„Minden álomból lehet valóság, s a múlt valóságai lassan elmerülnek az idő és a messzeség álomszerű ködében.” 115 éve született Fekete István József Attila-díjas író, a Tüskevár, a Vuk, A koppányi aga testamentuma című regények szerzője.
FEKETE ISTVÁN: BÚCSÚ
Elmegy lassan a berek, az erdő
El a nádas, a tél, a nyár.
A hegy, a völgy, a nappal és az éjjel
A szemem látta egész határ.
Elmegy? Talán mégsem egészen,
Meglátom tán az örök vízen,
Hiszen a Szépség maga az Isten.
S lelkemben ott lesz: hiszem, hiszem.
Fekete István 1900. január 25-én a Somogy megyei Göllén látta meg a napvilágot; egyik őse a nagy francia forradalom menekültje, dédnagybátyja Damjanich János honvédtábornok, aradi vértanú volt. 1917-ben besorozták katonának, a hadiérettségit követően tartalékos tiszti iskolába került, a mundért csak 1926-ban vethette le végleg. 1923-ban felvették a debreceni Gazdasági Akadémiára, ám az Alföldön nem érezte jól magát, végül Mosonmagyaróvárott végzett. 1926-ban Bakócán lett gazdatiszt, majd feleségével Ajkára költözött a holland származású földbirtokos, Nirnsee Ferenc birtokára.
Tehetsége, szakmai felkészültsége nyomán fellendült a birtok: tejüzemet szervezett, búzavetőmagot nemesített, az irányításával tenyésztett merinói kosok számos díjat nyertek. Jutott ideje az írásra is, vadászattal kapcsolatos cikkeit a Kittenberger Kálmán szerkesztette Nimród közölte, novellái az Új időkben jelentek meg.
„Ott suhog felettük kérlelhetetlen, fásult egykedvűséggel, aki átlép mindenen, akit át nem lép senki, akit sem elhagyni, sem megelőzni nem lehet, aki nem kérdez, de nem is válaszol, nem nevet, de nem is sír, aki nem született, de nem is hal meg, aki végtelen és örök, s ez az úr: az Idő.” (Fekete István: A koppányi aga testamentuma)
1937-ben A koppányi aga testamentuma című regényével megnyerte a Gárdonyi Géza Társaság regénypályázatát. „Ha valaki akkor a végház tájékán járt, bizonyára csodálkozott volna, hogy még hajnaltájon is dübörögnek a csizmák, mert akkor már kevés okuk volt táncolni a végvári legényeknek.” A szerzőtől szokatlan környezetbe nyerhetünk bepillantást: a török hódoltság idejébe, a dunántúli végvárak vitézeinek kalandos életébe párbajok, kaland, szerelem…. Minden meg van benne, ami egy igazi kalandos történethez kell.
Két évvel később, 1939-ben a Zsellérek című regénye aratott sikert az Egyetemi Nyomda pályázatán. 1940-ben a Kisfaludy Társaság tagjai sorába választotta, ebben az évben Bánki Viktor filmrendező Hunyady Sándor Hozomány című elbeszélése alapján forgatókönyv készítésére kérte fel. Így született meg a Doktor Kovács István, amely ismét sikert hozott számára.
1941-ben családjával Pestre költözött, és a Földművelésügyi Minisztérium vadászati előadója lett. Ekkortól sorra jelentek meg művei, regényei és novelláskötetei, de tanult szakmáját sem hanyagolta el, oktatófilmek forgatókönyveit írta a földművelés, az állattenyésztés, a gazdálkodás témakörében. 1949 tavaszán a minisztériumot „megtisztították a reakciós elemektől”, többekkel együtt őt is nyugdíjazták. A nélkülözés évei következtek: könyveit nem adták ki, alkalmi munkákból jutott némi jövedelemhez, volt uszálykísérő, patkányirtó, napszámos. 1951 őszén végül tanárként helyezkedett el a kunszentmártoni Halászmesterképző iskolában.
Az irodalomba 1955-ben térhetett vissza, Halászat című munkáját tankönyvként adták ki, majd előbb a Kele, később a Lutra című regényeket jelentette meg a Magvető Kiadó. 1957-től sorra arattak sikert máig népszerű ifjúsági regényei: Bogáncs, Tüskevár, Téli berek, Hu, Vuk, Kittenberger Kálmán élete. 1960-ban a Tüskevárért, amelyből népszerű tv-sorozat készült, József Attila-díjat kapott, és siker lett A koppányi aga testamentumából 1967-ben készült film is. A Vuk volt a legkedveltebb egészestés rajzfilm. Óriási televíziós sikere után a moziváltozat is több mint két milliós nézőszámot hozott. A mesefilm rendezője, Dargay Attila nem fordított hátat a Walt Disney-i hagyományoknak: a gyermeki lélekhez szóltak cseppszerű gömbfigurái.
Fekete István feltétlenül fontosnak tartotta, hogy a valóságról írjon, de úgy, hogy az ettől elválaszthatatlannak hitt transzcendens élmény szavakkal is kifejezhető legyen. Ezeket a valóság határait és regisztereit egyaránt árnyaló próbálkozásokat feltehetően jobb híján olyan meséknek nevezte, amelyek inkább a létezés érzékfeletti élményére fogékony felnőttek figyelmére számítanak. Legpontosabban azzal definiálta efféle írásait, amikor egy alkalommal a tündéri realizmust nevezte követendő mintának. A későbbiekben pedig akkor állhatott mindehhez a legközelebb, amikor az önéletrajzi megszólalásait megtörtént meséknek mondta, melyekben nem fel-, hanem megidézője olyan eseményeknek, ahol az elbeszélő nem krónikás, hanem médium.
A hatvanas évek közepétől három kötetesre tervezett önéletírásán dolgozott, de előbb 1968-ban, majd 1969-ben is szívinfarktust kapott, amelyből még sikerült felépülnie. A harmadik azonban végzetes volt, és 1970. június 23-án meghalt. Népszerűsége máig töretlen, a természettel együtt élő és érző, annak titkait jól ismerő ember volt, írásaival új műfajt teremtett, amellyel a civilizáció révén a természettől eltávolodott embert újra természetközelbe tudta hozni.
„Kisgyermekkoromban Ajkán laktunk, ahol édesapám egy nagybirtok gazdasági főintézőjeként dolgozott. Ekkor már sikeres író volt, aki írásaival gazdatiszti jövedelmének többszörösét kereste – de a földtől és embereitől csak nagyon nehezen tudott megválni.
Amikor valamelyik távolibb majorban akadt dolga – különösen a vakációim alatt –, gyakran elvitt magával. Útközben gyermekkoráról mesélt, vagy a vidék növényzetéről, madár- és állatvilágáról magyarázott.” (Ifj. Fekete István: Fekete István az Édesapám volt…)
Kesszthelyen 2014-ben megnyílt Fekete István világhírű regényeinek, többek között a Tüskevár és a Téli berek népszerűsítésére, a nevében is különleges kulturális csemegét ígérő Matulárium.
