Charles Bukowski amerikai író, költő, „az örök kívülálló vén kujon”, a másnaposság, a szexualitás, az elesettség, a depresszió, a nyomor fanyar humorú, tabukat nem ismerő krónikása 20 éve halt meg.
Charles Bukowski „kilóg” kissé a XX. század amerikai irodalmából. Versei alapján a beatköltők közé sorolták, ám ő, amazokkal ellentétben, soha nem kereste a konfrontációt. Önéletrajzi ihletésű regényeiben – főszereplőjük az író alteregója, Henry Chinaski – nagyrészt az amerikai társadalom lecsúszott figuráiról írt, nyersen, őszintén, metsző humorral és sajátos bölcsességgel. Alkoholista volt, egyik napról a másikra élt, a kompromisszumot pedig hírből sem ismerte. Emiatt sokan rajongtak (és ma is rajonganak) érte, ő maga azonban nem kért e bálványozásból. Lehetőleg kerülte rajongóit (kivéve, ha azok nők voltak), általában az embereket, de leginkább az írókat. Arcképe még véletlenül sem került fel műanyag poharakra, mint például Hemingwayé, a Key West-i Sloppy Joe’s kocsma legkedveltebb törzsvendégéé…
„Az örök kívülálló vén kujon”
A kaliforniai San Pedroban húsz éve, 1994. március 9-én halt meg 73 éves korában rákbetegségben elhunyt Charles Bukowski, az amerikai irodalom „piszkos örege”. Heinrich Karl Bukowski néven a németországi Andernach városában született 1920. augusztus 16-án, német anya és német-amerikai apa gyermekeként. Hároméves volt, amikor Baltimore-ba, majd Los Angelesbe költöztek. Ahogy regényeiből is kiderül, pocsék gyermekkor jutott osztályrészéül: gyakorta munkanélküli apja mindenért elcsépelte, az utcában lakó kölykök német akcentusáért csúfolták, ráadásul az arcát elborító pattanások félénkké, visszahúzódóvá tették. A fizikai-lelki szenvedést enyhítendő már kamaszként felfedezte az alkohol „jótékony” hatását, a szesz mellett másik lelki támasza az írás lett.
Jóllehet, katona ember fia volt, Bukowski 1942-ben megtagadta a katonai szolgálatot, amiért börtönbüntetéssel sújtották. A középiskola elvégzése után a Los Angeles City College-ben művészetet, újságírást és irodalmat hallgatott, de csak két évig. Apja ekkor olvasta el néhány írását és annyira feldühödött, hogy fiát és annak összes holmiját kidobta a házból. Bukowski New York-ba költözött, ahol íróként próbált szerencsét. Első novellája 1944-ben jelent meg a Story magazinban, nem sokkal később egy másikat is közöltek, de aztán feladta a küzdelmet, hogy betörjön az irodalmi életbe. Ebben nem csak az játszott közre, hogy gyűlölte New Yorkot, hanem az is, hogy 1944-ben tizenhét napra rács mögé került, mert ki akart bújni a sorkatonai szolgálat alól.
Alkohol, halál közeli élmények és az írás
Jobb híján visszatért Los Angelesbe, alkalmi munkákból tengődött, és számos élményt gyűjtött későbbi írásaihoz. 1952-ben levélkihordó lett a postán, az általa lélekölőnek tartott munkát három éven keresztül végezte kénytelen-kelletlen. 1955-ben vérző gyomorfekéllyel kórházba került és majdnem meghalt, ekkor megfogadta, hogy nem iszik többé – fogadalma csak a kórház kapujáig tartott. A halál közeli élmények hatására verseket kezdett írni, első kötete 1959-ben jelent meg 200 példányban, majd a hatvanas évek elején több kötetet is publikált.
Bukowski 1958-tól több mint tíz évig levélszortírozóként ismét a postán dolgozott. 1962-ben alkoholmérgezésben meghalt első nagy szerelme, Jane Cooney Baker, akinek halála nagyon megrázta. 1964-ben lánya született Frances Smith költőnőtől, de a példás apa szerepe nem állt közel az íróhoz. 1967-ben kezdte írni rovatát, az Egy vén kujon feljegyzéseit a Los Angeles-i Open City underground újságba. Két évvel később a Black Sparrow Press kiadója, John Martin rendszeres, de nem túl nagy összegű támogatást kezdett folyósítani neki, s végre főfoglalkozású író lehetett. Rögvest kilépett a postától és befejezte első regényét, a Postát, amely 1971-ben meg is jelent mit, állítólag három hét alatt írt – és a kívülállóságnak állít emléket. Többek között.
Chinaski „tévedésből” elhelyezkedik a postánál, ahol permanens másnaposságtól szenvedve, kora reggel szortírozza és kézbesíti a leveleket, közben kölcsönösen alázzák egymást főnökeivel, az utcán nők és kutyák rontanak rá, szóval semmi izgalom, csak maga az élet…
Bukowski mintegy 60 könyvet írt, köztük számos verseskötetet és elbeszélés gyűjteményt, de regényeket is. Egész életében az amerikai irodalom „piszkos öregének” tartották – nem utolsó sorban vulgáris, gyakran az ízléstelenséget súroló közönséges nyelvezete miatt. Irodalmi díjban sohasem részesült, kivéve egyszer, amikor egy irodalmi folyóirat neki ítélte oda ,”Az év kívülállója”, elnevezésű díjat.
Sorra publikálta regényeit, megalkotva bennük alteregóját, Henry Chinaskit, aki leginkább iszik, nőzik, lóversenyre jár, klasszikus zenét hallgat egyedül és – akárcsak az író – illúzióktól mentesen szemléli a körülötte kavargó nyomorúságos világot. Bukowski stílusát minden művében alapvető közvetlenség, nyílt szókimondás, kíméletlen őszinteség és fanyar humor jellemzi.
A hetvenes évek végére hazájában és Európa nyugati felén is befutott író lett, a nyolcvanas évekre pedig az anyagi jólétbe is belekóstolhatott. 1987-ben a filmvásznon is feltűnt, Barbet Schroeder első Amerikában forgatott filmjében, a Törzsvendégben szerepelt.
1956-ban nősült először – feleségül vette egy kis irodalmi magazin gazdag kiadójának lányát, Barbara Fryet. Egy éven belül elváltak. Ezt követően több éven át viszonya volt egy asszonnyal, akitől egyetlen gyermeke, egy leány született. 1976-ban Bukowski Linda Lee Beighlet, egy gyógyszertár volt tulajdonosát vette nőül, aki mindvégig ellátta őt vitaminokkal és gondoskodott róla, hogy az üveg borral és ne égetett szesszel legyen tele, amikor dolgozik.
„Az a gondolat, hogy a szex valami tiltott dolog, megmagyarázhatatlanul felizgatott. A szex nekem olyan volt, mint amikor egy állat egy másikat halálra kínoz.
Valahányszor elélveztem, az illedelmesség arcába élveztem, a fehér sperma mintha halott szüleim arcán csorgott volna le. Ha nőnek születtem volna, biztos, hogy prostituált lettem volna. De minthogy férfinak születtem, állandóan kívántam a nőket; minél lecsúszottabbak voltak, annál inkább. A nők – a rendes nők – megrémítettek, mert a végén mind a lelkemet akarta, holott azt, ami még megmaradt belőle, szerettem volna megtartani magamnak. Azért kívántam annyira a prostituáltakat, mert belőlük általában már minden érzés kihalt, kemények voltak, és semmiféle személyes követeléssel nem álltak elő. Az ember semmit sem vesztett, amikor elmentek. Ugyanakkor egy finom, rendes nőre is vágytam – annak ellenére, hogy egy ilyenért milyen hatalmas árat kellett fizetni. Szóval, így vagy úgy, de el voltam veszve. Egy erős férfi lemondott volna mindkettőről, csakhogy én nem voltam erős. Így hát folytattam elkeseredett küzdelmemet a nőkkel, illetve a nővel – mint olyannal, mint elvont fogalommal.” (Charles Bukowski: Nők)
Nem sokkal a Ponyva című regénye befejezése után halt meg leukémiában, 1994. március 9-én. Sírján a Don’t try (Ne próbáld) felirat olvasható.
Bukowski szókimondó, már-már obszcén nyelvezete miatt irodalmi díjban sohasem részesült, egy esetet kivéve, amikor egy irodalmi folyóirat „Az év kívülállója” díjat ítélte oda neki. Felettébb termékeny alkotó volt, több mint hatvan kötete jelent meg. Magyarul először 1974-ben látott napvilágot egy novellája, majd 1995-ben az Egy vén kujon jegyzetei című műve. 2005-től 2012-ig a Cartaphilus adta ki műveit, köztük olyan remekeket, mint a Posta, Tótumfaktum, Nők, Hollywood, valamint A semmitől délre és a Forró vízi zene című novelláskötetek. 2013 óta a Trubadúr Kiadó gondozza az életművet, itt jelent meg a szerző életének utolsó évtizedében született novelláinak és verseinek gyűjteménye, a Vegyes felvágott.
