Tony Curtis szerint a Spartacus forgatása a rendező Kubrick és a színészek számára is emlékezetes maradt…
„Próbáltunk és próbáltunk, míg végül a megfeszített emberek körülbelül úgy vonaglottak és hörögtek, ahogy Stanley Kubrick szerette volna.
Végül kijelentette: – Vegyük fel.
– Spartacus, mi az élet értelme?
Nyögés, hörgés.
– Az élet nem egy tál cseresznye, Antonius.
Azt mondja Kubrick: – Megáll! – Felnéz. – A cseresznyénél az az ember balról a harmadik kereszten nem mozdult meg. Mozogni kell.
– Bocsánat – mondja a megfeszített.
Ez így ment negyven percen keresztül. Felvétel, megáll, felvétel, megáll. Már majdnem minden jó, de még nem tökéletes.
Végül azt mondja: – Hát akkor csináljuk meg –, és újból nekiláttunk.
– Spartacus, mi az élet értelme?
Nyögés, hörgés a hegyoldalról.
– Az élet nem egy tál…
Kubrick felkiált: – Leáll! Az a rohadt… – egy kisebbfajta trágárság, semmi komolyabb. Stanley sohasem veszíti el a fejét. Én alig másfél méterre ülök tőle. Mind úgy láttuk, a jelenet hibátlan. Kubrick odaszól Marshall Green-nek: – Gyere ide. – Marshall, az emberhegy odacaplat az óriási talpain. Az éjszaka kellős közepén járunk, halálosan fáradt, alig evett, nyolc órája nem ülhetett le, és egyfolytában dohányzik.
– Marshall, annak a fickónak ott balról a huszadik kereszten küszködnie kellene, de meg sem mozdul. Menj föl, és mondd meg neki, hogy a „cseresznye” végszónál, amikor intesz a zsebkendőddel, mozognia kell. Felvétel közben nem szólhatok neki a megafonon, mert széttöröm a dialógust.
Marshall szemében kések villannak. Ha a tekintet ölni tudna, Kubrick holtan rogyna össze. Marshall megfordul, és elindul fölfelé az elképesztően, hihetetlenül meredek hegyoldalon a legmagasabb pont felé. Jó három percbe beletelt, míg odaért. Mindkét oldalon kábé harmincöt kereszt áll, ez durván a legtávolabbi közülük. Marshall fölkapaszkodik a csúcsra, odacaplat a kereszt tövébe, megáll, fölnéz. A holdfény körülrajzolja az alakját, ahogy bámul föl a keresztre. Olyan, mintha az Isten dicsfénybe vonná az alakját. Nézem, ahogy ott áll, és – határozottan emlékszem – az jut eszembe: Micsoda kísérteties világítás – biztos, hogy akkor is ilyen volt, amikor Jézust feszítették meg.
Marshall jó harminc másodpercig állt ott, nézte a kereszten függő alakot, aztán körüljárta. A mozgásából ki lehetett következtetni, mit mond neki:
– Mi ütött magába? Elszúrta nekünk a felvételt. Miért nem mozdult meg?
– Mire a pasi nyilván azt feleli: – Nézze, egy órája ide vagyok szíjazva, most már baromi kényelmetlen. – Mire Marshall valami ilyesmit felel: – Jó, szólok Stanleynek, de kérem, a következő felvételnél mozduljon meg!
Mire a statiszta: – Oké, oké.
Így képzeltem el a párbeszédet.
No, Marshall megfordul, és lassan leereszkedik a hegyről, nem néz se jobbra, se balra, mindig csak a lába elé Ez is eltart három percig, de egy órának tűnik. Útközben nem néz senkire, semmire. Csak odabattyog Kubrick elé, és megszólal:
– Az egy bábu.
Forrás: Tony Curtis: Önéletrajz
