„Én részemről egész életemben minden téren, mindenkor és minden módon egy célt fogok szolgálni: a magyar nemzet és a magyar haza javát.” 140 éve született Bartók Béla, a múlt század legnagyobb magyar komponistája.
Bartók Béla zeneszerző, zongoraművész, népzenekutató és tanár, a 20. század legkiemelkedőbb magyar komponistája. Színpadi és zenekari művei, vonósnégyesei, kamara- és zongoradarabjai, kórusai, dalai, népdalfeldolgozásai jellegzetes magyar stílust képviselnek.
„Csak aki saját nemzete lelkébe, legelrejtettebb titkaiba mélyed, csak az alkothat olyan muzsikát, melyben kifejezésre juthat a népzene.” (Bartók Béla: A népzenéről)
„Önmagával szemben kíméletlen, szigorú, nem nyugszik, míg művében meg nem teremti a tökéletes rendet, nem tűr meg semmi fölöslegeset. Magabiztos tudatosság, és mégis örökös keresés! Továbbhaladni, újat teremteni, de máris hibátlanul, mintha az új már régen ki lenne kísérletezve, s csak tökéletesítésre várna. Minden új hangnak, új ritmusnak, új formának rendesen, szépen a helyére kell kerülnie……
E tiszta munkamódszer az, mely együtt jár a tiszta jellemmel.” (Székely Júlia: Elindultam szép hazámból)
„Az én igazi vezéreszmém, amelynek, mióta csak mint zeneszerző magamra találtam, tökéletesen tudatában vagyok: a népek testvérré válásának eszméje, a testvérré válásé minden háborúság és minden viszály ellenére. Ezt az eszmét igyekszem – amennyire erőmtől telik – szolgálni zenémben.” (Székely Júlia: Elindultam szép hazámból)
1881. március 25-én Nagyszentmiklóson (ma Sannicolau Mare, Románia) született zeneszerető családban: apja iskolaigazgató volt, a helyi műkedvelő zeneegylet elnöke, anyja tanítónő volt és kiválóan zongorázott. Ötévesen, anyjától kezdett zongorázni tanulni, kilencévesen már kis táncdarabokat komponált. 1891-ben került először, rövid időre, hivatásos zongoratanárhoz, és egy évvel később zongorázott először nyilvános hangversenyen. Műsorán előadta egy saját szerzeményét is. Rendszeres zenei tanulmányait 1894-ben, Pozsonyban kezdte meg.
Az ugyancsak kiemelkedő zongoraművész-zeneszerző Dohnányi Ernő példáját követve 1899-ben beiratkozott a budapesti Zeneakadémiára. Zongoristaként gyorsabban fejlődött, mint zeneszerzőként. Két év teljes hallgatás után, 1902-ben alkotói kedvét alkotó kedvét Richard Strauss zenjének felfedezése hozta meg.
Magyarországon ekkor csapott magasra Kossuth Ferenc (Kossuth Lajos fia) és a Függetlenségi Párt programjának hatására a nemzeti lelkesedés. Bartók nemzedékének sok tagja az utcára vonult tüntetni. A 22 éves zeneszerző Kossuth című szimfonikus költeményében Straussra emlékeztető stílusban, de magyar ízzel komponált portrét Kossuth Lajosról, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc vezéréről. Az osztrák himnusz eltorzítása keltette botránytól eltekintve a művet lelkesen fogadták.
Nem sokkal tnulmányai befejezése után, 1903-ban a magyar népzene felé fordult, felismerve, hogy amit magyar népzenéhnek hittek, valójban városi cigányok játszotta műzene.
Kodály Zoltánnal együtt itthon és a szomszédos országokban több ezer népdalt gyűjtöttek össze, a népi dallam- és ritmusvilág saját műveik részévé vált. A két zeneszerző kutatásai nyomán a hiteles paraszti népzene hatalmas anyaga vált ismertté. A két zeneszerző nem csupán népdalfeldolgozásokat írt zongorára és más előadóközegre, hanem eredeti műveikbe is beolvasztották a népzene dallamvilágát, ritmikai és érzelmi elemeit.
Bartók 1907-ben – ebben az évben feleségül vette Ziegler Mártát, 1910-ben megszületett fiuk, ifj. Bartók Béla – a Zeneakadémia zongora tanszékének tanára lett, itt tanított 1934-ig, akkortól pedig a Tudományos Akadémián rendszerezte a magyar népdalok gyűjteményét, jegyezte le a dallamokat. A szünidőket népdalgyűjtéssel töltötte, és hamarosan hozzáfogott népdal-monográfiái és tanulmányai közreadásához.
„Nem könnyű feladat a népdalgyűjtés. A legegyszerűbb, legszegényebb és a vasúttól legtávolabb élő néprétegek közt kell kutatnunk, ha tiszta, hamisítatlan formákat, típusokat akarunk találni, ha olyan dalokat akarunk gyűjteni, amelyeket a városi hatások nem torzítottak el. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy az ilyen „szűz területeket” lakó nép bizalmatlanul fogadja az ajtaján kopogtató idegent. Hasztalanul bizonygatja jöttének célját, hiába mondja el, hogy elfelejtett régi dalokat szándékozik gyűjteni. A helybeliek nem értik, hogy a „nagyvárosi úr” csupán azért vállalja a kényelmetlenséget, hogy régi paraszti dalokat hallgasson. Sok parasztasszony azt hiszi, hogy a látogató új adó kivetését jelenti, ezentúl a zene után is adózniok kell majd! Az aggályokhoz járul még a szégyenkezés is, mert hát lehet, hogy az „úr” nevetni fog egyszerű, naiv dalaikon. A folklórkutatónak tehát sok időt és nagy türelmet kell szentelnie az akadályok legyőzésére.” (Bartók Béla: A népzenéről)
A század elején zenéjét heves elutasítás fogadta disszonáns hangja, válsághangulata s paraszti színei miatt. 1911-ben írott egyetlen operáját, A kékszakállú herceg várát elutasították, ezért 1912-ben visszavonult a zenei közélettől. 1917-ben aztán nagy sikerrel mutatták be a szintén Balázs Béla szövegkönyvére komponált A fából faragott királyfi című táncjátékát, egy évvel később A kékszakállú herceg várát. (Harmadik színpadi műve, A csodálatos mandarin hazai bemutatóját már nem érte meg.)
A Tanácsköztársaság alatt a zenei direktórium tagja volt. A jobboldali sajtó ezért hevesen támadta 1920 után, szlovák és román népdalgyűjtése miatt hazafiatlansággal is megvádolták. 1923-ban újra nősült, tanítványát, Pásztory Dittát vette el. Külföldön egyre nőtt hírneve előadóként és zeneszerzőként is, de hazájában egyfajta belső emigrációban élt. A fasizmus fenyegető árnyékában 1930 és 1936 között itthon nem játszotta saját műveit, a náci hatalomátvétel után nem lépett fel többé Németországban, végül 1940-ben a fasizmus elől Amerikába emigrált.
A Columbia Egyetemen folytatta népzenei kutatásait, de egészségi állapota egyre romlott, utolsó éveiben a leukémia a tanításban és koncertezésben is akadályozta. A Concerto és a Yehudi Menuhinnak komponált Hegedű szólószonáta még elkészült, de Brácsaversenye és III. zongoraversenye már befejezetlen maradt. Bartók 1945. szeptember 26-án halt meg New Yorkban, hamvait 1988. július 7-én Budapesten helyezték végső nyugalomra.
„Nem vagyok matematikus, sem közgazdász, de talán nem tévedek, mikor azt mondom: ha csak azt a pénzt fordítanák népdalkutatásra, amit az egész világon egy esztendőben háborús készülődésre fordítanak, akkor ezen a pénzen az egész világ népzenéjét nagyjából föl lehetne gyűjteni.” (Bartók Béla: A népzenéről)
Az első Kossuth-díjak kiosztásakor 1948-ban posztumusz Kossuth-díjat kapott. 1935-ben az MTA levelező tagja lett, 1945-ben rendes tagnak, egyben igazgatósági tagnak választották meg.
„…ahol a politika kezdődik, ott megszűnik a művészet és a tudomány, megszűnik a jog és belátás.”
Bartók dinamikus és változatos stílusát élénk ritmus, a diatonikus és kromatikus elemek együttélése jellemzi. Mesterműve a román népballadára írt Cantata Profana kórusmű, a Zene húros- ütőhangszerekre és cselesztára, a Divertimento, a Kontrasztok (amelyet a dzsesszklarinétos Benny Goodmannek és Szigeti József hegedűművésznek írt és velük is vett fel), az Allegro barbaro című zongoradarab.
Kutatói eredményei is korszakosak, számos népdalgyűjteményt állított össze, Gyermekeknek és Mikrokozmosz című kötetei a zongorapedagógia alapművei, rengeteg cikket írt a kortárs muzsikáról és a népzenéről. Bartókot a klasszikusok közt tartják számon, emberi és művészi karakter egysége keveseknél valósult meg teljesebben, mint nála.
