A világhírű fizikus közvetlen egyéniség egész pályájára kihatott…
Eötvös Loránd világhírű találmányának, az Eötvös-ingának tökéletesítése végett – hogy minél finomabb platinahuzalt készíttessen – 1889 tájékán kiutazott Heidelbergbe.
Meglátogatta régi otthonát, a háziasszonyt, aki viharos örömmel fogadta, s megölelgette a bajuszos, szakállas, komoly professzort.
Elment a diáksörözések színhelyére, az ismerős „Keller”-be is. Leült egy üres asztalhoz ebédelni. A szomszédos asztalnál kecskeszakállas férfi ült söre mellett, és zsebkönyvébe vázlatokat rajzolt. Eötvös kicsit ismerősnek találta, de aztán ebédjével kezdett foglalkozni, és megfeledkezett róla.
Nem messze tőlük besörözött diáktársaság hangoskodott. Az asztalfőn egy „ősdiák” szónokolt – jó hat-nyolc éve járhatott már az egyetemre, de záróvizsgáitól még messze volt.
Nagyhangú megjegyzéseket tett a kecskeszakállasra, aki sehogyan sem akarta őt észrevenni. Végül odament az asztalához.
Az idegen, aki műszeralkatrészeket rajzolgatott könyvébe, azon vette észre magát, hogy a diák az orra előtt hadonászik.
A szóváltásból „provokálás” lett, a diák kihívta az idegent párbajra.
A szabályszerű párbajhoz segédek is kellenek, s az idegen a hozzá legközelebb ülőt, Eötvöst kérte fel.
Eötvös már bosszúsan arra akart hivatkozni, hogy átutazó külföldi, megy a vonatja, de hallja ám, hogy a bemutatkozó Konkoly-Thege Miklós Magyarországról.
Hírből jól ismerte Konkolyt, lapokban is látta a fényképét, azért volt ismerős. Kisalföldi földbirtokos volt, aki Ógyallán saját költségén nagy csillagvizsgálót tartott fenn s értékes megfigyelésekkel, műszerek szerkesztésével és készítésével foglalkozott. Most is ilyeneket rajzolt zsebkönyvébe.
Eötvös aggódott, hogy baj lesz a párbajból, de Konkoly csak nevetett.
Másnap reggel a környékbeli erdők egyik tisztásán találkoztak. Volt ott minden: díszes tokban rejtőző elöltöltő pisztolyok, cilinderes segédek, egyszóval nagy hókuszpókusz, ami mind szükséges volt, hogy az akkor pillanatnyilag háborútlan Európában valahogy hősi cselekedetet vihessenek végbe dologtalan, kötekedő alakok.
Mielőtt hozzáfogtak volna a szigorú szabályokba foglalt vérengzéshez, Konkoly „csak úgy gyakorlatként” egy ezüstpénzt feldobott a levegőbe, és pisztolyával rálőtt. A golyótól eltalált pénzdarab összegörbülve, nagy sivítással felrepült, és mikor lehullott, a cilinderes segédek komikus hajlongással keresték meg a fűben. Hüledeztek, majd összedugták a fejüket, és megállapodtak abban, hogy a kihívó fél „idegkimerültsége” következtében a párbajt befejezettnek tekintik. Az ősdiák bocsánatot kért, s a társaságok visszavonultak.
Ezzel kezdődött Eötvös és Konkoly életük fogytáig tartó barátsága…
