Nem látszik nyugodni az Új Színház igazgató kinevezésével kapcsolatos szakmai élet. Jíri Menzel, Sütő András családja, Christope Dohnányi nemzetközi szinten fejezte ki nem tetszését. A színház dolgozói több szempontot kénytlenek figyelembe venni az üggyel kapcsolatban.
2010-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét, de Galkó Balázs mögött nincsenek nagy szerepek, de fontos színházi események részese volt, Kapolcsi fesztivál születése egyfajta performerként jelen van. Ami különlegessé teszi, hogy bármilyen munkálatba is kezdjen, annak központjába az irodalom került. Készítettem hangoskönyveket, fölmondtam Ady minden versét, a Toldit meg a Trágár Toldit, János vitézt, Móra meséket, Tolvaly Ferenc három könyvét… Juhász Ferenc Évszakok című versét. Érdekes, fejből Juhász Ferencet tudok legtöbbet.
A Színház.hu interjúsorozatában az Új Színház színészeit kérdezi arról, hogy vélekednek az elmúlt időszak történéseiről. Galkó Balázs is válaszolt
Mit gondolsz Dörner György pályázatáról?
Galkó Balázs: Mindent elmondtak már azok a kollégáim, akik nyilatkoztak ez ügyben. Én kenyérgyáva vagyok.
Az mit jelent?
Nem vagyok hajlandó kifejteni, hiszen arra, amit mondanék, nincs pontosabb szó.
Gáspár Sándor azt nyilatkozta, hogy „Eperjes olyasmit tett, ami megbocsáthatatlan”. Te ezt hogy látod?
Én keresztény ember vagyok és a Mi atyákban az áll, hogy „bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek”.
Amikor felkértelek arra, hogy nyilatkozz, mondtad, hogy szeretnél elmesélni egy történetet Páger Antallal.
A második világháború előtt, Szálasi hatalomrajutása után, egy híradóban szerepelt egy pár kockából álló képsor, amelyen Páger Antal nyilas köszöntéssel üdvözli Szálasi Ferencet és kezet fog vele. Telt-múlt az idő, Páger elment Dél-Amerikába, aztán hazajött és amikor számonkérték rajta, hogy tehetett ilyet, azt mondta: „Nem láttad, hogy szürke ruha volt rajtam?”
(Közben bemondják: 20. jelenet jön, kérjük hozzá Almási Sándort, a stúdióslányokat, valamint világosítót fejgéphez.)
Ez fog folytatódni?
Igen, mindjárt jön a 21. jelenet, de hogy annak kik lesznek a szereplői, az még bizonytalan
(A hangszóróból hallatszik: „az előző jelenetet ugrottuk”.)
Te hogy látod a saját jövőd?
(Hallgat.) Menni látom a jövőm, el tőlem. Magamat látom elmenni az életből.
Mi történik a jelenben?
Beszélgetünk a büfében a helyzetünkről. Egyik nap bejött egy kolleganő és hirtelen csönd lett. Én olyan vagyok, mint a Móricka, mindenről ugyanaz jut az eszembe, vagyis József Attila. Ez esetben egy idézet merült fel bennem: „fortélyos félelem igazgat”.
(Újra szól a hang: a 19. jelenetet is megnézzük majd.)
Találtad már magad hasonló szituációban?
Igen. Én egy ideig szolnoki színészként dolgoztam. Székely Gábor után Schwajda György lett a színház igazgatója. Abban az évben, másodszor életemben eljutottam külföldre turistaként. Amikor jöttem haza Koppenhágából, autóhalálában rohantam az évadnyitó társulati ülésre. Mire megérkeztem, már elkezdődött. Benéztem és nem láttam ott a Schwajdát. Hollósi Frici ült a sor végén, sziszegtem neki: „Frici, gyere már ki”. Kérdeztem tőle: „Mi ez Frici?” Azt felelte: „Kerényi az új igazgató”. Tulajdonképpen ugyanez történt Kecskeméten, ahova Jancsó, és Hernádi Gyula hívására szerződtem. Az említetteket sorban levátotta az akkori városi, illetve megyei pártbizottság. Ezek a dolgok mindig felsőbb utasításra történnek
Mennyiben más az, amit most kell mérlegelned, mint amit ezekben a helyzetekben kellett?
Más. A mérlegen a legnagyobb súlyokat úgy hívják, hogy Galkó Sára, és Galkó Márton. Az előbbi öt, az utóbbi négy éves.
Maradsz az Új Színházban?
Kenyérgyáva lettem.
Veled készítettem tíz éve életem első interjúját. A mai napig nem felejtettem el azt, amit akkor idéztél nekem a Rómeó és Júliából: „Szerelmem oly mély és beláthatatlan, akár a tenger, adhatok belőle, nekem csak több lesz, egyre több”. Ez talán mindenféle jóval így van az életben, adhat belőle az ember. Képletesen kérdezem, és ne haragudj meg érte: marad neked a szerelemből?
Madách Imre, Az ember tragédiája, londoni szín, Ádám: „Miért bánsz így a művészettel ember, Mondd, tetszik-é, amit húzasz, magadnak?” A Zenész: “Dehogy tetszik, dehogy! Sőt végtelen kín Ezt húzni napról napra, s nézve nézni, Miként mulatnak kurjongatva rajta. E vad hang elhat álmaimba is. De mit tegyek, élnem kell, s nem tudok mast”. Azzal, hogy állítólag megszűnik a Pesti Magyar Színház, még egy csomó színész az utcára kerül, és még kiszolgáltatottabbá válik, így lesz ember embernek farkasa.
Tóth Berta / Színház.hu
