Erik Satie francia zeneszerzőt és zongoraművészt ma leginkább a letisztult, melankolikus hangulatú Gymnopédies című zongoradarabjai révén ismerjük. Bár ezek a darabok ma már szinte mindenki számára ismerősek, Satie halálakor – 1925-ben – neve még alig volt ismert Franciaország határain kívül.
Erik Satie (teljes neve: Éric-Alfred-Leslie Satie) 1866. május 17-én született a normandiai Honfleur városában, egy zeneműkiadó fiaként. 18 éves korában költözött Párizsba, ahol ugyan rövid ideig a híres konzervatóriumban tanult zongorát és zeneelméletet, később zeneszerzés-tanulmányokat folytatott a Schola Cantorumban. Igazi hangját a rózsakeresztes mozgalom hivatalos zeneszerzőjeként találta meg. 1898-ig a párizsi Montmartre-on élt, akkor Arcueil-be költözött.
Pályája során Satie mindig a maga útját járta – távol a kor zenei irányzataitól és elvárásaitól. Zenéje egyszerűségre és tisztaságra törekedett, amellyel a Les Six nevű fiatal francia zeneszerzőcsoport, köztük Darius Milhaud és Francis Poulenc számára is inspirációt jelentett. Satie ugyanakkor komoly hatással volt Claude Debussyre is, aki nemcsak kollégája, de életre szóló barátja lett.
A zenéje mellett különc életviteléről is ismertté vált: például soha senkit nem engedett be a lakásába, és műveiben a zenészeknek szokatlan utasításokat adott – például azt kérte, hogy „tojáskönnyedséggel” játsszanak.
Siker és elismerés – Barátaival közösen megalkotta a kubista manifesztumnak szánt egyfelvonásos balett réaliste-jét.
Satie életében csak ritkán tapasztalhatott valódi elismerést. Kezdetben a középkori zenei formák, a gregorián érdekelte, majd 1916-ban egyik legnagyobb sikere a Parade című balett volt, amelyet barátai, Pablo Picasso, Jean Cocteau, Léonide Massine és a Ballets Russes legendás igazgatója, Szergej Gyagilev közreműködésével hozott létre. A darab zenéjében olyan hétköznapi hangokat is felhasznált, mint autódudák, szirénák, géppisztolyok vagy épp írógépek zaja – mindez forradalmi és meghökkentő újdonságnak számított. A premier valódi botrányt kavart, de végül meghozta számára a hírnevet.
1919-es Socrate című kantátája az egyik legjelentősebb kompozíciója. 1918-ban a híres Hatok csoportja őt választotta vezetőjének. Az új francia zenei törekvések egyik értékes és egyéni képviselője volt, előfutára az 20. századi avantgárd mozgalmaknak.
Satie komponált egy 180 hangból álló zongoradarabot, amit a zeneszerző utasítása szerint 840-szer kell megismételni. Amikor 1963-ban New Yorkban előadták, öt zongorista váltotta egymást egész éjjel, hogy teljes hosszában eljátsszák a művet. Ez az alkotás tökéletes példája Satie meghökkentő, mégis következetesen egyedi zenei világának.
Satie 1925. július 1-jén hunyt el. Zenéje ezt követően évtizedekre szinte teljesen feledésbe merült – egészen az 1960-as évekig, amikor az amerikai minimalista zeneszerző, John Cage újra felfedezte, és saját munkásságára is hatással lévő mestert látott benne.
