Peter Shaffert egy megtörtént hír ihlette: Egy 17 éves fiú megvakított hat lovat. Ebből kiindulva írt meg egy pszichológiai nyomozást, arról, hogy vajon mi áll a hátterében ennek a beteg tettnek, anélkül, hogy a bűncselekményről bármilyen egyéb információt szerzett volna. A Győri Nemzeti Színház társulata és vendégművészei ezt a történetet boncolgatták és mutatták meg az eredményt a budapesti közönségnek. Ott jártunk a Rivalda Fesztiválon.
Az 1973-ban íródott mű az aktualitás múltjával sem került a szemétbe. Olyan érzésem volt, mintha egy kortárs drámát láttam volna. Tény, Hamvai Kornél a győri előadás kedvéért minden közhelyt elvetve igényesen aktualizálta az eredetileg Göncz Árpád által fordított művet. Ezáltal a fiatalabb közönségnek is befogadhatóvá vált a történetet. Reméljük. Hisz a fő vonal egy eltévedt kamaszról szól, aki nem találja helyét a társadalomban. A szülők által rákényszerített értékrendszer, a társadalmi elvárások, a szexuális frusztráció, az elnyomott vágyak elől egy hitvilágba menekül. Idolja egy ló formájában megjelenő isten, Equus. A probléma kialakulásához dús táptalajt nyújt beteg környezete és szigorú családja, akinek megfelelni nem tud, hisz ők maguk sem boldogok. Pedig a szeretet nem hiányzik a családból, csupán képtelenek megérteni egymást, és elereszteni berögződött szabályaikat.
A rendezés mögött pontosan kidolgozott gondolatiság áll. Funtek Frigyes, a rendező, olyan szimbólumrendszert épített fel, amelyet a kezdőképben leszögez, mi pedig azt kérdés nélkül elfogadjuk. Demcsák Ottó (Equus) nyakában megjelenik Fándly Csaba (Alan Strang), azaz a ló és kiszolgáltatott lovasa.
A lovak megjelenése mindig hátborzongató, mintha egy rituális szeánsznak lennék a szemtanúi. Ebből táplálkozik Alan is. Önmagát ostorozó koreográfiája a lódobogás ritmusát hívja életre. Minden elismerésem Monet Robier, francia koreográfusé, aki nem lovas mozdulatokat imitáltat táncosaival, hanem sajátos, finom eszközökkel ábrázolja azt a világot, amelybe Alan beleszeretett.
Demcsák Ottó telitalálat Equus szerepére, markáns, szuggesztív személyisége, letisztul mozgása egy ló tekintélyét tökéletesen tükrözi. A hat lovat különböző alkatú táncos alakítja. A lovas világot jobban ismerő nézők szemezgethetnek a csikó, kanca, versenyló mozgásából, anélkül, hogy a részletekben elvesznénk, vagy a figyelem elterelődne a lényegi dolgokról.
A díszlet két fehér, keskeny textil csíkokból álló fal, melyek a karám ajtai, vagy egy-egy lelki megrezdülés stilizált eszköze. De vetítések segítségével vászna Alan kivetült vízióinak is. A rendezés néha filmszerű, jelenteken belül ugrálnak jelen és múlt között. Ezeket a váltásokat vagy mozgás, vagy fényváltás segítségével teszi egyértelművé a közönség számára. A tér közepén két szék, a háttérben pár szalmabála, ahová Alan alkalomadtán elmenekül. A két fal egy-egy sor székkel zár be egy négyzet alakú teret, amely a vizsgálat helyszíne, pszichiátriai terem, istálló, nappali vagy akár mozi. A székekre a szereplők megjelenésük sorrendjében szépen, lassan leülnek és szemtanúi lesznek a kezelésnek. Kicsit távol éreztem magam az előadástól, de ez annak köszönhető, hogy eredetileg a Győri Nemzeti Színház Kisfaludy terme volt a helyszíne a darabnak és nem a Thália Színház nagyszínpada, amely csak arra ad lehetőséget, hogy kívülről szemlélődjünk.
Ezen a távolságon Fándly Csaba színészi játéka sikeresen átütött. Elképesztő energiával dolgozott, hiteles alakítása segített elmerülni a zavart világában. Bár néha kísértetiesen emlékezetett a filmadaptáció Alanjére, melyet Peter Firth játszott. Sajnos Rátóti Zoltán kiégett pszichológusának tragédiája nem érvényesült. Pedig az olvasatomban a felnőtt férfi belső válsága egyenértékű a fiatal fiúéval. Egysíkú, bár természetes színészi játéka nem hozta hozzánk közelebb az ő vívódásait. A szülők szerepét játszó Varga Mária és Török András viszont annál erősebb színei voltak az előadásnak. A kis polgári házaspár őszintén szeretik fiukat, de még sem tudják megérteni a tettét, hisz magukat képtelenek okolni, csak egymást. Mindenképpen említésre méltóak a kisebb karaktereket játszó Rádler Judit, Fehér Ákos és Rázga Miklós, akik precízen segítették a főszereplők munkáját, úgy hogy közben tehetségük is felvillant. Bátyai Éva, Jill, a fiatal lány halvány foltnak bizonyult a többiek között, de az előadás nem lett hézagos általa. Viszont Pápai Erika és a tőle megszokott könnyed játékstílus, illetve pusztán a jelenléte mindig üdítően hatott.
A Győri Nemzeti Színház Equus című előadása egy izgalmas összjátéka a vidéki és a fővári alkotóknak, pályakezdőknek és elismert művészeknek, a magyar rendezőnek és a francia koreográfusnak, színészeknek és táncosoknak. Mégis úgy érzem, hogy az írott művet túl szétforgácsolták a sok színpadi eszközzel (tánc, vetítés, szimbólumhalmazok), amelyek egyébként paradox módon mind helyén voltak. De az az alapérvényű igazság, hogy a kevesebb több, itt működött volna. Ennek ellenére mindenképpen érdemes ellátogatni Győrbe a darab kedvéért, hisz a hétköznapi problémák elmesélése egy nem mindennapi fiú történetén keresztül egészen biztos, hogy rejteget kérdéseket mindannyiunk számára. A válaszokat viszont mindenkinek magának kell, hogy megtalálja.
Zsemlye Flóra
