Bernáth Aurél, a 20. századi magyar festészet egyik legkiemelkedőbb alkotója, és művészetpedagógiai tevékenysége nyomán kora egyik legnagyobb hatású mestere 120 éve született.
Bernáth Aurél Kossuth- és Munkácsy-díjas festő, grafikus, érdemes és kiváló művész, művészeti író 120 éve született. 1895. november 13-án a Somogy megyei Marcaliban látta meg a napvilágot. Édesapja dr. Bernáth Béla ügyvéd volt, akinek távoli nemesi származására a bernátfalvi előnév használata utal. Édesanyja Roboz Attala, aki jeles közéleti személyiség. Bernáth Kaposvárott megismerkedett Rippl-Rónai József öccsével, a műgyűjtőként híressé vált Rippl-Rónai Ödönnel, aki felismerte tehetségét. A támogató barát ő ösztönzésére kezdett festészettel foglalkozni. 1915-től a nagybányai művésztelepen tanult ösztöndíjjal, Thorma János és Réti István voltak a mesterei. 1916-ban bevonult katonának, a következő évben megsebesült. A keszthelyi katonai kórházban lábadozva kötött életre szóló barátságot Egry Józseffel, a balatoni táj festőjével. egy évvel később Budapesten Kassák Lajossal.
Leszerelése után a modern festészeti irányokkal ismerkedett, Kassák Lajossal és az aktivistákkal is kapcsolatba került. 1921-től Bécsben élt, csontfaragóként kereste kenyerét. Az absztrakt és a szimbolikus tartalmakban gazdag expresszionizmus lehetőségei ekkortájt kezdték komolyan foglalkoztatni. Expresszionista munkáit méltatta a Nyugat, 1923-tól 1926-ig Berlinben élt és dolgozott.
Bécsben pedig Graphik címmel expresszionista rajzait tartalmazó albumot jelentetett meg. 1923 és 1926 között kisebb megszakításokkal Berlinben élt, megélhetését többek között újságárusítással és a berlini Sport Múzeum diorámáinak kivitelezésével biztosította. 1923-ban két alkalommal is kiállított a berlini Der Sturm Galériában. 1926 őszén Budapestre költözött, feleségül vette az orvos Pártos Alice-t, aki a pöstyéni szanatóriumban kapott állást, csak telente költöztek fel a fővárosba. 1926–1927 telén féléves nász- és tanulmányúton Olaszországban és Párizsban járt. Bejárták Európát, olaszországi útjuk emlékét őrzi a hatalmas méretű, Riviéra című vászon.
1928 szeptemberében az Ernst Múzeumban rendezett nagy sikerű kiállítást, és megkapta a Szinyei Társaság nagydíját. E korszakának alkotásain felerősödik a meditatív, filozofikus megközelítés, nem a látványt festette meg, hanem annak látomásszerű élményét (Tél, Éjszaka lepkékkel). A harmincas éveket egész alakos festményei jellemzik: Önarckép sárga kabátban, Önarckép rózsaszín szobában, Pásztorfiú, Kikötőmunkás. Az 1930-as évek elejétől számos hazai és külföldi kiállításon szerepelt, és több gyűjteményes tárlatot is rendezett.
A halász, a Halászkikötő sirályokkal, az Önarckép sárga kabátban, valamint a Hegedűművésznő mind olyan remekmű, hogy már ennyi is elég lenne, hogy Bernáthot a legjelentősebb magyar festőművészek között jegyezzék, de az életmű ezen kívül is több kiemelkedő periódussal és szépszámú remekművel büszkélkedhet.
1942. március 15-én beszédet mondott a Népfront tüntetésén a Petőfi-szobornál. 1945-ben a Képzőművészeti Főiskola tanára lett. 1951-ben festette A munkásmozgalom kezdete az építőiparban című, hatalmas méretű pannóját, 1968 és 1970 között készült Munkásállam című alkotása az MSZMP KB akkori székházába, a mai Képviselői Irodaházba.
Az ötvenes években stílusa realistává vált, Szabó Lőrincről készült portréja (1955) a jellemábrázolás egyik remeke. 1958-ban a brüsszeli Világkiállításon Budapest látképe című pannójával aranyérmet nyert. A kiváló írói adottságokkal is rendelkező festőművész egyúttal számottevő írói tevékenységet is folytatott. 1948-1949-ben a Magyar Művészet című folyóiratot szerkesztette. Számos elméleti és önéletrajzi vonatkozású művet jelentetett meg, önéletrajza három kötetben jelent meg. Öregkori főművei – a Szentivánéji álom és Az ember tragédiája –, az Erkel Színház társalgóját ékesítő monumentális falképei szerencsére műemlékvédelem alatt állnak, és a már felújított színházat dísztik.
Bernáth Aurél Utak Pannóniából című önéletrajzi kötetében örökítette meg a következő, a nagyközönség képzőművészeti érdeklődését karikírozó s így jócskán túlzó, ám mégsem csekély igazságot tartalmazó gondolatot:
„Az embereket általában öt esetben érdekli komolyan a festett kép: 1. ha szabadban készül, 2. ha öröklik, 3. ha egy kiállításon felháborodásból beszakítják, 4. ha ellopják, 5. ha pornografikus”. Az ismeretlen tréfamester öt pontjába foglaltak alapján Bernáth művészete alig tarthatna számot a nyilvánosság figyelmére, mivel: 1. bár kisebb akvarelleket egész életében szívesen alkotott a szabadban, csupán nagybányai szabadiskolás pályakezdőként festett néhány olajképet jó impresszionista hagyomány szerint, 2. a képek öröklése a magánöröm kategóriájába tartozik, 3. tudomásom szerint Bernáth-művet sem kiállításon, sem egyéb helyen szándékolt inzultus még nem ért, 4. a második világháború idején néhány műve eltűnt a kaposvári Rippl-Rónai Múzeumból, a Magyar Kereskedelmi Bank őrzésére bízott válogatott kollekcióját pedig a szovjet megszállók tévedésből hadizsákmánynak tekintették, és végül 5. a mesternek egyetlen pornografikus műve sem ismert.”
A kétszeres Kossuth-díjas – 1948, 1970 – festő 1982. március 13-án halt meg Budapesten. 1995-ben Bernáth Aurél Társaság néven művészeti egyesület alakult emlékének ápolása, tanítványainak összefogására és kiállítások rendezésére. Nevét művelődési központ viseli Somogysámson községben, Galéria Marcaliban és utca Szolnokon.
