Mikszáth Kálmánnak arra is volt gondja, hogy megtudjuk, mi történt egy nyáron Deák Ferenccel…
„Egypár év előtt a haza bölcse a Duna-parton sétálván, figyelmét egy keservesen síró kisfiú vonta magára. Kérdésére, hogy miért sír, a gyermek azt felelé, hogy bátyja elhagyta őt, s most nem talál haza atyjához, ki a város végén lakik s hentesmester. Deák megsajnálta a gyermeket, megfogta kezét s megígérte, hogy hazavezeti. Egyszerre azonban a gyermek elkezdett sírni s fáradtságról panaszkodott. Nemes megmentője nem tehetett egyebet, karjába fogta a gyermeket s úgy vitte haza aggódó apjához. A hentes meghatva e »szívesség« által, következő szavakban fejezte ki köszönetét:
– Az isten fizesse meg önnek, uram, e jó tettét. Látom, hogy önnek semmi ajándékot nem adhatok, de egy tanáccsal fogok szolgálni, melynek talán még hasznát veheti. Azt tanácslom, uram: ne egyék nyáron kolbászt! Sohasem tudja az ember: mit eszik. Én mondom ezt önnek, uram, én pedig csak tudom, mert kolbász között növekedtem fel és őszültem meg.
Az öregúr megfogadta e jó és őszinte tanácsot, s azóta nem eszik nyáron kolbászt.”
Forrás: Mikszáth Kálmán: Elbeszélések és anekdoták, 1875
