„Olyan vagyok, mint egy távoli csillag: magányos és lakatlan.” 25 éve halt meg Galgóczi Erzsébet írónő, aki „nemcsak irodalmi, hanem erkölcsi jelenség is volt, aki belekiáltotta az emberek arcába az igazságot.”
Huszonöt éve, 1989. május 20-án hunyt el a Győr-Moson-Sopron megyei Ménfőcsanakon Galgóczi Erzsébet Kossuth-díjas írónő, a nagy sikerű Vidravas című regény szerzője. A Győr melletti Ménfőn (ma: Győr-Ménfőcsanak) született 1930. augusztus 27-én sokgyermekes középparaszti családban. Már kamaszként verseket írt, és szülei nyomására beiratkozott az ELTE bölcsészkarára. Hat hét után otthagyta az egyetemet, és a Győri Vagon- és Gépgyár vasesztergályosa lett.
„Hazajöttem azzal az eltökéltséggel, hogy kiirtalak magamból. Nem sikerült. Több oka is lehet ennek. Sokféleképpen lehet nem szeretni is. Még tisztességesen is lehet.” (Galgóczi Erzsébet: Törvényen kívül és belül)
1950-ben a Magyar Ifjúság Népi Szövetsége által meghirdetett Felszabadulás című művészeti pályázatra elküldte egy rövid elbeszélését, s első díjat nyert vele. A sikeren felbuzdulva beiratkozott a Színművészeti Főiskola dramaturg szakára. Első elbeszéléskötete 1953-ban látott napvilágot Egy kosár hazai címmel. Időközben szüleit kuláklistára tették, s ő megdöbbenve tapasztalta a falvakban a parasztellenes intézkedéseket. Hamar rájött, hogy nem egyszerű túlkapásról, bürokratizmusról van szó, sokkal inkább rendszerszintű politikai célok megvalósításáról.
1955-ben diplomázott, két évig a Művelt Nép című lap munkatársa, majd a Budapest Filmstúdió dramaturgja volt. 1959-től szabadfoglalkozású íróként riportokat, szociográfiákat írt. A hatvanas évek elejétől sorra jelentek meg regényei, elbeszélései, amelyekre továbbra is jellemző maradt a szociográfia iránti érdeklődése. 1962-ben József Attila-díjjal tüntették ki, amelyet 1969-ben és 1976-ban újra megkapott. A hetvenes évek elejétől a film és a tévé is felfedezte erős drámai töltést hordozó műveit. Félúton című regényéből film készült, több novellájából tévéjáték.
Kirándult a színház világába is, A főügyész felesége című darabját Kecskeméten mutatták be, a Kinek a törvénye? címűt pedig a győri színház tűzte műsorára. 1978-ban realista prózaírói munkásságáért Kossuth-díjban részesült. 1981 és 1985 között Győr-Sopron megye országgyűlési képviselője volt, 1987-ben a Magyar Írók Szakszervezetének elnöki tisztét is ellátta.
Minden írásában megszállottan kereste az igazságot, ami az akkori viszonyok között rengeteg küzdelemmel járt. Egyik méltatója szerint „Galgóczi Erzsébet nemcsak irodalmi, hanem erkölcsi jelenség is volt, aki belekiáltotta az emberek arcába az igazságot.” Hiába volt népszerű az olvasók körében, gyakran szembesülnie kellett a cenzúrával, a politikai megbízhatatlanság vádjával. Tetézte mindezt a nőkhöz való vonzalma, amelyre legszebben, legesendőbben talán a Törvényen kívül és belül című regényében utalt. A műből Makk Károly rendezett filmet Egymásra nézve címmel, a két nő tragikus szerelmi kapcsolatát ábrázoló alkotás Cannes-ban elnyerte a filmkritikusok különdíját.
1984-ben jelent meg Vidravas című regénye, amely talán a legtöbb indulatot generálta. A cenzúra töröltette egyes részeit, az utolsó fejezetet el is kellett hagynia. A könyv megjelenése után az egyik valódi nevén szereplő regényalak beperelte, ám az ügyet sikerült elsimítani.
Élete utolsó szakaszában évekig együtt élt a másságát nyíltan is vállaló Gobbi Hilda színművésznővel, aki a Temessi Hédivel való szakítása után szeretett bele az írónőbe. A nyolcvanas évek második felétől egyre többet betegeskedett, szanatóriumba is került. 1989 májusában Párizsba készülődött, és előtte pihenni, feltöltődni szülőfalujába látogatott vissza. Itt érte a szívroham 1989. május 20-án. Hagyatékából a falujában lévő Bezerédj-kastélyban 1991 májusában emlékszoba létesült, ahol az írónő művei, kitüntetései, kedves tárgyai mellett budapesti lakásából származó dolgozószobája és az úgynevezett parasztszobája is látható. A kastély falán emléktábla őrzi emlékét.
