100 éve, 1922. február 21-én halt meg Kőszegen Chernel István, az első magyar madártan szerzője, a magyar ornitológia kiemelkedő alakja, aki 1902-ben meghonosította a madarak és fák napját, s megírta az első magyar sí szakkönyvet.
„Minél jobban ismerjük meg a körülöttünk és velünk élő lényeket, tulajdonságaikat; minél mélyebben vizsgáljuk azokat a kapcsolatokat, a melyek e lényeket a természet egészével, nem különben az ember érdekével összefűzik annál tisztábban fog kidomborodni e lények jelentősége, ebben a haszon és kár, melyet az embernek szereznek s annál igazságosabb lesz az üldözés vagy védelem alapja, a melyet reájok alkalmazunk.” (Chernel István: Madaraink)
Chernel István 1865. május 31-én született Kőszegen földbirtokos nemesi családban. Soproni középiskolás évei alatt nagy hatással volt rá természetrajz tanára, aki a madarak preparálására is megtanította. Madártani megfigyeléseit tizenkét éves korától naplóba rögzítette, 1882-ben jelent meg első szakcikke a Vadász Lapban.
Szülei közigazgatási pályára szánták, ezért joghallgatott a pozsonyi, majd a budapesti egyetemen, már akkor elkezdte tanulmányozni a madártan irodalmát. Egyetemi hallgatóként bejárta a Velencei-tó környékét, ellátogatott a Hanságba, a Kis-Kárpátokba és Erdélybe, ahol madártani megfigyeléseket végzett. 1887-ben kötött életre szóló barátságot Herman Ottóval, a polihisztor természettudóssal, a tudományos madártan (ornitológia) hazai megalapítójával.
Chernel az egyetem elvégzése után, 1888-ban apja kívánságára közigazgatási gyakornok lett Sopronban. A hivatali munkát nehezen bírta, ezért egy év múlva beadta lemondását – „nem születtem erre a pályára. Hiába minden erőlködésem, önmegtagadásom” – írta.
Kőszegre költözött, ezután csak a madártannak élt. Rövid idő alatt országosan ismert kutató lett, az 1891-es budapesti II. Nemzetközi Ornitológiai Kongresszust előkészítő bizottság tagjává is megválasztották. 1891 nyarán feleségével, egyben segítőtársával, Rótth Dórával Norvégiában Tromső szigete és környékének madárvilágát tanulmányozta. A tudományos népszerűsítés a vérében volt, a messzi északon megismerkedett a síelés tudományával, s 1897-ben kiadta A lábszánkózás kézikönyve című kötetét, lerakva a hazai sí szaknyelv alapjait.
Főműve, a Magyarország madarai különös tekintettel gazdasági jelentőségökre című kétkötetes munkája 1899-ben jelent meg, megírására a földművelésügyi miniszter adott megbízást. A könyv a gazdasági szakembereknek kívánt gyakorlati tanácsokat adni. E kiadvány külföldi szakmai körökben is ismertté tette Chernel István nevét, hiszen 22 évi gyűjtőmunka vált mindenki számára elérhetővé. Nem eléggé ismert tény, hogy ő fordította magyarra Brehm: Az állatok világa című hatalmas művének három, a madarakkal foglalkozó kötetét, az anyagot hazai adatokkal egészítette ki.
Az Országos Állatvédő Egyesület alelnökeként 1902-ben megalakította a kőszegi fiókegyesületet, s abban az évben – amerikai mintára – megszervezte Kőszegen a madarak és fák napját. Ezt 1906-ban törvény szabályozta, ma május 10-én tartjuk. Chernel hozta létre a Vasvármegyei Múzeum természetrajzi osztályát. Ornitológiai útjai során legszívesebben a Velencei-tónál tartózkodott, a gyakorlati madárvédelemmel is foglalkozott. Herman Ottó 1916-ban bekövetkezett halála után őt bízták meg az Madártani Intézet vezetésével. 1918-ban összeállította hazánk madarainak névjegyzékét, mely még ma is fontos forrása a madártani szakmunkáknak.
„Kiváltságos jogokat szereztünk, de ezekből folyó kötelességeket is, melyek figyelmeztetnek arra, hogy mikor korlátlanul rendelkezhetünk az állatok életével, erőnket ne éreztessük az ártatlanokkal s ne irtsuk ki véglegesen a bűnösöket sem, mert nekik is van joguk az élethez, ők is szükségszerű hivatást töltenek be a természetben s hozzájárulnak az egyensúly fentartásához.
Ha kulturánkkal kénytelenek vagyunk is a természettel szembe szállni, bizonyos növényeket és állatokat haladásunk útjából félreszorítani, ám ne feledkezzünk meg arról sem, hogy növények és állatok közt mennyi jóltevőnk van, melyek közvetve ingyen, vagy csak kevés bér fejében támogatják törekvéseinket.” (Chernel Isván: Madaraink. A madarak védelme)
A sok éven keresztül terepen töltött gyűjtőmunka legyengítette Chernel szervezetét. A tudós tüdőgyulladás következtében halt meg 1922. február 21-én. Hátrahagyott írásai ritka egyéniségének, természet- és emberszeretetének bizonyítékai: harmóniára törekedett, távol állt tőle minden törtetés. Kőszegen emlékmúzeum mutatja be munkásságát.
