160 éve, 1856. július 4-én halt meg Rimaszombaton Ferenczy István, az újjáéledő magyar szobrászat jelképes elindítója.
Ferenczy István 1792. február 23-án született Rimaszombaton (ma Rimavská Sobota, Szlovákia). Apja műhelyében lakatosmesterséget tanult, majd Budára ment, hogy a rajz terén képezze magát. 1816-tól a bécsi Képzőművészeti Akadémián sajátította el az éremmetszést, majd a szobrászati osztályba járt, mesterei Johann Martin Fischer és J. Kleiber voltak. Szolón című érme díjat nyert az Akadémián. 1818-tól gyalog vándorolt Rómába, itt Bertel Thorvaldsen dán szobrász műhelyében dolgozott.
Első önálló szobrát carrarai márványból 1820-22 közt faragta Pásztorlányka avagy a szép mesterségek kezdete címmel, a nőalak a porba rajzolja eltávozott kedvese képét. Ez az elragadó műve, amelyet Kazinczy Ferenc versben köszöntött, a születő magyar szobrászat jelképe lett. Múlt századi plasztikánk e jeles emléke a képzőművészet, pontosabban a rajz születését ábrázolja. A művész 1820 decemberében öccsének írt levelében a következőképpen vázolta a történetet, a mű témáját: „egy pásztorleány, midőn a szeretője el akarván utazni, az árnyékját a homokba bekarczolta, hogy e szerint a szeretőjének ábrázatja örökös emlékezetben nála maradna”. Ferenczy a Pásztorlánykát, az első művész előtt tisztelgő szobrát római tanulóévei alatt a Palazzo di Venezia udvarán faragta, Canova tanácsait követve. Ferenczy István a Pásztorlánykát elkészülte után azonnal, saját kezűleg csomagolta be, hazaküldte, és Csokonai-mellszobrával együtt a nemzetnek ajándékozta.
Ekkor készült a Fekvő Vénusz és (egy rézmetszet alapján készített) Csokonai című portrészobra is, a műveket hazaküldte Magyarországra és nagy sikert arattak. József nádortól kapott ösztöndíja lehetővé tette, hogy Rómában maradhasson és Antonio Canovánál, a legnagyobb klasszicista mesternél képezze magát. A zsinóros mentében ábrázolt Csokonai-szobrot Debrecennek ajándékozta, ma is ott látható.
1822. június 19-én írja szüleinek: «Ez idő szerint egészségem s állapotom a legjobb, életem rendi szép szerencsékkel tündöklik, úgy hogy kevesen lesznek azok az ifjuk, a kik néhány esztendei szenvedések után oly szép kinézéseket a jövendőre tehetnének és már a jelen valóba is oly nyugodt megelégedéssel lehetnének. Édes reménység az, hogy a hazánknak szolgálatot, kötelességünknek eleget tettünk. – Épen ma végeztem el azon márvány státuát a pallérozásig, a melyről már más levelembe emlékezetet tettem; vagy két hét mulva tökéletesen elkészülvén, a Palatinusnak be fogom küldeni; reménylem hogy elégedést fog találni. Életemet is csak addig kivántam, míg ennyit megtehettem.»
1824-ben tért haza, s Budán telepedett le, ahol az arisztokrácia pártfogásába vette. Évekig a Sándor grófok budavári palotájában lakott, műterme az 1838-as árvízig a Jégverem utcában volt. 1828-ban faragta meg Kazinczy, majd Ürményi Ferenc országbíró és Rudnay Sándor mellszobrát. 1831-ben készült Szent István vértanú oltárszobra Esztergom számára, majd Károlyi Sándorné domborművű képmása, amely a pesti Megyeházára került. Több síremléket is faragott: Virág Benedek, a Forray- és Szánthó-családok emlékműveit. A Kultsár-síremlék a pesti Belvárosi templomban látható, a Brunswick-családé Alsókorompán.
Kisfaludy Károlyt ábrázoló szobra a pesti Múzeumkertben állt, jelenleg másolata látható ott, mivel az eredeti a II. világháborúban megsemmisült. Sokáig kutatott a megfelelő hazai márvány után, amellyel művészi elképzeléseit megvalósíthatná, az erdélyi Ruszkicán találta meg azt.
1832-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választották. 1834-től az Országház utca 14. alatti házában élt, Teleki Blanka itt készített róla dagerrotípiát, gipszszobrai között. Az 1830-as években faragta a színésznő Schodelné, valamint Balog János mellszobrát, 1835-ben pedig Önarcképét, ezt is a Nemzeti Galéria őrzi. A magyar írók és értelmiségiek Nyáry Pál, Fáy András, Vörösmarty Mihály és Pólya József vezetésével 1839-ben gyűjtést indítottak, hogy Ferenczy elkészíthesse nagy tervét, Mátyás király emlékművét, melyhez számos tervrajzot és gipszmintát készített. Egyes részletei meg is valósultak: Mátyás mellszobra s az Erő és a Tudomány allegóriájának bronz reliefjei.
A pénz azonban csak lassan gyűlt, s a szobor vázlatát is többen támadták. Hosszú utazásai és a márvány keresése felemésztette Ferenczy vagyonát, tervezett szobrásziskoláját sem sikerült megvalósítania. Az emlékműért hét éven át harcolt, szoboröntödét is létesített – az elsőt a reneszánsz óta. 1846-ban még elkészítette Kölcsey szobrát, melyet Pesten állítottak fel (ma a Nemzeti Galériában látható), de a sok nehézség annyira elkeserítette, hogy lelkileg összeomlott, lényegében feladta a művészetet, összetörte gipszmintáit és 1847-ben visszaköltözött Rimaszombatra. Itt kisebb agyagszobrok és viaszérmék mellett befejezte még márványszobrát, az Eurydikét, amelyet legjobb művének tartott – ezt helyezték el a sírjára, a rimaszombati református templomban. Utolsó éveiben egy örökmozgó szerkezettel foglalkozott.
Ferenczy a klasszicizmus jellegzetes képviselője volt, legjobb művei portréi, melyek kitűnően adják vissza modelljei karakterét. Műveinél is fontosabb szerepe a nemzeti művészet létrejöttében, az általa Rómában vásárolt, kis reneszánsz szobrok között található a később Leonardo műveként azonosított lovas szobor. Emléktáblája a nevét viselő belvárosi utcában, valamint Országház utcai házán található.
Ferenczy számos művét a Nemzeti Galéria őrzi. Élete történetét A szép mesterségek kezdete címmel Lengyel Géza írta meg 1964-ben. Megítélése ellentmondásos: van, aki szerint nemzeti szobrászatunk magányos óriása volt, akit a hazai művészeti közélet hiánya akadályozott tehetsége kibontakoztatásában, mások provinciális Canova-epigonnak tartják, akinek túlértékelése évszázados hagyomány. Helye valószínűleg e két szélsőség között van: Ferenczy művei jelentős, bár nem hibátlan alkotások, ám nem feledhető el: a magyar szobrászat vele kezdődik.
