„Krúdy zseniálisan tudta húzni az időt. Tízóraival, ebéddel. Kizaklatta lustaságából a szőke pincérlányt. Csakugyan olyan volt, mint a vörös postakocsi regényes utasa.”
Hunyady Sándor önéletrajzában őszinte szeretettel ír Krúdyról és közös kalandjaikról…
„Nehéz szemének pillantásával kigombolta a szelíd pincérlány nyakán a blúzt, aki elpirulva, reszkető kézzel tette le elé a kriglit. Odaragadtunk. Sör sörre jött. A múlni nem akaró délután ólmos csöndjében végre is kitörtem:
– Drága, jó Gyula bácsi! Menjünk már innen a frászba, hisz meg kell itt őrülni az unalomtól!
Krúdy lassan, a sörtől való kábulat súlyosságával fordította rám tekintetét. Csöndesen mondta:
– Hallgass! Nem hallod, milyen szépen zümmögnek a legyek az ablaküvegen!?…
Beesteledett. Megvacsoráztunk. Krúdy átfordult a sörről borra.
Tíz óra körül váratlanul fölállt. Fogta a botját:
– Na, gyerünk! Elég sötét van már hozzá, hogy lányok után nézhessünk odakint!”
Forrás: Hunyady Sándor: Családi album, Noran
