Cikk elküldése

Küldd el e-mailben a(z) Csukás István: Az én játékoskönyvem című cikket ismerősödnek!

Neved:

E-mail címed:

A címzett neve:

A címzett e-mail címe:

Üzenet:

A levelet sikeresen elküldtük!
Köszönjük, hogy tovább küldted cikkünket!

Kultúra

Csukás István: Az én játékoskönyvem

Szerző: / 2019. május 26. vasárnap / Kultúra, Irodalom   

„E könyv anyagának összegyűjtésével, megírásával egyetlen célom volt, hogy a gyerekek könnyen megérthessék, megtanulhassák a játékokat!” Hogy milyen Csukás István játékoskönyve? A Süsü írója komolyan veszi a komolytalan játékokat is.

Tudja-e valaki, hogy ötvenkilencféle játékot is lehet játszani egy labdával? És nemcsak labdával, hanem madzagdarabbal, facövekkel vagy a sapkánkkal is? S ha semmi sincs nálunk, azzal is jól elszórakozhatunk, ha ügyességünket, gyorsaságunkat, erőnket mérjük össze.

Csukás István könyve régi és új, városi és falusi játékokból válogat. Akár a szabadban akarjuk kifutkározni magunkat, akár szobai játékokhoz keresünk ötletet — lapozzuk föl bátran. A pontos, rövid játékleírásokhoz Ráduly Csaba készített illusztrációkat.

E könyv anyagának összegyűjtésével, megírásával egyetlen célom volt, hogy a gyerekek könnyen megérthessék, megtanulhassák a játékokat! Ezért olyanokat kerestem, amelyeket érzésem szerint jól el lehet játszani. Nem tudományos munkát írtam, nem a játék történetét foglaltam össze, hanem szabadon válogattam a régi és új játékok közt, átírtam azt, amelyiket döcögősnek találtam, régiekből újakat gyúrtam, bővítettem, összevontam abból az okból, hogy játszhatóvá tegyem őket! (Szívem szerint és szokás szerint is köszönetet mondok a régi és új gyűjtőknek. Én sem akartam mást: közkinccsé tenni a játékokat!)

Néhány tanács: a „kiolvasókat” a könyv elején gyűjtöttem össze, lehet válogatni belőlük, legjobb, ha egy csomót megtanulunk, hogy mindig tudjunk mondani, ha kell!

A könyv elején a zálogkiváltáshoz is leírok néhány ötletet, de nyugodtan ki lehet találni újakat, lehet változtatni rajtuk!

Az „eszközöket” könnyű beszerezni, ügyes gyerekek nem esnek kétségbe, fabrikálnak maguknak!

A szabályokról néhány szót: elfogadhatjuk a könyvben szereplő szabályokat, vagy megegyezhetünk újakban, de ha már megegyeztünk, mindenki szigorúan tartsa be azokat! Ha vesztésre áll, akkor is, legközelebb majd ő győz!

Törtem a fejemet, hogyan csoportosítsam a játékokat. Szobában, szabadban? Nem jó, hiszen sok játékot kis változtatással mind a két helyen vígan lehet játszani. Így jutott végül eszembe, hogy két nagy csoportra osszam őket: NEM KELL HOZZÁ ESZKÖZ – KELL HOZZÁ ESZKÖZ. Ezt is csak azért, hogy tudjuk, milyen játékot hol keressünk a könyvben.

Azzal a reménnyel fejezem be, hogy sok-sok vidám, izgalmas órát szerez majd ez a könyv!

A könyv címére kattintva beleolvashatsz a könyvbe:

Csukás István: Az én játékoskönyvem  
(részlet)

ENYÉM A VÁR, TIED A LEKVÁR!

Ha egy dombra bukkanunk, ki ne hagyjuk az „Enyém a vár, tied a lekvár” nevű játékot!
Vagyis ehhez a játékhoz kell egy domb, dombocska, sóderkupac, kavicshányás, egyszóval valamilyen kiemelkedő hely, amit meg lehet rohanni, ostromolni, elfoglalni.
Amikor megpillantjuk a dombot, feléje szaladunk. Aki elsőnek ér fel, azé a vár. Rögtön világgá is kiáltja: „Enyém a vár, tied a lekvár!” Azonban nemcsak kiabál, hanem igyekszik is megvédeni a várát: mert ostromolják erősen, a többiek fel-felszaladnak a domb oldalán. Hogyan védi? Kézzel-lábbal! (De rugdosni nem szabad!) Ha megvédi, az övé, ha letuszkolják, azé, aki fent marad. Ha jó sokan vagyunk, ajánlatos, ha többen védik a várat, vagyis alakítsunk két csapatot, mondjuk, a félmeztelenek és az ingesek csapatát. (Hogy tudjuk: ki kivel van!) Akkor már taktikázhatunk is! A védők úgy, hogy a szorongatott helyre tömörülnek. A támadók úgy, hogy ék alakban támadnak, vagy kétfelől, egyenként lerángatják a védőket. A támadók akkor győznek, ha legalább két játékosuk feljut a domb tetejére, és el tudja kiáltani: „Enyém a vár, tied a lekvár!” Ekkor helyet cserélnek, s kezdődik elölről a játék.

SÓTÖRÉS

Izmokat bemelegítő játék, jól megropogtatja a gerincet. Egymásnak háttal állunk, könyökünket jó erősen összekulcsoljuk. Az egyik játékos előrehajol, s felemeli a hátára a társát. Egy-kétszer lengeti, emelgeti, maj leereszti, és most a másik emel, lenget.
Nevezik még harangozásnak is, és ezt szokták közben mondani: „Nézz az égre, mit látsz?”
(Akit emelnek, jól nyúljon el, felemelheti a lábát is. De ne nevessen közben, mert sérvet kaphat.)

Csukás István: Az én játékoskönyvem, Illusztrátor: Ráduly Csaba, Könyvmolyképző Kiadó, 2018