A megtévesztés művésze és tudósa volt a minden idők talán legnagyobb képhamisítójának tartott, magyar származású Elmyr de Hory, aki még Picassót is becsapta.
A múlt század hírhedt, de kétség kívül zseniális képhamisítója, Elmyr de Hory az 1906-os anyakönyvi bejegyzések szerint 1906. április 14-én született egy bizonyos Hoffmann Adolf és Irén fiáként, akit Hoffmann Elemér Albertnek hívtak. A hamisító azt állította, hogy apja római katolikus volt és diplomata, de a budapesti anyakönyvben Adolf, az apa zsidó kereskedőként szerepel.
Senki sem tudja, hogy Elemér mikor változtatta nevét az előkelőbb hangzású Elmyrre, vagy hogy miként finanszírozta müncheni és párizsi művészeti stúdiumait még azelőtt, hogy 1947-ben New Yorkba költözött. Azt is állította, hogy minden rokonát megölték a nácik, ám a hamisító mindenese – sofőrje, titkára, kertésze és lakótársa – Mark Forgy szerint főnökét Ibizában felkereste egy Hont nevű férfi, akiről később kiderült, hogy a hamisító testvére.
Az amerikai oknyomozó riporter, Clifford Irving könyvet írt, a nagy Orson Welles pedig filmet forgatott Elmyr de Horyról.
A mindenes Forgy tudott arról, hogy főnöke remekművek másolásával foglalkozik, de nem törődött azzal, mire alapozódik ibizai életük, amelynek során olyan hírességek társaságában forogtak, mint Marlene Dietrich vagy Ursula Andress. Az amerikai lapnak nyilatkozva Forgy emlékeztetett arra, hogy Orson Welles 1974-ben már F for Fake (H mint hamisítás) címmel dokumentumfilmet készített Elmyr de Horyról. Clifford Irving a maga részéről a következő címet adta róla szóló könyvének: Hamisítás! Korunk legnagyobb művészeti hamisítója, Elmyr de Hory.
Hory azonban nem pusztán másolatokat készített, hanem belebújva a másik festő szerepébe, fölvette annak személyiségjegyeit, stílusát, és így egy „új eredetit” alkotott. Leginkább Picassót, Matisse-t és Modiglianit hamisított, és büszke volt rá, hogy egyik rajza bekerült egy Modigliani-monográfiába.
New Yorkban élt, amikor egy neves galéria Matisse-kiállítást szervezett. Hory úgy mutatkozott be, mint egy magyar arisztokrata család sarja, és felajánlotta a birtokában lévő Matisse-képeket. A rendezők kapva kaptak az ígért festményeken, amelyeket, miután megállapodtak, Hory pár nap alatt megfestett. Egyszer így nyilatkozott: „Matisse-nak kicsit tétova ecsetvonásai voltak, az enyém sokkal határozottabb, így hát meg kellett tanulnom tétovázni.”
Egy másik érdekes eset Barcelonában történt. Az egyik helyi galériában egy Picassónak tulajdonított, jelzés nélküli képről (Picasso késői műveit nem szignálta) magát a mestert kérdezték, vajon tényleg az övé-e. Picasso tétovázás nélkül elismerte sajátjának a festményt, ám erről is kiderült, hogy Hory munkája, ugyanis hamisítványai hátuljára bizonyítékképen mindig ráírta a saját nevét.
A hamisítóról számos életrajz és dokumentumfilm készült, ezek azonban jórészt azokra a hamis adatokra épültek, amelyeket saját maga terjesztett múltjáról. 1976-ban már folyt a vizsgálat ellene, amikor véget vetett életének: nagy mennyiségű altatóval mérgezte meg magát. Az „álművész” után valóságos archívum maradt az utókorra, benne különböző iratokkal és dokumentumokkal, amelyek lassan feltárják titkaikat a Minneapolis elővárosában élő Mark Forgynak.
Számos nevet használt (Baron von Booughady, Joseph Duray, Graf van Herzog stb.), élete során lakott Párizsban, tizenkét évet Amerikában, majd Ibizán telepedett le, ahol hetvenéves korában öngyilkos lett.
Azt már kiderítették, hogy a hamisító régi könyvekből tépett ki üres lapokat vázlataihoz, és az ócskapiacon vásárolt képeket, hogy aztán felújítsa a régi vásznakat. Ma már de Hory hamisításait önmagukért is gyűjtik. Úgy tartják, hogy a posztimpresszionista festőknek tulajdonított alkotások körülbelül egyharmada Hory kezéből került ki.
