550 éve, 1466. december 13-án halt meg Donatello, akinek művészi jelentőségét sokáig kétségbe vonták, de mára a viták elhaltak, hiszen ő volt az első szobrász, akiben koncentráltan jelent meg a quattrocento elementáris teremtőereje.
Ötszázötven éve, 1466. december 13-án halt meg Donatello, az olasz reneszánsz szobrászat legzseniálisabb alkotója. Pályájáról sokat tudunk, de jelleméről és személyiségéről szinte semmit. Magánéletéről kevés hitelt érdemlő dokumentum maradt fenn, annyi bizonyos csupán, hogy egyszerű életet élt, anyja haláláig vele lakott. Vélhetőleg homoszexualitása miatt nem nősült meg soha, és nem alapított családot. Patrónusai nehezen boldogultak vele, mert bár függött tőlük, nagy alkotói szabadságot követelt magának. Mélyrehatóan és részletesen ismerte az antik kultúrát, jobban, mint kortársai közül bárki, s leginkább a klasszikus római művészet racionalitása volt kedvére való.
Donatello (tulajdonképpen Donato di Niccoló di Betto Bardi, neve a Donato kicsinyítőképzős alakja) egy firenzei gyapjúkártoló fiaként született 1386-ban. Nem tudni, hogyan kezdett kőfaragással foglalkozni, valószínűleg a firenzei dóm egyik kőfaragójától tanulta az alapokat. 1404 és 1407 között Ghiberti műhelyébe került, s részt vett a firenzei dóm homlokzatának és harangtornyának szobrászati díszítésében. Ekkor született Dávid márványszobra, amely – mivel túl kicsinek bizonyult – 1416-ban a Palazzo Vecchióba került. E művét sokáig a hazafiság szimbólumaként tisztelték, s csak Michelangelo gigantikus Dávidja tudta jelentőségét elhomályosítani.
Donatello ez időben született alkotásai még a gótika erőteljes hatását mutatják, mint például Szent János evangélista márvány ülőfigurája a székesegyház nyugati homlokzatán és a fából készített feszület a Santa Croce templomban. Amikor a firenzei szenátus valamennyi céh számára kötelezővé tette, hogy mindenkori védőszentjének szobrot állítson az Orsan Michele céhház külső falának fülkéiben, Donatello két szobrot is készített. Márk evangélista és Szent György alakjának megformálásával egy csapásra első lett a firenzei szobrászok között. Alapvetően újat alkotott, hiszen szobrai a kor szokásaitól eltérően már az új embereszményt testesítették meg, az erőteljes öntudatos embert.
Mesteri teljesítményei nyomán újabb megrendeléseket kapott, így Toulouse-i Szent Lajos szobrára, amely a művész első bronzszobra. A szobor fülkéjének és keretének elkészítését valószínűleg nem egyedül, hanem Michelozzóval a híres szobrásszal és építésszel társulva oldotta meg, akivel azután közel tíz évig dolgozott együtt. További közös művük a nápolyi Baldassare Coscia kardinális fali síremléke. A Donatello géniuszát hirdető, valaha színes márványépítmény, a halott kardinális ravatalon fekvő bronzfigurája nagy hatást gyakorolt a későbbi firenzei, velencei és római monumentális fali síremlékekre egészen a XVI. századig.
Az 1420-as években egyre több bronzszobrot alkotott, s első Firenzén kívüli megbízatását is ilyen minőségében kapta. A sienai dóm építői keresztelő kutak készítéséhez hívták Lorenzo Ghibertit és Donatellót. A kút pártázatán táncoló, muzsikáló meztelen fiúcskáival Donatello a kora-reneszánsz egyik legkedveltebb motívumát vitte formai tökélyre.
1432-33-ban Rómában látogatott, s az út fordulatot hozott tevékenységében, nagy hatással volt rá a rengeteg ókori épület és azok dekoratív gazdagsága. Tanulmányai eredményét Firenzébe való hazatérése után készült főművei tanúsítják, mint két leghíresebb alkotása, a bronz Dávid és az Angyali üdvözlet. A Dávid szobor korában merész lépésnek számított, hiszen egy körbejárható, minden oldalról megszemlélhető, szabadon álló akt született, amelyet az első reneszánsz szoborként tartanak számon. Az Angyali üdvözlet domborművének dekoratív síkokkal kitöltött hátterét és sokféle díszítését a római ókeresztény mozaikok ihlették. Az 1430-as évek végén olyan ábrázolási elemek és feladatok iránt kezdett érdeklődni, amelyek csak a következő nemzedéket foglalkoztatták. Művészetében a monumentális komolyságot a dekoratív, festői vonások, s ennek megfelelően a pofán témák váltották fel, mint az Amor-Atys névvel jelölt bronz fiúszobor.
Donatello 1446-ban érett férfiként hagyta el Firenzét, hogy életének következő tíz évét Padovában töltse. Ez idő alatt készült el két legnagyobb művével, Gattamelata lovas szobrával és a Sant’ Antonio számára készített főoltárral. Máig tisztázatlan, hogy melyik megrendelés vette rá legnagyobb sikerei színhelyének elhagyására. Az alkotói tevékenységének csúcsát jelentő megrendelésre a Gattamelatának nevezett híres velencei zsoldosvezér 1443-ban bekövetkezett halála adott alkalmat. A felkérés szabadon álló, köztéri lovas szobor elkészítésére szólt, melyet ez idáig csak kormányzók vagy uralkodók számára állítottak. Donatello 1447-ben látott mintához, a hadvezért győztes cézárként ábrázolta. A mű átvételekor a bizottság és a vezér fia annyira meg volt elégedve, hogy a szobrásznak kisebb vagyont jelentő összeget fizettek ki.
Bár Donatello alkotásának híre messze földre eljutott, a hatvanhét éves művész belső válságba került, munkakedve lecsökkent. Késői műveiben aszketikus lesoványodott vezeklő alakokat ábrázolt. Utolsó művei közül kiemelkedik a Judit és Holofernés bronzcsoportja, melyben még egyszer utoljára megformálta kedvelt heroikus nőtípusát. 1466-ban bekövetkezett halálakor számos megrendelése maradt befejezetlen. Művészi jelentőségét sokáig kétségbe vonták, de mára a viták elhaltak, hiszen ő volt az első szobrász, akiben koncentráltan jelent meg a quattrocento elementáris teremtőereje.
