A hatvanas évek második felében új fejezet kezdődött a rockzenében: lejárt az ideje a hagyományos „beatzenekaroknak”, helyüket a blues gyökerekből induló kitűnő rockzenészek vették át. Közöttük is felülmúlhatatlan volt Jimi Hendrix, a gitárkirály, aki még mindig csak 75 esztendős lenne.
A „gitárkirály”, a rockmuzsika egyik legnagyobb egyénisége már életében legendává vált. „Az első gitáros, aki majd bluest játszik a Marson”. „A tűzimádó vudugyermek”. Másoknak „a borneói vadember”, esetleg a „rock’n’roll-nigger”. Ilyen és hasonló jelzőkkel illették már életében Jimi Hendrixet, akit aligha lehet néhány szóval jellemezni. Életműve negyvenhét évvel halála után még mindig egyedülálló, utánozhatatlan a játéka, mintha egy másik dimenzióból jött volna. És november 27-én még mindig csak 75 esztendős lenne.
„1942. november 27.-én születtem a Washington állambeli Seattle-ben, NULLA évesen.”
Az 1942-ben Seattle-ben született James Marshall Hendrix (Apja John Allennek „könyvelte be”) alig több mint három évig tartó jelenléte a rockpalettán alapjaiban változtatta meg ezt a műfajt. Voltak más rockhősök is azokban az években (a Cream és a Doors együttes, valamint Janis Joplin fehér blueskirálynő neve mindenképpen ide kívánkozik), de Hendrix egy másik minőség volt, abszolút egyéni, ha nem is minden tekintetben hibátlan.
Számtalan könyv jelent meg róla. Ezekből lehet tudni, hogy apja fekete, anyja indián és mexikói eredetű. Az iskolákkal hadilábon állt, tizenhét évesen hivatásos zenész volt. Fiatalon kísérte többek között Little Richardot, és Wilson Pikettet, de nem ezért figyeltek fel rá. Első zenekarát 1966-ban alakította, s még ugyanabban az évben megszületett felejthetetlen triója, Jimi Hendrix Experience Noel Redding basszusgitárossal és Mitch Mitchell dobossal Chas Chandler, az Animals együttes basszusgitárosa fedezte fel 1966 végén, s több mint egy éven át szállásadója volt, menedzselte.
„Amikor a Village-ben laktam, Bob Dylan is ott zenélt és éhezett. Láttam őt egyszer egy Kettle of Fish nevű helyen, de mindketten iszonyatosan be voltunk rúgva, úgyhogy csak halvány emlékeim vannak róla. Mindketten be voltunk állva, és csak nevetgéltünk. Ja, jókat röhögtünk.
Mindig nagyon gyorsan ráuntam mindenre és mindenkire. Ezért maradtam Dylennel, mert ő valami egészen újat mutatott nekem. Mindig volt nála egy jegyzetfüzet, amibe leírt mindent, amit maga körül látott. Neki nem kell beállva lenni ahhoz, hogy írjon, bár valószínűleg be van.”
A seattle-i félig fekete, félig indián, balkezes őstehetség egyszerűen fittyet hányt a rock, a blues, a soul és a jazz minden addigi szabályára, viszont iskolát sem teremthetett, mert annyira saját belső hangjai irányították, hogy követni őt legfeljebb saját reinkarnációi tudták volna.
Ő találta meg az összeköttetést a kozmikus hangokkal, ő volt az, aki állandóan forgó kaleidoszkópot csinált a körülötte megszólaló zenék morzsáiból, és ő használta ki először tökéletesen a stúdiók, az új technikai vívmányok adta lehetőségeket, anélkül, hogy egy pillanatra is a gépek rabszolgájává vált volna. Sajátos „énekbeszéde”, megdöbbentő hangsorai, a sémák széttörésére tett kísérletei annyira újszerűek voltak, hogy még három és fél évtizeddel később sem váltak túlhaladottakká. Jimi Hendrix 1967-ben szó szerint lejátszotta a színpadról a világ pop-élvonalát. A Monterey-i fesztiválon ismerhette meg a világ, és a híres fénykép az égő gitárral bejárta a világsajtót.
Jimi Hendrix egyetlen teljes egészében fekete muzsikusokból álló triója, a Band of Gypsys úgy él a köztudatban, mint egy mindössze néhány hétig létező banda, amely 1969 szilveszterén mutatkozott be a New York-i Fillmore East-ben, és másnap este, hat fellépés után fel is oszlott. Jimi, Buddy Miles dobos-énekes, valamint Hendrix egykori katonatársa, Billy Cox basszusgitáros azonban még ezt követően is dolgoztak együtt stúdióban és közös felvételeikből jelentek meg töredékek a gitáros halála után kiadott hivatalos és kalózlemezeken egyaránt. Most először fordul elő, hogy összegyűjtötték ezeknek az összejöveteleknek a legjavát „jogtiszta” módon.
„A gitár a kedvenc hangszerem. Mára a részemmé vált. De mégsem a gitár az, ami feltétlenül érdekel. Elsősorban a zenémet szeretném átadni az embereknek. A zene nagyon fontos számomra. Ezzel mondom el, amit el akarok mondani. Hangokat hallok, és ha én nem rakom őket össze, akkor más nem fogja.”
Hendrix mind a zenei, mind a magánéletben nehezen viselte a korlátokat. Charles R. Cross szerint „A Bag O’ Nails-beli eset hirtelen vérmérsékletről tanúskodik, ami ellentétben állt a tőle megszokott udvarias modorral. Ez ugyanaz az egyéni sajátosság, amely révén tehetséges zenésszé válhatott – a képesség, hogy teljesen átengedje magát az alkotásnak –, és amely néha arra ösztökélte, hogy hirtelen támadt vágyainak vagy kényszereinek elképesztő meggondolatlansággal engedjen teret. Ez a féktelen késztetés az improvizációra talán előnyére vált a zenében, de személyes kapcsolataiban ugyanígy meg tudta bántani a hozzá közel állókat.”
Jimi Hendrixet a Világ legjobb zenészének választották a Melody Makerben. Jimi erre így reagált:
„Én a világ legjobbja? Ez butaság.
Nyilván örülök neki, hogy ezt mondják, de azt nagyon nehéz megállapítani, hogy ki a világ legjobbja. Amúgy meg nem is értem dolgot, hiszen csak egy éve léptem fel először Angliában. Már azért is szerencsésnek érzem magam, hogy az emberek egyáltalán hallhatták ott, hogy milyen zenét játszom. Olyan sok kiváló zenész van, akiknek esélyük sem volt arra, hogy megmutassák magukat.
Nem érdekel, mit mondanak a kritikusok. Magasról teszek a jövőmre vagy a karrieremre. (…)
Megtisztelve érzem magam, hogy azt csinálhatom, amit csinálok, bár egyvalami még mindig idegesít egy kicsit. Mindenkinek észre kellene vennie, hogy hárman vagyunk ebben a zenekarban. Van két másik tag is, akik ugyanolyan keményen dolgoznak, mit én.”
Az Electric Ladyland 80 percét ma sem lehet borzongás nélkül végighallgatni, de a woodstocki fesztiválon bemutatott amerikai himnusz-változata, a Rainbow Bridge című filmben előadott New Rising Sun című dal szomorúan szép üveghangjai, vagy a Band Of Gypsys albumon feldübörgő Machine Gun kataklizmája is méltán teszi őt a modern zene Prometheuszává. Sajnos hamar belerokkant saját géniuszába, és a túlhajszoltság, az önpusztítás 28 évesen sírba vitte.
A legendás woodstocki fesztivál nemcsak Hendrixben hagyott kellemetlen élményeket, Mitch Mitchell, a Jimi Hendrix Experience dobosa visszaemlékezése szerint a szakadó esőben és orkánszerű szélben senkinek sem volt túlságosan jókedve játszani. „Még átöltözni sem volt helyünk, mert minden lakókocsit elfoglaltak már. Egész éjszaka dideregtünk. Arról szó sem lehetett, hogy komolyan beálljunk. A lelkesedésünk végleg megfagyott, amikor kiderült, hogy csak hétfőn hajnalban léphetünk fel. Pokoli volt látni, hogy az a tömeg, amely minket várt, már akkor elkezdett szedelődzködni, amikor még a színpad közelébe sem jutottunk. Így aztán dalaink szétestek, a legtöbb hosszú, céltalan rögtönzésbe torkollott. Többször bele is sültünk a zenébe. Néha csak azért igyekeztem a dobnál, hogy a kezem ne gémberedjen el. Olyanok voltunk, mint egy szedett-vedett cigánybanda. Minden leült, eltűnt a testvériség, az a barátság, amiért jöttünk. Az emberek ma úgy beszélnek Woodstockról, mint egy vallásos eseményről, holott nem volt más, csak sár, éhezés és kimerülés.”
Charles R. Cross Tükörszoba – Jimi Hendrix élete című könyvében „A hivatalos nyomozás eredményeként megállapítást nyert, hogy a halált a „légutakba jutott hányadék” okozta „barbiturát-tartalmú altató túladagolása” következtében. Jimi vérében az alkohol mellett Vesparaxot, amfetamint és Seconalt mutattak ki. A karján nem találtak tűszúrásnyomokat.”
Hendrix örökségét húsz éven át fosztogatták különböző producerek. Volt miből, hiszen Jimi rengeteg koncertet adott, számtalan buliba beugrott egy kis örömzenélésre, akadtak jócskán rádiófelvételei, és nem került útjába olyan stúdió, ahol ne hagyott volna valami zenei nyomot maga után. Előkerültek olyan próbálkozásai, amelyeket lakásban, néhány barátjával csak maguk szórakoztatására adtak elő. Ezekből mind lemez lett. Még olyan kiadványok is születtek, amelyeknél Hendrix alapjaihoz szerződtettek olyan stúdiózenészeket, akiknek soha semmi közük nem volt a gitároshoz. És természetesen mindenki megírta róla emlékiratait, aki akár csak egyszer is találkozott vele.
A család végül – az apa, az azóta elhunyt Al Hendrix vezetésével – pereskedések sorával a 90-es évek elején kezdte kezébe venni a hagyatékot, és összeállítani azokat a lemezeket, amely tükrözték Hendrix szellemét, elképzeléseit. 1995-ben alakult meg a Dagger Records, amely ugyanilyen szellemben próbálja meg felkutatni Jiminek azokat a felvételeit, amelyek még mindig újabb oldalairól mutatják be korlátlan fantáziáját. Ilyen lemez volt a Morning Symphony, rajta egy 28 perces variációval, amelyen csak Jimi és Buddy Miles dobos játszik, vagy a Baggy’s Rehearsal Sessions, amelyet egy New York-i stúdióban vett fel Jimi a Band Of Gypsyszel, amelyből egyetlen fekete triójának stúdióalbuma lehetett volna, ha nem vesznek idő előtt össze.
Az örökséget gondozó alapítvány, az Experience Hendrix és az MCA Records közös kiadásában jelent meg 2002-ben Blue Wild Angel címmel CD, bakelit- és DVD-változatban Hendrix egyik utolsó nagy koncertje, az 1970. augusztus 30-án tartott Wight-szigeti fellépése. 2005-ben látott napvilágot az 1970. szeptember 6-i, az NSZK-beli Fehmarn-szigeti koncert, amelyről 30 éven át csak a közönség soraiból készült amatőr felvételek léteztek, de kiderült: az egykori szervezők két színpadi mikrofonnal rögzítették az egész bulit.
A Monterey-i Popfesztivál 40. évfordulójára adták ki Jimi legendás koncertjének teljes, DVD-változatát. Bár gitárosok egész sora tekintette már eddig is mesterének Stevie Ray Vaughantól Joe Bonamassáig, „gitáriskolák” jelentek meg, amelyeknek alapját a Jimi Hendrix Experience első két albuma, az Are You Experienced és az Axis: Bold As Love képezi.
Seattle városa is lerótta adósságát leghíresebb szülöttjével szemben: itt működik az alapítvány központja, és itt nyílt meg 2000-ben a Hendrix-múzeum, sőt, azóta már mellszobrát is leleplezték abban a középiskolában, ahonnan a 13 éves Jimit kirúgták, mert molesztálta egyik tanárnőjét.
Felhasznált irodalom:
Corinne Ulrich: Jimi Hendrix; Charles R. Cross: Jimi Hendrix – Tükörszoba; Jimi Hendrix: Nulláról indulva; Göbölyös N. László: Jimi Hendrix
