Széchenyi különösen kedvelte egyik öreg inasát, az alacsony, vastag, meglehetős ostoba s vörhenyes arcú, de jóindulatú Brach Jakabot…
Széchenyi István és inasa, az alacsony, vastag, meglehetős ostoba s vörhenyes arcú, de jóindulatú öreg cseh ember Brach Jakab kapcsolatát jól jellemzi az az anekdota, melyet Falk Miksa jegyzett föl róla.
Az 1860. március 3-án Széchenyinél történt házmotozás után a gróf igen komor volt, csupa rémeket látott, s erősen hitte, hogy őt magát, meg azokat is, kik hozzá járnak, egy éjjel hűvösre fogják tenni. De egyszerre csak nevetésre fakadt, és e nevetés lassanként oly kacajba ment át, hogy a gróf néhány percig nem bírt szóhoz jutni. Én vele nevettem, mielőtt még tudtam volna, hogy miért?
– A legjobbat még nem mondtam el – kezdé végre –, képzelje csak, mialatt itt nálam a tekintetes rendőrség mindent felforgatott, az ajtó mellett, mintha oda szegezték volna, ott állt az öreg Brach, halványan, mint a Don Juan-beli márvány vendég és reszketve, mint a nyárfalevél. Mikor a komédiának vége volt, odamegyek hozzá és részvétele által meghatva, azt mondom neki:
„Maga nagyon megijedt, Brach?”
– „Ó, meg, kegyelmes uram?”
– „Azt gondolta, hogy tüstént felakasztanak engem?”
– „Ezt nem!”
– „Vagy legalább bezárnak!”
– „Ezt sem excellencia!”
– „De hát az ördögbe, mitől félt?”
– „Hogy engem zárnak be!”
– „Magát?”
– „Igen is, kegyelmes uram” – dadogott Brach, térdre borulva –, „mert ott az almáriomban huszonöt forintnyi ezüst hatosom van eltéve; pedig azt hallottam, hogy szekszerliket nem szabad eldugni.”
Mit gondol ön, végzé be a gróf, hány úgynevezett nemes tettet nem lehetne hasonló indokokra visszavezetni, mint e szegény inasomnak látszólag oly részvevő aggodalmát?
Lejegyezte: Falk Miksa
