Gustav Klimt gyűlölte, ha munka közben zavarták…
A bécsi szecessziós stílus egyik legismertebb alakja még a barátait sem engedte be a műtermébe. Hogy miért? Arra csak a festő igazság-elmélete adhatja meg a választ.
Az egyébként a nincstelenséget és mellőzöttséget is megélő Klimt a modernizmus kezdetét is jelentő bécsi fin de siècle egyik központi alakja volt. Barátok, rajongók, kezdő festők, mind érdeklődve fordultak munkája, gondolatai felé. Ám ő ezt nem mindig díjazta.
Reggeli közben viszont meglátogathatták, olyannyira, hogy ez az alkalom szinte rituálévá nőtte ki magát.
Klimt minden reggel peckesen elsétált törzshelyére, a Tivoli kávéházba, ahol pazar reggelit kerítettek eléje, többek között – legalábbis egy szemtanú beszámolója szerint – egy „hatalmas adag felvert tejszínhabot” is.
„Az igazság tűz, és igazat szólni annyi, mint világítani és égni” – a reggeli örömeit élvezve, egy alkalommal ezzel a kijelentéssel invitálta barátait, akik ekkor már csatlakozhattak hozzá, beszélgethettek vele, de ezt követően a művész már egyedül tért vissza műtermébe, ahol egészen vacsoráig háborítatlanul dolgozott.
