Heinrich Heine barátjáról, Vincenzo Belliniről lejegyezte, hogy noha évekig élt Franciaországban, olyan rosszul beszélte a nyelvet, ahogy még az angolok se.
A romantikus költő, Heinrich Heine Párizsban ismerkedett össze a zeneszerző Vincenzo Bellini…
„Nem is rosszul, mert ez túlságosan hízelgő kifejezés lenne: vérlázítóan pocsékul, érthetetlenül beszélte – kész katasztrófa volt.
Igen, aki egy társaságban volt vele, és hallotta, hogy mint a hóhér az áldozatát, úgy töri kerékbe a francia nyelvet, annak az volt az érzése, hogy óriási robajjal mindjárt elnyeli őt a föld. Ilyenkor síri csend ülte meg a termet, mintha maga a halál festette volna az arcokat falfehérre és jajvörösre. A hölgyek nem tudták, elájuljanak vagy kirohanjanak; a férfiak döbbenten a nadrágjukra meredtek, mintha most fedeznék csak fel, hogy azt viselnek, és ami a legroszszabb: ez a feszültség nehezen elfojtható, eszelős vágyat ébresztett bennük, hogy felnevessenek.
Forrás: Heinrich Heine naplója
