„Akinek senkije sincs jobban teszi ha összetákol a képzeletében valami kísértetet. Aztán kedves szavakat suttogva életre kelti és pátyolgatja” – írta a 85 éves Cormac McCarthy Pulitzer-díjas író Az út című regényében.
Cormac McCarthy 1933. július 20-án Charles McCarthy néven született a Rhode Island-i Providence-ben egy ír származású család harmadik gyermekeként, keresztnevét az ír gyökerekre való utalásként később változtatta Cormacre. Családjával 1937-ben a Tennessee-beli Knoxville-be költözött, a helyi katolikus középiskola elvégzése után a Tennessee Egyetem bölcsészkarára iratkozott be. 1953-ban jelentkezett az amerikai légierőbe, négyéves szolgálatának felét Alaszkában, rádiós műsorvezetőként töltötte. 1957-ben két évre visszatért tanulmányaihoz, közben két – díjjal jutalmazott – elbeszéléssel is bemutatkozott.
1959-ben otthagyta az egyetemet, Chicagóban autószerelőnek szegődött, és írni kezdett. 1961-ben megnősült, feleségével Tennessee-ben telepedtek le, de a következő évben, fiuk születése után el is váltak. Ekkor fejezte be első regényét, a The Orchard Keepert, amelyet 1965-ben jelentetett meg a tekintélyes Random House kiadó, a korábban William Faulkner műveit lektoráló Albert Erskine szerkesztésében.
1965 nyarán az amerikai Művészeti és Irodalmi Akadémia utazási ösztöndíjából elutazott ősei földjére, Írországba. A hajóúton ismerte meg második feleségét, akivel a Rockefeller Alapítvány támogatásával Európában is utazgattak. Egy ideig az ibizai művészkolónián találtak otthonra, az író itt fejezte be második regényét, az Outer Dark 1968-ban jelent meg. Hazatérve McCarthy a Tennessee-beli Louisville városka közelében egy pajtából, saját kezével épített házat maguknak.
1973-ban megjelent az Isten gyermeke című regénye, majd megírta a PBS televízió által vetített The Gardener’s Son szövegkönyvét. 1979-ben fejezte be húsz éven át írt, félig önéletrajzi regényét, a Suttree a kritikusok szerint az egyik legfontosabb amerikai egzisztencialista regény. Közben házassága megromlott, az író a texasi El Pasóba költözött, és 1981-ben elvált. 1985-ben kiadott Véres délkörök, avagy vörös alkony a nyugati égen című regénye a világirodalom nagyjai közé emelte. A könyvet a Time magazin az 1923 és 2005 között írt 100 legjobb angol nyelvű regény, a The New York Times pedig az 1980 és 2005 között írt öt legjobb amerikai regény közé sorolta.
Albert Erskine nyugalomba vonulása után McCarthy kiadót váltott, az Alfred A. Knopfhoz vitte át műveit. Itt jelent meg 1992-ben Határ-trilógiájának első kötete, a Vad lovak, amely bestseller lett, emellett elnyerte a legismertebb amerikai irodalmi kitüntetést, a Nemzeti Könyvdíjat és a kritikusok díját, a könyvet 2000-ben Billy Bob Thornton alkalmazta filmre. A folytatás, az Átkelés 1994-ben látott napvilágot, majd 1998-ban következett a befejező rész, A síkság városai, amely a korábbi részek főhősei, John Grady Cole és Billy Parham élettörténetét fűzte egybe.
Az író élete is új fejezethez ért: harmadszor is megházasodott, hatvanhat évesen ismét apa lett, és az interdiszciplináris kutatásokkal foglalkozó új-mexikói Santa Fe Intézetben kapott állást. (A 2009-ben elárvereztetett, 46 éves Olivetti írógépéért kapott 254 ezer dollárt munkaadójának adományozta.) Műveit a filmvilág is felfedezte. 2005-ben megjelent Nem vénnek való vidék című regényéből két évvel később a Coen testvérek által négy Oscar-díjjal jutalmazott filmet forgattak. A 2006-ban írt The Sunset Limited című színművét a chicagói Steppenwolf színházban mutatták be, később az HBO készített belőle sikeres adaptációt.
„Évekkel később egy porig égett könyvtár romjai közt állt megfeketedett könyvek hevertek a földön a tócsákban. Feldöntött polcok. Valakit nagyon feldühített a sorokba rendezett temérdek hazugság. Felemelt egy könyvet és forgatni kezdte a víztől felpuffadt súlyos lapokat. Nem hitt az eljövendő világról szóló jóslatokban. Meglepte ez a dolog. Már a könyvek puszta létezése is valamiféle várakozást jelentett. A földre ejtette a könyvet még egyszer körülnézett aztán kisétált a hideg szürke fénybe.” (Cormac McCarthy: Az út)
2006-os regényét, a Pulitzer-díjjal jutalmazott Az út című posztapokaliptikus drámát, amelyet a The Times az évtized legjobb regényének rangsorolt, 2009-ben John Hillcoat vitte filmre. McCarthy 2012-ben forgatókönyvet írt Ridley Scott A jogász című thrilleréhez, s hosszú hallgatás után, várhatóan idén jelenik meg a The Passenger című új regénye. A hosszú idő óta az irodalmi Nobel-díj várományosaként emlegetett McCarthy a déli gótikus, a western és a posztapokaliptikus irodalmi stílus jegyében alkot, írásaiban – változó arányban – e három zsánert keveri.
Regényei különböző korokban (a múltban és a jövőben is) játszódnak, a texasi-mexikói határvidéken, az Appalache-hegység környékén vagy az amerikai Délen. Hőseinek bűnnel, háborúval, kegyetlenséggel teli világban kell élniük és túlélniük, vagy keserves küzdelemben elbukniuk. A sötétség mestereként emlegetett író tartalmilag megrázó prózája formailag sem szokványos, szereplői keveset beszélnek, egyszerű, veretes mondatait az írásjelek minimalizálása, a vesszők elhagyása jellemzi. Soha nem használ idézőjelet, mondván, hogy ezzel a furcsa kis jellel kár volna pacát ejteni a lapon.
A zárkózott McCarthy harmadik válása, 2006 óta egyedül él, ritkán nyilatkozik, első tévéinterjúját csak 2007-ben az Oprah Winfrey-showban adta. Pályatársai közül csak az élet és halál kérdéseivel foglalkozó írókat szereti, a többiek munkásságát nem érti, nem tartja irodalomnak, tudós emberek körében érzi magát a legjobban. Ezek után nem meglepő, hogy 2017-ben The Kekulé Problem (A Kekulé-probléma) című, első tudományos esszéjében August Kekulé német kémikus a benzol gyűrűs szerkezetének felfedezéséhez vezető álmát modellként használva vizsgálta a tudattalan elme és a nyelv eredetének összefüggéseit.
