Az emberiség történetének kezdete óta bizonyított tény a szőlő létezése; néhány barlangfestményen fennmaradt ábrázolásnak köszönhetően a szüretről is tudomásunk van.
„S élvezték a legfinomabb ételeket és a legpompásabb borokat, de igen mértékletesen és mindennémű kicsapongás nélkül”.
A szőlő már akkor létezett, mikor még az ember nem jelent meg a Földön. A (földtörténeti) harmadkor rétegeiben különböző Vitis-gajtákat találtak. Az első művészeti célú ábrázolások között találhatók olyan jelenetek, melyek valószínűleg mézet, olajbogyót és szőlőt gyűjtő embereket ábrázolnak. Mintegy öt-hatezer évvel ezelőtt a mezőgazdasági kultúrával rendelkező civilizációk számára a szőlőművelés és a borkészítés természetes tevékenység volt. A borfogyasztás azonban, mint ahogy az egyiptomiaknál is, a magasabb társadalmi osztályok kiváltsága volt – a szegények söröztek.
Az antik mitológia híres szőlő és borszerető istenekkel tarkítja a kultúrát. Elég csak a szőlő és a bor istenére, Dionüszoszra és kultuszára gondolni, őt, azaz saját elnevezésük szerint, Bacchust, a rómaiak is nagy szeretettel és élvezettel tisztelték. Az igen vidám kedélyű istenség még gyermekkorában felfedezte, hogy a szőlőből bort lehet készíteni, így az ő találmánya lett a bor, amelyet a világ minden táján elterjesztett, ugyanis kíséretével, a szatírokkal végigjárta az egész világot, mindenütt megtanítva az embereket a bor készítésére. Ha a bor túl savanyú volt, mézet öntöttek bele, ha túl édes volt, akkor citromot. Minden lakomának külön keverőmestere volt, aki ízlése szerint fűszerezte, a lakoma jellege szerint pedig vízzel hígította a bort.
A bor és a vallás kapcsolata természetes és ismert jelenség. Ezt a héber kultúra és az azt sokban követő kereszténység alapkönyvében, a Bibliában is láthatjuk, olvashatjuk. A középkor kultúrájából különböző irányzatok, jelenségek ütötték fel fejüket az aranyat érő nedű terén – köztük profán vonatkozásokat is, elég csak Boccaccio 1348-53-ig írt Dekameronjára gondolni. Ahogy a humanista tudós legyezte: „Annak utána lementek, s a tágas és derűs udvar, a pompás borokkal teli pincék és a jéghideg víz láttán, mely bőven ömlött ottan, még jobban magasztalták. Később, minthacsak pihenésre vágyakoztak volna, letelepedtek valamely erkélyen, honnét az egész udvart végigláthatták; az pedig mind telides-teli volt az év ama szakában nyíló virágokkal és lombokkal; és máris jött az ügyes udvarmester, s drága csemegékkel és pompás borokkal kínálta és üdítette őket.”
De elővehetjük Caravaggio Bacchusát – amelynek modellje maga a festő volt –, vagy a Gyümölcskosár (1595-1596) című csendéletét is, amelyen szinte kézzel megfoghatóvá, leszakíthatóvá vált a szőlőfürt, a reneszánsz útkeresése páratlan hűséggel ábrázolja a szépséget és a fényviszonyokat a gyümölcsön.
De a szőlő, a bor és a borivó a későbbi századokban is nagy szerepet játszott/játszik. A bordalok és borversek széles tárháza csak ráadásai a képi megvalósulásoknak. Azoknak az esztétikai és tematikai változásoknak ellenére, melyen a XIX-XX. századi művészet keresztülment, a szőlőnek és a bornak ebben a korban is megmaradt a helye az irodalomban éppúgy, mint a festészetben. Néhány esetben inkább csak mellékszerepet kap, máskor pedig övé a fő-, sőt maga a címszerepe is. Tehát a borral direkt vagy indirekt módon érzelmeket és érzékenységet fejezünk ki.
A szőlő és a bor témaköre hihetetlenül gazdag, és ennek megfelelően hihetetlenül sokféleképpen jelenik meg a festővásznakon. Edouard Manet utolsó s egyben az egyik leghíresebb műve a Folies Bergère bárja. A kép előterében a bárpult mögött – középen, velünk szemben áll elmerengve Suzon, a Folies pincérnője. Mögötte egy nagy tükörben hátulról látjuk őt és egy férfit, aki épp kiszolgál, de valójában nincs a képen. Másképp jelenítette meg a bor jelenlétét Paul Cézanne művészete. A talán leghíresebb sorozata, a Kártyázók című kép. Az alakokat nem rajzolja meg, hanem színfelrakás segítségével fejezte ki a térbeli formájukat, a kompozíció középpontja pedig egy borosüveg.
Az impresszionista művészek nem vetették meg a bor jelenlétét festményeiken. Monet, Renoir, Serrat egytől egyig előtérbe helyezte, vagy csak jelzésértékkel ruházta fel a legtöbbször ünnepi, vidám és fesztelen hangulatot ábrázoló képeken a bort. Elég csak Renoir Az evezősök reggelijét felidézni magunk elé.
Mennyire más Salvador Dali korai Csendélete (1926), mely még abból a korszakából származik, amikor rajztudásának tökéletessége győzött a világhírt hozó álomszerű szürrealizmus felett. Rippl-Rónai József, Csontváry Kosztka Tivadar, Ferenczy Károly, Munkácsy Mihály, Fehér László alkotásaiban szinte érezni és élvezni a szőlő és a bor gazdag zamatát. Mert ez a gyümölcs ezt teszi velünk, éreztet és ízleltet.
Szeptember 12-16. – A 21. Budavári borfesztivált rendezik meg a Várban.
Ebben az évben a fiatal borászoké a főszerep, és Horvátország lesz a díszvendége a fesztiválnak. Örvendetes, hogy a fiatal borászok zöme valóban fiatal A borászok társadalma egyre szélesebb, egyre több a nemes nedű, a magyar fajták, a magyar bor híre lassan visszanyeri régi jó csengését, talán azt is mondhatjuk: aromáját.
Jó hír a kisgyerekes szülőknek, hogy a kiállítás és vásár ideje alatt a nyitástól 18 óráig a gyermekmegőrző szolgáltatást is igénybe vehetik. Aki nem váltotta meg a jegyét előre, az a Szent György utcai bejáratánál (Koldus Kapu) vagy a Barokk kapunál is megteheti.
A jegy, azaz egy karszalag mellé a látogató egy kristálypoharat is kap a kóstoláshoz, meg egy szütyőt arra az esetre, ha éppen nem bort szürcsölget. A fesztivál látogatói a belépti díj fejében egyúttal a Magyar Nemzeti Galéria és a Budapesti Történeti Múzeum állandó kiállításait is meglátogathatják.
Felhasznált irodalom:
Komlóssy Viktor: Éljen a művészet! Éljen a bor!, Alterra Kiadó
Ifj. Zilai János: Isten a párducon, Mezőgazda Kiadó
GT
