„Soha semminek nincs „vége”. Valamilyen formában minden folytatódik” – vallotta a 95 éve született Darvas Iván kétszeres Kossuth-díjas színművész.
„A színház az emberi lét ünnepe. A színház a múló pillanat varázslója. A színház az a hely, ahol rövid időre értelmet nyer az egyébként értelmetlennek tűnő lét. A színház a legemberszabásúbb, az ember korlátait és lehetőségeit egyaránt legpregnánsabban megjelenítő intézmény. A színház az ember legméltóbb teremtménye.
Persze tudjuk – a történelem elég gyakran bizonyította – mindez korántsem nélkülözhetetlen: lehet élni játék nélkül, színház nélkül, méltóság nélkül is.
Kérdés, érdemes-e?” (Darvas Iván: Lábjegyzetek)
Darvas Iván 1925. június 14-én Darvas Szilárd néven született a ma Szlovákia területén található Belyén, orosz származású anya és magyar apa másodszülött fiaként. A család 1926-tól 1939-ig Prágában élt, ahol a fiúk német iskolába jártak, közben anyjukkal oroszul, apjukkal magyarul beszéltek.
Az ifjú Iván 1939-ben került Budapestre, a Színművészeti Főiskolára 1943-ban iratkozott be. 1945-ben egy szovjet katonai alakulat tolmácsaként működött, 1946-ban végzett a Színművészeti Akadémián. A Művész Színházban debütált, partnernője Tolnay Klári volt, akivel annak a rendje és módja szerint egymásba szerettek, és később össze is házasodtak.
„Iván második férjem, akivel nagy szerelemben éltünk, mindig bolondozott: gyakran vette tíz karcsú ujja közé a fejemet, s mélyen a szemembe nézve megkérdezte: »Ki vagy te?« A bájos szertartás után Shakespeare ismert szonettjével felelt: »Az vagy nekem, mi testnek a kenyér…«” – emlékezett vissza Tolnay Klári.
Darvas Iván személyében új típusú, rendkívüli tehetségű fiatal színész került a színpadra, elegáns, arisztokratikus külseje, könnyed mozgása, kissé gunyoros beszédmodora revelációként hatott. Fantasztikus kisugárzása volt, könnyed bohózatokban és súlyos, veretes tragédiákban egyaránt lenyűgözte közönségét.
1949-ben átszerződött a Madách Színházhoz, amelynek 1956 végéig volt tagja. 1957 májusában „a Magyar Népköztársaság államrendjének megdöntésére irányuló szervezkedésben való tevékeny részvétel” miatt három évre ítélték, ebből 22 hónapot le is ült, 1959. április 4-én szabadult. A színházról nem is álmodhatott, segédmunkás lett a metró-építkezésen, majd egy ktsz-ben műanyag-fröccsöntő munkás. Beadványaira a Művelődési Minisztériumban azt válaszolták: sem most, sem 15 év múlva, és egyáltalán semmikor nem léphet színpadra.
Végül a kultúrpolitika mindenható irányítója, Aczél György révén Miskolcra, majd a budapesti József Attila Színházhoz került, 1965-ben szerződtette a Vígszínház. A Várkonyi Zoltán vezetése alatt álló intézményben parádés szerepek várták, a teátrum egyik vezető színésze lett. Várkonyi 1979-ben bekövetkezett halála után elárvultnak érezte magát, 1985-től szabadúszó lett, majd 1993-ban boldogan csatlakozott a Művész Színházhoz. A színház csupán két évig működött, ezután Darvas ismét szabadúszó lett.
„Volt akkoriban a színháznak egyfajta „bukéja”, „szexepilje”, olyasfajta különleges vonzereje, amilyet semmilyen más médium nem gyakorolhatott a közönségre. Se a publicisztika, se a szépirodalom, se a mozi, se a tévé, se más. Azt hiszem, azért lehetett a színháznak olyan kivételes hatása, mert ez volt az egyetlen hely, ahol a közönség esténként összegyűlve, egyfajta közösséget alkotva, sokadmagával tudott „másképp-gondolkodó”-ként fellépni; tetszésével, tapsával, a színpaddal való „együttlélegzésével” a „hivatalos” világgal való egyet nem értésének tudott kollektíve (ugyanakkor egyfajta anonimitás biztonságát igénybe véve) hangot adni. Az a tény, hogy előadás alatt a nézőtér sötétben marad, tudat alatt felbátorítja még az egyébként legfélénkebbet is, hogy bízvást együtt nevessen, együtt izguljon, együtt tapsoljon a többiekkel, amikor „olyasmi” hangzik el, ami a „tabu”, ami egyébként az „épphogy megtűrt” vagy éppenséggel „tiltott” kategóriába tartozik.” (Darvas Iván: Lábjegyzetek)
Szinte minden nagy szerepet eljátszhatott a színészálmok közül, kivételes alakításokat nyújtott az orosz klasszikusok műveiből készült drámákban. Rendezőként is nagy sikerrel mutatkozott be, és grafikáiból rendszeresen rendeztek kiállításokat. Közéleti szerepet is vállalt, a Történelmi Igazságtétel Bizottság alapító tagja, majd 1990-1994 között az SZDSZ országgyűlési képviselője volt.
Többször elmondta: a filmet csak nézőként szereti, ennek ellenére olyan nagysikerű alkotásokban játszott, mint a Liliomfi, a Szerelem, a Hideg napok, a Dollárpapa, a Tizedes meg a többiek, a Bakaruhában vagy az Egy szerelem három éjszakája. A Film… című alkotásban és A Morel fiúban nyújtott alakításért 2000-ben, a 31. Magyar Filmszemlén elnyerte a legjobb férfi alakítás díját.
A 20. század második felének egyik legnépszerűbb magyar színészét elhalmozták kitüntetésekkel. 1955-ben és 1967-ben Jászai Mari-díjat, 1978-ban és 1998-ban Kossuth-díjat kapott, 1969-ben lett érdemes művész, 1975-ben kiváló művész. 2000-ben a Nemzet Színésze lett, 2001-ben Pro Urbe Budapest díjat, 2002. október 23-án Nagy Imre Érdemérmet kapott, 2003-ban Prima Primissima díjjal tüntették ki, 2005-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztjét. Darvas Iván 2007. június 3-án hunyt el.
