750 éve született Dante Alighieri, akinek főművét, az Isteni színjátékot Babits Mihály a „világirodalom legnagyobb költeményének”, Jorge Luis Borges a „valaha írt legnagyobb irodalmi műnek” nevezte. Műveiből életbölcsességek, axiómák bonthatók ki.
„Költőnk tehát közepes termetű volt, java korán túl pedig valamennyire hajlottan, kimért és csöndes járt. Mindig a legszerényebb, korához illő ruhákat viselte. Arca hosszúkás, orra sasorr, szeme inkább nagy, mint kicsiny, állkapcsa erős, az alsó ajka a felsőtől valamivel előbbre állott; arca színe barna, haja és szakálla sűrű fekete és kondor, tekintete örökké mélabús és tűnődő.” (Boccaccio Dantéról)
Dante Alighieri: Isteni színjáték
A Pokol kapuja
(Pokol, III. 1-9.)
(részlet)
„Én rajtam jutsz a kínnal telt hazába,
én rajtam át oda, hol nincs vigasság,
rajtam a kárhozott nép városába.
Nagy Alkotóm vezette az igazság;
Isten Hatalma emelt égi kénnyel,
az ős Szeretet és a fő Okosság.
Én nem vagyok egykoru semmi lénnyel,
csupán örökkel; s én örökkön állok.
Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel!”
Nem tudni a pontos dátumot, valószínűleg 1265. június elején (egyes források szerint május elején) született a középkort a reneszánsszal összekötő művész, a világ- és az olasz irodalom egyik legnagyobb alakja, Dante Alighieri. Régi nemesi családból származott: ükapja, Cacciaguida – akinek feleségétől az Alighieri név származik – megjelenik majd a Paradicsom XVI. énekében. Anyját, donna Bellát korán elveszítette, apja újranősült. A gyermek Dante szerzetesiskolákban tanult, a retorikában az enciklopédikus tudású Brunetto Latini volt a mestere, s az ő révén Arisztotelész, Cicero és Seneca művei, valamint a Biblia váltak Dante műveltségének alapköveivé. A retorika mellett Dante jogot, orvostudományt és művészeteket tanult a bolognai egyetemen, ezáltal rendkívül széleskörű és mély tudásával a kor egyik legműveltebb emberévé vált.
Kilencéves korában találkozott először leendő múzsájával, Beatricével, akit műveiben majd a világirodalom egyik legismertebb nőalakjává tett. A lány, aki még igen fiatalon a neves bankár, Simon de Bardi felesége lett, 1290-ben bekövetkezett halála mélyen lesújtotta a költőt. Felejtést és megnyugvást Dante házassága sem jelentett: 1293-ban nőül vette Gemma Donatit, akitől három gyermeke született. 1294-ben Beatrice emlékére összeállította első jelentős költői művét, az Új élet című lírai regényét, mely az új irodalmi stílus, a dolce stil nuovo minden jegyét magán viseli. A mű korábbi költői terméséből válogatott verssorozat, amelyhez maga a költő írt tudós magyarázatot, hogy verseinek értelmét megvilágítsa, elmondja életének és Beatrice iránti furcsa szerelmének történetét. Beatrice alakja itt már a magasztos és tiszta középkori szerelem örök érvényű jelképévé vált.
1295-ben, mintegy vigasztalásképpen, Dante belevetette magát a közéleti küzdelmekbe, a politika lett új „szerelme”. Belépett az orvosok és gyógyszerészek céhébe, így megnyílt számára az út a közhivatalok felé. Firenze történetének egyik legzavarosabb időszaka volt ez: az uralmon lévő guelf párt két részre szakadt, a feketékre, akik a pápaság mellett kötelezték el magukat és a fehérekre (Dante is idetartozott), akik a városállam önállóságát védelmezték mindenáron. Kezdetben a fehérek kerekedtek felül, s száműzték a feketéket. Dante fényes karriert futott be: az ún. Százak Tanácsának tagja lett, majd 1300 júniusában beválasztották Firenze hat priorja közé. 1301-ben azonban, míg Dante követként Rómában tárgyalt VIII. Bonifác pápával az együttműködés lehetőségeiről, a fekete guelfek államcsínyt hajtottak végre, s elűzték a fehéreket. Dante ellen koncepciós pert indítottak, s korrupció vádjával 1302-ben távollétében máglyahalálra ítélték.
Az Isteni (Divina)
Dante számára megkezdődött az élethosszig tartó száműzetés, s életének ezen időszakáról, bolyongásairól csak igen kevés adat áll rendelkezésre. Kezdetben a száműzött fehér guelfek szövetségének titkára volt, ám kicsinyes torzsalkodásaik miatt szakított velük.
Dante Alighieri: Isteni színjáték
(részlet)
(Paradicsom, XXXIII. 142-145)
Csüggedtem volna, lankadt képzelettel,
de folyton-gyors kerékként forgatott
vágyat és célt bennem a Szeretet, mely
mozgat napot és minden csillagot.
(Ford.: Babits Mihály)
Magányos és nélkülözésekkel teli, ám költőileg igen termékeny időszak következett életében. 1304 és 1307 között megírta a Vendégség című verses-prózai filozófiai értekezését, valamint A nép nyelvén való ékesszólásról című nyelvtudományi munkáját, s nekifogott a Színjáték formába öntésének.
1310-ben VII. Henrik német-római császár seregek élén Itáliába érkezett, s Dante bízott abban, hogy ő lesz Itália megváltója, Firenze felszabadítója, aki új pax romanát teremthet. Henrik 1313-ban bekövetkezett halála azonban véget vetett Dante reményeinek. Párizsba ment, teológiát tanult, majd 1316-ban visszatért Itáliába, s kezdetben Veronában, majd 1318-tól Ravennában Novello da Polenta herceg udvarában élt.
1320-ban befejezte a Színjátékot, mely az Isteni (Divina) jelzőt csak egy 1555-ös kiadásában kapta meg. A mű „az emberélet útjának felén” eltévedt szerző misztikus utazása a másvilág három birodalmán, a Poklon, Purgatóriumon és Paradicsomon keresztül. Útján, mely 1300 nagycsütörtök éjjelén indul és húsvét vasárnapján ér véget Isten trónusánál, két kalauz, Vergilius és Beatrice kíséri a szerzőt. A matematikai pontossággal szerkesztett mű 100, részenként 33-33 énekből áll, az egyes birodalmak háromszor három részre tagolódnak, s háromsoros ún. terzinákban íródtak.
Legszínesebb, legmozgalmasabb része a Pokol, melyben Dante főként politikai ellenfeleit helyezte el, válogatott kínzásokkal büntetve őket, eszményképeit azonban a boldogabb tartományokkal jutalmazta. A legnehezebb, legelvontabb Paradicsom pedig a beteljesedés, a befejezettség költeménye. Magyarra először Szász Károly ültette át a művet, ám a fordításirodalom csúcsa a Babits Mihály-féle Színjáték.
A mű befejezése után nem sokkal Dante maláriában megbetegedett, és 1321. szeptember 14-én (vagy 13-án) Ravennában meghalt. Itt is temették el a „Dante költő sírja” feliratú kápolnában. A firenzeiek több sikertelen kísérlet után, hogy megszerezzék hamvait, fiktív síremléket állítottak neki a Santa Croce templomban.
