Valaha rég három magyar író hallgatta a párizsi Grand Caféban a szurokfekete, ördöngős cigányprímás, Patikárius Ferkó muzsikáját.
Három, egymástól velejéig különböző tollforgató: a finom-szenvelgő Szomory Dezső, a mára méltatlanul elfeledett dekadens-világfi Justh Zsigmond és a kissé korlátolt-puritán Szabolcska Mihály. Szabolcskát az Európát megjárt Justh csábította ki Párizsba, mintegy kísérletképpen: vajon mi történik egy ilyen „vastagnyakú” verselővel a Fény Városában…?
Először is az történt, hogy a csillogások-villogások, frakkok-klakkok, szépasszonykeblek és Patikárius Ferkó hegedűfutamai kicsiholták Szabolcskából a párizsi Grand Caféról szóló, A Grand Caféban című versét.
Másodszor pedig az, hogy egy muzsikás, villámfényes, illatos pezsgős estét követően Szomory szembetalálkozott a boulevard-on Justh Zsigmonddal. Justh magányosan ballagott.
– Szabolcska hol van? – kiáltott rá Szomory.
Justh Zsigmond hahotázva válaszolt:
– Képzelje, Dezső! Hazaköltözött. Nem bírta ki töltött káposzta nélkül.
Egyébként ismert, hogy Debrecenből is fazékszámra küldték Szabolcskának Párizsba kedvenc magyar ételét. De ha a Justh-Szomory párbeszéd hiteles, akkor le kell vonni a következtetést: Szabolcska lehetett, Ady szavaival: „Költőcske Mihály, aki töltött káposzta-fogyasztónak óriás volt”.
