– Uram, szíveskedjék velem jönni a kocsihoz. Ady kijelentette, hogy azzal az emberrel akar elmenni, aki meg akarta csókolni a kezét, addig nem indulhat a kocsi.
Nagy Ferencet beültetik Ady mellé, de ekkor már semmi érdekes nem történik: a költő elalszik.”
*Nagy Ferenc Lengyel Dénes nagybátyja volt
Forrás: Lengyel Dénes: Emlékezések 1814-1947, Helikon
