Bródy zseniális író volt, nemcsak kitűnő cikkeivel, novelláival és drámáival hódította meg közönségét, hanem vonzó külsejével és egyéniségének némely furcsaságával is.
Tulajdonképpen jó és kedves ember volt Bródy Sándor, de a primadonnák hiúsága is élt benne. Bohém volt testestől-lelkestől. A toalettjére extravagánsan adó író néhány sziporkázó mondása örökéletű lett, mint a legtöbb műve.
Szeretett érdekes, feltűnő, de valójában ártatlan dolgokat tenni vagy mondani, s a felületesen ítélkezők könnyen ráfogták, hogy ” áldott rossz ember”.
Egyik közismert anekdota róla, annak a fehér pertlinek a históriája, amely egyszer a nadrágja alól kilógott. A fehér zsinórt egyre hosszabban húzta maga után, mint valami palástot.
Amikor az asztaltársaság egyik tagja diszkréten figyelmeztette e toaletthibájára, Bródy a tőle megszokott gavalléros mozdulattal meghúzta vállát, ránézett a nadrágjára, majd onnan a földet seprő fehér pertlire, majd így védekezett: „Nem az én lábam.”
