„Felháborodom, tehát vagyok. A felháborodás a mai társadalomban szellemi ember létének legmagasabb kifejezése”. 110 éve született Bálint György író, publicista, műfordító, a két világháború közötti magyar újságírás kiemelkedő alakja.
„Nyugodjunk bele, hogy egészen más síkon mozognak, mint az ember és tulajdonságaik is egészen mások. Egy előnyük mindenesetre van az emberrel szemben: nem ismerik a nagyképűséget.” (Bálint György: Az állatok dicsérete)
A humanizmus volt az életeszménye, írásaival küzdött a fasizmus térhódítása ellen és a szegénység felszámolásáért. Bálint György 1906. július 9-én született Budapesten. Jómódú és művelt pesti bankárcsaládból származott. Iskola tanulmányait a Markó utcai főgimnáziumban végezte, ahol 1924-ben szerzett érettségi bizonyítványt. Ezt követően a pesti egyetem bölcsészkarára jelentkezett, de nem vették fel, így a Kereskedelmi Akadémia egyéves szaktanfolyamát végezte el. E stúdium elsődleges haszna az volt, hogy megtanult gyorsírni, s ez későbbi újságírói munkájában is segítséget jelentett számára. A tanfolyam ellenére esze ágában sem volt banktisztviselői pályára lépni, már 18 évesen az írással jegyezte el magát.
BáLINT GYÖRGY: ESTE
Alkonyt harangoznak a virágok lekonyult kelyhei,
Asszonyok vonulnak a ködbevesző hidakon,
Csak parázsló szájuk és fehérlő keblük világít,
Megtáruló alagutak mélyébe hullnak
És már csak fényes, kék szemek úsznak a levegőben.
Millió könnyű lépés belémdobolt,
Millió ránduló csípő belémlobogott,
S bár fanyarul tolul fel a kopott pamlagok emléke
S a röpködő rövid hajak illattalanok a távolból,
Mégis:
Kályha-nyílások esteli vörösizzása zúg a fejemben,
Mégis: eleven formákba szökken a szép,
Expresszvonaton száguld belém a végzet
(Elfelejtettek a sorompók lecsapni),
És de jó volna: száz asszonyból lihegő hekatombát
Rakni és rajta részegen megégni,
És de jó volna: egy ismeretlen, nagyszemű nőnek
Csöndesen megszorítani a kezét a sötétben.
Első próbálkozásai Kassák hatását mutató szabadversek voltak, amelyekben az ifjúság minden indulatával lázadt a polgári lét keretei ellen. Verseit és egy novelláját is elsőként a Nyugat közölte. 1926-ban úgy döntött, hogy az újságírói pályára lép, s felkereste Mikes Lajost, Az Est-lapok legendás irodalmi szerkesztőjét, akinek először verseit mutatta meg. Mikesnek ezek ugyan nem tetszettek, de megragadta az ifjú Bálint műveltsége, gyors esze és íráskészsége, nem utolsósorban az, hogy gyorsírni is tud, és alkalmazta szerkesztőségi gyorsírónak.
Szorgalmának és tehetségének köszönhetően hamarosan előrébb léphetett, megbízták műbírálatok írásával, majd egyre többet publikált jegyzeteket, tárcákat, miniesszéket és karcolatokat is. 1928-tól német nyelvű írásai is megjelentek az Arbeiterzeitung, az Eulenspiegel, a Frankfurter Volksstimme, a Kunst und Volk, a Neue Bücherei és a Pester Lloyd hasábjain, majd 1931-től a Daily Express című angol lap, valamint az amerikai Hearst-lapok tudósítója lett. Fáradhatatlan volt az önművelésben, a szépirodalmon kívül filozófiai, társadalomtudományi, gazdaságtani könyveket olvasott. Emellett műfordítással is foglalkozott, Dickens, Galsworthy, Huxley, Sinclair Lewis műveit tolmácsolta magyarul, s máig az ő fordításában olvasható Hawthorne A skarlát betű című regénye.
Újságíróként és magánemberként is sokat utazott, többször is járt Olaszországban, Franciaországban, Norvégiában, Görögországban, Angliában, 1936-ban pedig Spanyolországban is. Ennek az útnak emlékét őrzi a Spanyolországban jártam című útinaplója, amelyet a cenzúra nem engedett terjeszteni.
Az 1930-as évek elejétől Az Est-lapok vezető orgánumának, az ellenzéki Pesti Naplónak lett munkatársa, publicisztikai írásainak java itt jelent meg. A nácizmus előretörése aggodalommal töltötte el, írásainak hangvétele egyre komorabb, egyre keserűbb lett. Félelmei nem voltak alaptalanok, 1939-től többször is munkaszolgálatra hívták be. 1941-ben előbb Tokajban, majd Újverbászon szolgált. Hazatérése után nem sokkal, 1942 áprilisában feleségével, Csillag Vera grafikusművésszel együtt kémkedés vádjával letartóztatták, s a Margit körúti katonai börtönben tartották fogva. Szeptemberben elengedték, de októberben ismét munkaszolgálatra hívták be Gödöllőre, ahonnan novemberben Ukrajnába vitték. Innen már nem tért vissza, Szerb Antalhoz hasonló sors várt rá; a nélkülözéstől, a kegyetlenkedésektől legyengülve halt meg Sztarij-Nyikolszkoje faluban 1943. január 21-én, alig 36 évesen.
Bálint György a két világháború közötti magyar kritika és publicisztika kiemelkedő alakja volt, aki a magyar újságírást világirodalmi szinten művelte. Önmagát „közép-európai közírónak” mondta, írásainak témájává vált minden, ami a szeme elé került, legyen az napihír, hétköznapi utcai esemény, apróhirdetés, olyan apró mozzanatai az életnek, amelyek mellett az átlagember nap mint nap elmegy. Szemlélődő, mérlegelő típus volt, akit mindig három lépés választ el a tárgytól, de az értelmes tűnődés nem tüntette el írásaiból a beleérző szenvedélyt. Indulatait így magyarázta: „felháborodom, tehát vagyok. A felháborodás a mai társadalomban a szellemi ember létének legmagasabb kifejezése”. Mindig a kíváncsiság vezette, feltárni ismeretlen összefüggéseket, értelmezni a látottakat-hallottakat, megismerni az új, felfedezetlen területeket. Nem zárkózott el semmitől, Marxot olvasott és mellette Freudot, a népi írók munkáit dicsérte, s értő kritikákat írt az urbánus irodalom képviselőiről is. Toronyőr volt, ahogy egyik írása is mondja, aki „arra született, hogy lásson, arra rendeltetett, hogy nézzen, hűséget esküdött a toronynak, és végeredményben szépnek találta a világot, amikor visszapillantott a múltra”.
„Úgy látszik, ilyen a világ: addig irt valamilyen állatot, míg végül megijed, hogy végképp eltünteti a föld színéről és ezért az utolsó előtti pillanatban elkerít neki egy szép és nyugodt kis kört, hogy legalább hírmondó maradjon belőle.” (Bálint György: Az állatok dicsérete)
Életében több kötete is megjelent, amelyek közül Az állatok dicsérete és a Búcsú az értelemtől nagy sikert aratott. Jelentős műve a Nyugati regény – magyar regény című tanulmánya, amelyben alapvető megállapításokat tesz a magyar prózairodalom sajátos fejlődéséről. 1961-ben jelent meg a cikkeiből, tanulmányaiból, kritikáiból összeállított kétkötetes mű, A toronyőr visszapillant címmel.
Az ő nevét viseli a Magyar Újságírók Országos Szövetségének újságíró akadémiája.
